A változás a legtöbb embert nehezen érinti. Viszont sokszor a váratlanokból lehet a legtöbbet kihozni. S, ha belegondolunk, minden, ami most történik, régen elképzelhetetlen volt.
Kicsit sajnáltam Jungkookot, nem voltam valami beszédes az autóban. Túlságosan izgultam, hogy mi fog történni az első napon az új iskolámban. Sokkal jobban izgatott az, hogy van-e ott bárki, aki ismer az előző helyről, mert akkor nekem lőttek. Itt is.
Amint a srácnak feltűnt, hogy nem vagyok valami bőbeszédű, inkább ő is a csendet választotta, egyedül a rádió lágy zenéjét hagyta bent, hogy az kicsit kirángassa az álmosságból. Persze egy cifra káromkodás elhagyta a száját, amiért nem olyan zene jött be, ami neki is tetszik. Sokkal inkább szidta Junhot, amiért csak ilyeneket hallgat, s nem talál egy normális csatornát. Végül feladta, s hagyta ott, ami még annyira nem borzalmas. Őszintén szólva, én nem is figyeltem, hogy mi megy benne, annyira el voltam foglalva a gondolataimmal.
Megállt az intézmény kapuja előtt, mire én ajkaimat rágva pillantottam fel. Alig láttam bármit is a parkban lévő fák miatt, de tökéletesen elég volt a sok egyenruhás diák látványa ahhoz, hogy begörcsöljön a gyomrom. A legszívesebben hazamentem volna azzal az indokkal, hogy rosszul vagyok, de kétlem, hogy anyu bevenné a dumámat. Leginkább elbeszélgetne velem és megpróbál rávenni arra, hogy próbáljam meg kibírni.
Ő egyébként nagyon pozitív személyiség volt ilyen téren. Mindig keresi mindenben a lehetőséget, míg én ettől kissé eltértem. Bár nagyon igyekeztem, azért mindig motoszkált bennem egy bizonyos bizonytalanság, ami nem engedte, hogy optimista maradjak.
Egy nagy sóhaj ejtettem, s már készültem kiszállni a járműből, mikor Jungkook megszólított.
- Kérsz egyet? - nyújtott felém egy dobozt, amiben sorakozott pár szál cigaretta. - Idegesnek tűnsz.
- Nem cigizek - válaszoltam. - Asztmás vagyok, nem tudom, hogy milyen hatással lenne rá - motyogtam, mire láttam, amint a srácból egy pillanat erejéig kiszáll a lélek, később pedig elernyedve elneveti magát, s a homlokára simít.
- Baszki, ennyire még nem égtem be - nézett rám kisfiús vigyorral. - Akkor melletted nem cigizek. Biztos, ami biztos.
- Csak ne fújd a képembe - mondtam, majd egy lágy mosolyt ejtettem, hogy ne tűnjek már annyira szerencsétlennek. - Köszi, hogy elhoztál - szálltam ki ezúttal tényleg. Becsaptam a kocsiajtót, s a táskám pántját szorongatva néztem ismét az előttem elterülő, a fák által takart iskolára.
Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem ott, de kétlem, hogy többet egy-két percnél. Mégis Jungkook lehúzta a kocsi ablakát, s kiszólt rajta.
- Be is kell kísérnem, Jimin? - kérdezte, mire hátra kaptam a tekintetemet, s látva az arcát a legszívesebben bemutattam volna neki. Megérdemelte volna.
Nem is válaszoltam, inkább csak megembereltem magam, s elindultam végre a térköves ösvényen. Nagyon sokan még nem mentek be, inkább csak kint beszélgettek, s kiélvezték a jó, napsütéses időt. Kicsit rosszul is éreztem magam, hiszen én nem ismertem senkit. Ha még minden a régi lenne, akkor most én is ezt csinálnám a barátaimmal.
Biztosan sokáig nézhettem egy társaságot, mivel mind felém kapták a tekintetüket. Azonnal elvörösödtem, még a fülem is piros lett, ezért lehajtott fejjel megszaporáztam a lépteimet. Viszont ezzel csak az volt a probléma, hogy nem néztem, hogy mi, pontosabban ki van előttem. Éppen ezért, akivel összeütköztem, majdnem el is esett miattam.
Épphogy megfogtam a lány karját, s mihelyt megtalálta az egyensúlyát, meghajolva bocsánatot kértem. Elég gázul festhettem, de így tartottam helyesnek.
أنت تقرأ
shameless | jikook
أدب الهواة,,- Vagy te csókolod meg, vagy én fogom! - nevetett jókedvűen Youngho, én pedig bármennyire szerettem volna az erőset és a nagyfiút mutatni, nem ment. Kicsit összébb húztam magam. Ez a hely egyáltalán nem volt biztonságos és a társaság sem tűnt anny...
