shameless | jikook

07

Sokszor fel sem tűnik, hogy nem a helyes utat választottuk. Talán hátratekintve gondolkodunk el, hogy lehet a másik könnyebb lett volna. Viszont visszafordulásra nincs lehetőség, ezért bármi legyen a talpunk alatt, kövek, föld vagy fű, haladjunk tovább, mert ahogy mi kiválasztottuk az irányt, úgy a jövőt is formálni tudjuk.

Anyáék semmire sem jöhettek rá. Jungkook biztosan előkaparta volna a nemtörődöm stílusát, viszont ez nekem kevésbé ment volna, hiszen én sosem voltam szabályszegő. Mindig odafigyeltem, hogy mindent a megengedettek alapján csináljak, s ne tovább. Ám most belekényszerültem ebbe a helyzetbe. Eleinte tagadni is aligha tudtam, a fáradtságom győzött.

Amikor biztosra tudtuk, hogy senki sem lesz otthon, szépen hazamentünk, s mind a ketten a saját szobánkba felsétálva kidőltünk. A bűntudat is akkor jött miután felébredtem, s tisztában voltam a tetteimmel. A gyomorgörcs is elkapott miatta, így a konyhában állva még azt a pohárnyi vizet is nehezen küzdöttem le a torkomon.

Nem sokkal később léptek zaja csapta meg a fülemet, s azonnal a hangok irányába fordultam. A szívem a torkomban dobogott, mert attól tartottam, hogy anyu, vagy Jungkook apja hazaértek korábban, s ha itt találnak, akkor hirtelen ki se tudnám magyarázni magamat. Viszont, szerencsémre az egyetemista mászott elő kócos hajjal, s intett egyet.

- Kipihented magad? – kérdezte, miközben a hűtőben kezdett kutakodni, s elővette a tejet. – Kérsz egy kávét?

- Nem, köszi – ráztam a fejem. – Hyung, nem lesz feltűnő, hogy korábban hazaértem, mint ők? – néztem rá, s osztottam meg vele az aggodalmamat, mire ő felém pillantott, s mintha engem nézve kiolvashatná a választ, csupán bámult.

- Nem fogunk hazaérni hamarabb – mondta, mire kitágultak a szemeim, s értetlen tekintettel mustráltam őt. Szerencsére nem hagyta abba itt, azonnal magyarázni kezdte nekem a tervét. – Elmegyünk a központba. Beülünk valahova és elütjük az időt. Amúgy is találkozóm van az egyik haverommal – pillantott a karórájára. – Szóval viszlek magammal – mosolygott.

- Lehet, hogy zavarnám őt... Inkább addig lefoglalom magam – kezdtem azonnali módosításokba. A tervvel semmi problémám nem volt, kivéve ezzel a részével. Nem akartam harmadik kerék lenni, vagy bármi. Meg hát, még Jungkookkal se beszélgettem el olyan jól igazán, nemhogy egy még nagyobb idegennel.

- Dehogy zavarsz – legyintett egyet. – Húsz perc elég a készülődésre? Nekem kell egy kis idő, mire beüt a kávé – kuncogott, én pedig mérlegelni kezdtem.

Semmiképpen sem akartam lebukni, viszont, ha nem tűnök el itthonról, akkor hiába lenne ezer és egy magyarázat, amiért hamarabb hazakerültem, mint anyám, biztos vagyok benne, hogy a stresszhelyzet miatt az igazságon kívül semmi sem fog eszembe jutni. Márpedig ezzel magammal rántanám Jungkookot is, amit nem szeretnék, hiszen ő is segített nekem. Még akkor is, ha a lelkiismeretem bánta a leginkább az egészet.

Tudtam hazudni. Olyan voltam, mint minden egyes tinédzser, viszont anyu más volt. Ő is mindig őszintén fordult felém, ez pedig kölcsönös volt. Egy ilyen jó kapcsolatot nem szerettem volna lerombolni emiatt. Viszont szétmart belülről az is, hogy tudtam, csalódást fogok okozni. Előbb-utóbb biztosan.

Ajkaimat rágtam, s teljesen a gondolataimba temetkeztem, amik pro és kontra érveket próbáltak összegyűjteni, de a végére minden számításom eredményében mínusz szám jött ki.

Egy kézre figyeltem fel, amit előttem lengettek, így az illetőre néztem. Jungkook mustrált engem érdeklődve, ám én szóhoz sem jutottam. Nem is válaszoltam az előző kérdésére, azonnal vészjelzést adtam le magamnak, s kattogni kezdtem valamilyen lehetséges alternatíván.