shameless | jikook

15

Ha rosszat szól a szád, olykor jobb, ha nem folytatod. A szavak megtették a hatást, ha javítani akarsz, cselekedj.

Meg se mertem moccanni. Hiába fogott lágyan és simán kiszabadultam volna, mégis a tekintetével magához láncolt. A szemkontaktust csak ő tudta volna megtörni, én erre nem lettem volna képes.

Ekkor motoszkálás hangját hallottuk. Ez volt, ami elvonta a figyelmét, s inkább az őzek felé pillantott. S bármennyire is kíváncsi voltam az állatkákra, pár másodpercig képtelen voltam arra nézni, amerre most az egyetemista. Mit akart mondani? Mire értette azt az egészet?

- Elmennek – suttogta az őzekre utalva, mire én csak bólintottam egyet, s óvatosan arrébb húzódtam. Nem, mintha bármit is számítana.

- Lassan induljunk – motyogtam, s fel is keltem, amint az állatok visszamentek a fák közé.

Jungkook utánam lépkedett csendesen, s úgy tűnt, nem akarja folytatni azt, amibe belekezdett. Bevallom, csalódott voltam. Hajtott a kíváncsiság, hogy mit szeretett volna mondani. S legfőképpen, hogy mit akart tenni.

Nem szívesen ültem volna fel az egyetemista motorjára, még mindig vizes volt az út, én pedig nem akartam, hogy mindkettőnket baleset érje. Hiába nem megy gyorsan így, hogy én is vele vagyok, mindenképpen elleneztem a dolgot.

Ez természetesen nem tetszett neki, morgott is, amiért tolnia kell egy ideig a motort, de legalább az én lelkem megkönnyebbült.

- Ugye tudod, hogy ezt nem arra találták ki, hogy toljam? Elég nehéz cucc – mondta a fiatal férfi, én pedig nagyon olyan kedvemben voltam, hogy nem szívesen hallgattam a nyafogását. Csak idegesen vágtattam előre, meg se várva őt.

- Lehet, hogy meg kellett volna nézned az időjárást, mielőtt kirángatsz, hyung – mondtam neki.

- Mára nem mondott rossz időt, kicsit esett az eső és kész – válaszolt. – Egyébként is, az út biztonságos, voltam már rosszabb helyzetben is és nem borultam fel. Ráadásul most lassan is megyek – próbálkozott, de nem csillapodott a haragom.

Elegem volt az ilyen, s hasonló helyzetekből, amiket direkt hoz létre. A fél órával ezelőtti is... Biztosan szándékos volt, hogy kikészítsen. Persze, könnyű egy meleg sráccal viccelődni.

- Valóban nem száguldozol – morogtam, s hátra se kellett néznem ahhoz, hogy tudjam, a horkantás mellett a szemeit is megforgatta.

- Elmondanád, hogy most miért vágtad be a durcit? – kérdezte megunva a dolgokat, én pedig azonnal megálltam, s felé fordultam.

Rendesen megsértve éreztem magam, még a fejem is elvörösödött, bár eddig is piros volt a séta miatt. Tudom, hogy nem nekem kellene, hogy feljebb álljon, mégis az, hogy ilyen könnyen rájött... Na, nem mintha nem adtam volna erre utaló egyértelmű jeleket. Már-már úgy is fogalmazhatok, hogy az igazság fájt. Az, hogy más mondja ki.

- Én aztán nem vágtam be semmilyen durcát – mondtam, s próbáltam nagyon magabiztosnak tűnni, bár kétlem, hogy ezzel sikerrel jártam, tekintve, hogy a fiatal férfi egy félmosolyt ejtett, s kitámasztotta a motorját, ezzel pedig ő is pihenhetett kicsit.

- Igen, pontosan annak tűnik – bólogatott. – Mond, téged anyud direkt nevelt ilyen gyermeklelkűnek, hogyha azt hiszed, el tudsz rejteni valamit, akkor az valóban úgy el lett dugva, hogy senki sem fogja megtalálni? Olyan vagy, mint egy nyitott könyv – rántotta meg a vállait. – A kinézeted, a viselkedésed magáért beszél. Nehezen tudnál bárkinek is hazudni – kuncogott. – Nem csak a külsőre vagy ártatlan. Csináltál már valaha bármi rosszat? – döntötte oldalra a fejét, engem pedig úgy felpaprikázott, hogy csak úgy kiszaladt a számon a mondat.