shameless | jikook

prológus

A távolság, távolodás valami újba való belekezdést jelent. Esetleg a rég' elhagyását. Ám sosem fogunk tudni igazán hátat fordítani, mert amíg az emlékek élnek, addig a múlt sem halott.

Egy utolsó pillantást vetettem a régi szobámra. Nem volt a legnagyobb, de nekem a mérete pont megfelelő volt. A szekrényem polcain, melyen sok kisebb kacat volt, most üresen állt, akárcsak az íróasztalom, ami rendszerességgel tele volt pakolva különféle papírokkal, könyvekkel, esetleg füzetekkel az iskola miatt. Az aranyos csiga alakú szöveglehúzóim se voltak ott elszórva, hanem valamelyik dobozban hevertek. Teljes csend, s üresség honolt a szobámban, ahol eddig a mindennapjaimat töltöttem. El is húztam a számat, mert nehéz szívvel hagytam itt, s zártam le ezzel egy korszakot. Rengeteg emlék kötött ide, s talán ezért is volt annyira fájó, hogy el kell mennem.

- Jimin, kész vagy? – kérdezte anya, s miután kopogott kettőt a barna falapon, benyitott, de csak a fejét dugta be érdeklődően. Némán bólintottam egyet, a nő pedig lassan odalépdelt hozzám, s megölelt. – Unalmas így, ugye? – kérdezte, de nem válaszoltam. – Ne aggódj, majd az új szobádat feldobjuk. Junho mondta, hogy nem festették ki, hogy te tudd majd kiválasztani a színt. Így legalább lesz egy jó közös programotok is – említette meg, én pedig egy mosolyt erőltettem magamra.

- Kicsit nehéz ez az egész – vettem egy mély levegőt, s próbáltam valahogy úgy kiönteni a szívemet anyának, hogy ne tűnjek túlságosan érzelgősnek, hiába tudja, hogy elég érzékeny lelkem van, s nagyon meg tudnak viselni a dolgok. – Annyi emlék fűz ehhez a házhoz.

- Elhiszem – bólintott egyet, majd nyomott puszit az arcomra. – De biztos vagyok benne, hogy ott is jól fogod érezni magad. Junho nem fogja hagyni, hogy csüggedj vagy unatkozz – kacsintott, én pedig elmosolyodtam.

- Ebben biztos vagyok – fordultam felé. – Szerintem mehetünk – engedtem ki egy újabb adag levegőt ajkaim között.

Ez is amolyan pótcselekvésnek számított. Nem szerettem volna elsírni magam, az nem lenne valami férfias. Igaz, anyu előtt sosem kellett az erős oldalamat mutatnom.

Viszont a párja mellett nem akartam túlságosan érzelgősnek tűnni. Valahogy bennem volt az, hogy meg kellett felelnem az elvárásainak, hiába nem volt a szülőm, s nem is kérte, hogy tekintsek rá úgy.

Jeon Junho. Anyám barátja, akivel lassan két és fél éve együtt vannak. Még egész kicsi voltam, mikor apával elváltak. Persze tartom a kapcsolatot vele, hiszen minden hétvégén nála vagyok. Ő is új életet kezdett, van egy nagyon kedves barátnője, aki szeret engem. Én is kedvelem őt, akárcsak Junhot.

Hamar megtaláltuk a közös hangot. A férfi vicces, s látom, hogy nagyon boldog anya mellett, s ez fordítva is igaz. Most viszont hozzájuk költözünk. Mivel nagyrészt egymással vannak – hol a férfi alszik nálunk, hol pedig szülőanyám megy hozzá –, ezért úgy gondolták, megpróbálkoznak az együttéléssel. Nem butaság, meg csípem is a férfit, de elhagyni ezt a helyet, ahol 16, lassan 17 éve élek, az már egy másik tészta volt. Sok jó emlék kötött ide, s most, hogy végleg elmegyek, egyetlen rossz sem jutott eszembe.

Junhonak van egy fia, Jungkook. Nem sokszor találkoztunk, csak akkor, amikor közös vacsorákat szerveztek a szülők. Kedves fiú, illedelmes, bár nem igazán beszélgettem vele. Én gimnáziumba járok, ráadásul most kezdek egy teljesen új helyen, ami közelebb van az új lakáshoz, ő pedig egyetemista. Sosem voltam nagyszájú, nyilván megszólaltam, ha kellett, de jobban húztam a bizonyos „csendes gyerek" felé. Tulajdonképp nem is ismerem annyira a srácot. Eddig nincsenek rossz tapasztalataim vele, remélem ezek után sem lesznek.

Anya barátja volt olyan kedves, s értünk jött. Mondta, hogy Jungkook is kivételesen otthon van – olykor panaszkodik, hogy a fia sokat jár el, de amíg jó eredményeket hoz haza, addig nem tilt meg neki semmit –, így majd tud segíteni nekünk kipakolni a dolgokat. Bár én szívesen megoldom egyedül, főleg, hogy fogalmam sincs, hogy melyik szobát kapom. Elképzelésem se volt, hogy hogyan fogok berendezkedni, hiszen azt sem tudom, hogy hogyan néz ki az én hálóm. Annyi időt nem töltöttem náluk, hogy tudjam pontosan, hogy mi hol van, s hogyan néz ki. Szerintem még abban is segítséget kell kérnem, hogy hol találom a mosdót.

Ezért is akartam majd egy kisebb személyes teret, hogy normálisan be tudjak rendezkedni. Még arra se volt alkalmam, hogy lemérjem a szobát, így abban sem vagyok biztos, hogy elférnek a cuccaim.

- Mi a helyzet? Mindent sikerült összepakolni? – kérdezte a férfi, miközben a kocsi csomagtartójába rakta befele anya cuccait. Néhány dolgot már elvitt napokkal ezelőtt, már csupán egy-két kacat maradt, amitől nem szerettünk volna megszabadulni, már csak az esztétikai értéke miatt sem. – Semmit sem hagytál bent, ugye? Akkor már nem én fogok fordulni, hanem Jungkook, de ő nem szeret autót vezetni – pillantott felém Junho, s kuncogott mondata közben.

- Tényleg, Jungkook motorozik – bólogatott anya. Ezt sem tudtam róla. Igaz, rettentő kevés információval rendelkezek a srác felől. – Viszont Jimin nem ülhet be mögé, csak akkor, ha betartja a sebességkorlátot, vagy attól is lassabban megy – szögezte le anya, én pedig elhúztam a számat. Nem kell pisiként kezelni, amúgy se ülnék motorra, mert számomra az egyáltalán nem biztonságos. Jól néz ki, viszont nem az én stílusom. Szerintem a szél miatt, ami megcsap azon, le is repülnék, tekintve, hogy még a hatvan kilót sem érem el.

A régi iskolámban azért is csúfoltak. Főleg, hogy nem holmi sport miatt voltam ilyen. Szimplán mindenki vékony a családban, anyám is lehet 50 kiló vaságyastól. Nem is értem, hogy tőlem mit várnak el.

- Ne aggódj, én sem engedném, szívem – nyomott anya homlokára egy csókot a párja, s az utolsó kezemben tartott dobozt is betette. – Na, pattanjatok be és induljunk haza – mosolygott a férfi, anya pedig nem is habozott, s boldogan ült előre. Én még utoljára végigtekintettem a házon. Nagyon fog hiányozni, az már biztos, viszont... Ez még nem jelenti a véget. Néhány lezárás csupán egy újabb kezdet.

Ahogy én is elfoglaltam a helyemet hátul, jobb oldalt, végig a régi otthonomat néztem, ahogy elhaladunk mellette, majd a távolodás miatt egyre kisebb, s kisebb lesz. Szomorú voltam, mert olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy darabot kitéptek volna belőlem. A gyerekkoromat otthagytam, a legszebb emlékeim eddig mind ott történtek. Még a szobám fala is tele volt relikviával, hiszen kisebb koromban zsírkrétával festettem rá. Hiába húzták át anyáék többször is, mindig megmaradtak a nyomok. Nem volt emiatt a legszebb, viszont... Mégis egy olyan időszakot mutatott, ami a legtisztább volt az életemben.

S ami talán abban a pillanatban a legfájóbb volt, az az, hogy az igazi családom emlékét hagytam ott. Mintha apa... Csak úgy eltűnt volna. Valóban tisztában voltam vele, hogy nem jelentett számomra nagy törést a válás. Kicsi voltam, s mindkét szülőm élettársával hamar megbarátkoztam. Viszont az a sok – eddig nem realizált – érzelem megjelenni látszott. Nem utáltam emiatt senkit, csupán... Én nem álltam készen arra, hogy mindent magam mögött hagyjak. Viszont anyát sem szerettem volna megfosztani a szeretet édes ölelésétől. Ezért sem szóltam semmit. Csupán csendben figyeltem, amint a régi életem úgy kerül egyre távolabb tőlem, ahogy a ház, amiben felnőttem. Szépen, lassan.

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Hello Sütikék! Nos, itt is vagyunk egy új sztori alatt, legyetek üdvözölve😌 Remélem, hogy mindannyian legalább annyira vártátok, mint én🥰

Ez is egy új témájú könyv lesz, amivel eddig nem dolgoztam, kell majd egy kisebb kutatómunkát is végeznem hozzá, de annál érdekesebb, haha🥰

Ez lenne a kedves kis prológusunk. Nem sokat tudtunk meg eddig, de ez szerintem teljesen rendben van.

A szokásos kis listámat már megírtam. Jó sok pontja lett ennek a történetnek és huh... Mit is mondjak... Remélem, hogy felkészültetek😌♥️

✖️▫️▫️✖️▫️▫️✖️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

➖➖➖
xoxo: SanKook