shameless | jikook

30

Nem éri meg egy olyan szekér után futni, ami nem vesz fel. Igazából semmi után nem éri meg rohanni. Meg kell várni, amíg valaki magától megáll, elvégre a királyok kincstárában a legértékesebb ékkő sem önmagától ment az uralkodó mellé.

Direkt szóltam Jungkooknak, hogy kicsivel utánam jöjjön le, hogy ne legyen feltűnő. Nem tudom, hogy az egyetemista végignézte-e, amint én neki háttal ledobálom magamról a ruháimat, s felveszek valami olyat, ami nem mondható pizsamának, de őszintén, nem is érdekel. Jobban zavarba ejtett az anyámnak beadott duma.

A kedves fogadott bátyám adott legalább egy ötletet nekem, innentől kezdve kulcsra fogom zárni a szobám ajtaját, hogy ő ne tudjon bejönni.

Amikor lementem a lépcsőn, csak rámosolyogtam a szülőkre, majd a levegőbe szimatolva elmondtam, hogy biztos vagyok benne, hogy anya finomat csinált. Igaz, nem mondtak semmit, mert ekkor Jungkook is lejött az emeletről, s a sebes képe mindenki figyelmét megragadta. Hát igen, arról még nem beszéltünk, hogy mit fogunk mondani nekik, ezért, amíg nem figyeltek, csak a tenyereim közé temettem az arcomat, s bár nem vagyok hívő, két gyors imát elmormoltam az orrom alatt. Remélem, hogy amíg fent volt, addig akadt ideje arra, hogy kitaláljon valamit, ha már egy pólót képtelen volt felvenni.

- Mégis mi a franc történt az arcoddal? - kérdezte őt az apja hatalmas szemekkel, míg anya csak aggódóan kapott a szája elé.

- Semmi érdekes - legyintett egyet az egyetemista, mintha tényleg semmiség lenne az, hogy több szín van az arcán, mint az abroszon. - Csak jöttünk le a lépcsőn és az egyik seggarc lelökött. De nem tört el semmim! - mondta, hátha ezzel megnyugtatja őket.

- Ne vigyétek túlzásba az ivászatot - rázta a fejét Junho. - Mindegy, majd jegeld a képed és jó lesz az.

- Ennyi? - esett le anya álla. Igen, ő nem olyan laza a gyereknevelésben, mint a párja. Ő szerintem már könnyekben úszkálva simogatná az arcomat, ha én lennék Jungkook helyében, s közben magát hibáztatná.

- Felnőtt már, ha hülyeséget csinál, akkor az ő sara. Az ő képe fog fájni, majd a saját bőrén át tanul belőle - rántotta meg a vállait Junho. Valahol igaza van, de egy pici szidást talán megérdemelt volna. Már csak azért is, mert én tudom, hogy mi történt valójában. Persze nem a verekedésre gondolok.

- Te tudod - sóhajtott egyet anyu végül, s hagyta, hogy végre elkezdjünk ebédelni. Ám, mielőtt hozzáértem volna a kanálhoz, hogy szedjek magamnak egy kis levest a rizs mellé, nagy szemekkel szólt rám. - Ugye megmostad a kezed? - kérdezte talán kicsit nagyobb pánikkal a hangjában, mint kellett volna, én pedig teljesen elvörösödtem.

Jungkook csak lehajtotta a fejét, s elmosolyodott, már-már majdnem el is nevette magát, de gondolom a sebes szája húzódott, ezért fájdalomba torzult az arca elég hamar. Ennyit ő is megérdemel.

- Megmostam - motyogtam, s összehúzva magam gyorsan mertem is egy keveset. Hát ez baromi ciki volt.

Egyedül Junho nem értette a helyzetet, az egyetemistára meg senki sem figyelt már, hogy feltűnjön nekik, hogy majdnem hangosan elnyerítette magát. Igazán rendes, örülök, hogy ketten cipeljük azt a keresztet, amit a hátamra tett...

Ebéd után megnéztem a telefonomat, hátha Taehyung írt, de semmi. Ugye nem haragudott meg rám? Nem hiszem, hogy lenne értelme, hiszen nem tettem semmi rosszat. Nem ittam végül semmit, s az, hogy a bátyámat támogattam, amikor ő lett szétverve általa, nem egy indok arra, hogy orroljon rám.

Két kopogást hallottam az ajtómon, mire érdeklődve fordultam felé, s kiáltottam ki az illetőnek, hogy bejöhet. Jungkook dugta be rajta a fejét, ezúttal már volt rajta felső is. Nem merészkedett be, csupán az ajtófélfának dőlt, s onnan kérdezett.