shameless | jikook

33

Páran azt mondják, hogy a szeretet a legerősebb, s mindent legyőz. Ezek az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy valójában ez az a bizonyos érzelem, ami a leggyengébb. Valami, ami a legkönnyebben formálódik a maga tökéletes ellentétévé, a gyűlöletté. A kérdés már csak a következő: Tényleg olyan hatalmas a különbség a szerelem és a gyűlölet között, vagy ez a kettő nem más, mint egy, s ugyanaz, csak más perspektívából nézve?

Nagyon szerettem volna Hansénak beszélni a dolgokról. Valakinek ki akartam adni a gondjaimat, mindent kisírni, s tanácsokra éhezve még a kellemetlen és a megvető tekinteteket is képes lettem volna elviselni. Viszont erre nem volt lehetőségem.

Apu elvitt hétfőn suliba, s ott pedig annyira magam alatt voltam, hogy meg se tudtam szólalni. Főleg, hogy mindig a közelben volt Taehyung húga. Ha ő meghallja, nem kizárt, hogy megosztja a testvérével. Nincs rossz kapcsolatuk, az érdekében szerintem bármit megtenne a lány és ez fordítva is igaz. Bár nem olyan rég jöttünk össze az egyetemistával, de azt biztosra tudtam mondani, hogy nagyon szereti a családját és a tűzbe tenné értük a kezét. Régen Jungkookkal sem volt más a helyzet. Most viszont... A két fiú eltávolodott miattam. Nem akarok még nagyobb problémát okozni nekik. Hiszen már így is egy gyermekkori barátságot sikerült eltörölnöm, s azt a hatalmas szeretetet gyűlöletté alakítanom.

Teljesen letaglózva konstatáltam azt, hogy az utolsó órámnak is vége van. Már-már sápadtan indultam az udvar felé, miközben Hanse Isten tudja, hogy miről beszélt nekem. Mindenesetre be sem állt a szája, s ha most visszakérdezett volna, szerintem a saját nevemet sem tudtam volna megmondani neki.

- És mi a terved a szünetre? – karolt át hirtelen. Szerintem feltűnt neki, hogy teljesen máshol járok egész nap. Az érintése volt az, ami egy pillanatra visszarángatott a valóságba. Abba világba, amit a félelem elvett tőlem.

- A szünetre? – pislogtam nagyokat.

- Igen. Tudod, hamarosan téli szünet – ingatta a fejét. – Mi azt terveztük, hogy elmegyünk állatkertbe. Valamiért senki sem szeret nyáron menni. Szerintem a meleg miatt – kuncogott a fiú, s összehúzta magán a kabátját. – Utána meg egész végig otthon leszünk.

- Értem... Hát, nem tudom – mondtam, s mikor előre pillantottam, megláttam, amint Taehyung ott állt a parkolóban, s vár. Még a lélek is kiszállt belőlem. A legszívesebben sírva elfutottam volna, de nem lehetett. Megérdemelte, hogy tudja az igazat. Nem akartam hazudni neki, többé nem. Ha ennek az lesz az ára, hogy engem megutál, semmi baj... De... Nem akartam még több gondot. Sem neki, sem pedig Jungkooknak. – Most mennem kell, Hanse – mondtam a srácnak.

A legjobb barátom arra nézett, amerre én is bámultam, majd bólintott egyet, s mielőtt elengedett volna, magához húzott, s átölelt. Meglepett a tette, viszont nagyon is jól esett.

- Ha bármi probléma van, hívj fel nyugodtan – mondta, s elmosolyodott.

Hanse lehet, hogy néha kicsit soknak tűnik. Extrém a stílusa, folyamatosan pörög, le sem lehet lőni őt, s az, hogy nem kérdez rá mindenre, nem jelenti azt, hogy nem is érdekli a másik hogyléte. Szimplán tudja, s tisztában van azzal, hogyha valaki szeretne és készen áll, akkor beszélni fog.

Egy halovány mosolyt ejtettem én is, majd kifújva a benntartott levegőmet, elindultam az egyetemista felé. Meg kell mondanom neki. Ideje a szívemre és a józan eszemre hallgatnom. Nem szabad többé a szemtelen hazugságok mögé bújnom. Az nem én vagyok, az nem helyes.

Amint a srác kiszúrt, úgy tűnt, mintha megkönnyebbült volna. El is kezdett felém sétálni. Nincs visszaút.

- Szia, Jimin! – mondta, s kedves somolyt ejtett. – Mehetünk? Add a cuccod, biztos nehéz lehet – indult mögém, hogy levegye a hátamról a táskámat, mire én hátráltam egyet, s magam elé emelve a kezeimet próbáltam lebeszélni erről.