shameless | jikook

35

Egy családi utazás mindig rengeteg stresszel jár, hiába azért mész, hogy kikapcsolódj. Az ember tervez ugyebár, de csak azért, hogy utána felbassza magát azon, hogy semmi sem úgy sikerült, ahogy ő azt akarta.

- Mosolyogjatok fiúk, ez az első közös utazásunk! Jungkook, közelebb hajolnál egy picit Jiminhez? Nagyon jó! – mondta vidáman anyu, miközben mind a ketten vigyorogtunk, s már-már a fogadott bátyám vállára hajtva a fejem könyörögtem az égieknek, hogy minél hamarabb vége legyen ennek az egésznek.

Laza 5 óra volt az út Busanba. A vonaton bár aludni terveztem, de Jungkook folyamatosan ébren tartott, nehogy „horkoljak". Mindig kitalált valami hülyeséget. Hozott kártyajátékokat, s ha meguntuk, akkor interneten nézett valami mást, amit közösen tudunk csinálni.

Persze, neki már legalább 4 napja szünete volt, nekem viszont akkor kezdődött, amikor leléptünk otthonról, úgyhogy eszméletlenül fáradt voltam és nyűgös is. Taehyung legalább eljött elköszönni, mert egy ideig nem fogjuk látni egymást. Rendes volt az egyetemistától, ugyanis sokat segít nekem a jelenléte így, hogy Jungkookkal borzalmas a viszonyunk. Ráadásul a kirándulás alatt teljesen össze vagyunk zárva, s már komolyan azon gondolkodom, hogy felcsapok színésznek, ugyanis a szülők totálisan beveszik azt, hogy az együtt töltött idő hatására sokkal jobb lett a viszonyunk. Nem baj, jobb, ha nem tudnak semmiről.

- Nézzük meg ezt a helyet, utána menjünk vissza a szállásra, melegedjünk fel, mert este úgyis megyünk a fesztiválra – javasolta Junho.

Anyu egy hatalmas álma volt megnézni a téli fényfesztivált. Egy kollégája javasolta neki, s azóta a megszállottja. Természetesen, ha már Busanban járunk, akkor ez kihagyhatatlan.

- Rendben van. Drágám, nem itt volt lefotózva apád a nagyival? – kérdezte, miközben telefonján a frissen lőtt képeket nézegette. A hátam mögé néztem, s elgondolkodtam.

Valóban volt egy kép erről a helyről, de nem hiszem, hogy apu szerepelt rajta.

- Nem nagyapa volt? – néztem anyura, mire nagyra nyíltak a szemei, s elmosolyodott izgatottan.

- De, tényleg! – tapsikolt, s mivel láttam a két Jeon arcán az értetlenséget a hirtelen jött lelkesedés miatt, ezért magyarázkodni kezdtem.

- Apu szülei busaniak és volt egy kép róluk. Akkor még fiatalok voltak. Pont itt álltak, a templom előtt.

- Így van – bólogatott anya. – Apóka itt kérte meg a kedvese kezét – pillantott Junhora, mire a férfi csak elmosolyodott, közelebb vonta magához a nőt, s egy csókot adott a homlokára.

Bár én is örömmel néztem őket, néha még mindig fáj, hogy nincsenek együtt a szüleim. Nyilván jobb, mintha folyamatosan vitatkoznának, ők szerencsére jobban tisztelték a másikat, illetve engem is, minthogy valami halott dolgot próbáljanak életre kelteni. Ugyanakkor rossz, hogy mind a kettőjükkel nagyon jó a kapcsolatom, mégsem lehet több közös emlékünk, mint egy család. Ők már évek óta nem azok, míg én csak lebegek kettőjük között. Nem kellett soha választanom, mert még a programokat is igyekezték úgy szervezni, hogy ne legyen ütközés, viszont olykor bennem is fellelhető lesz ez a hiányérzet.

Hiába, én is ember vagyok, nem lehetek kivétel a telhetetlenség alól, ami mindannyiónkat jellemez. Talán túl tökéletes lenne az életünk, ha minden csak elég lenne.

- Nem vagyok oda a nyáladzásért – húzta a száját Jungkook, s amíg anyuék enyelegtek és nem figyeltek, elővett egy szál cigarettát, majd rágyújtott.

- Hyung, te nem gondolkodtál el azon, hogy milyen lenne, ha nem mi lennénk itt, hanem az anyukád? – kérdeztem halkan a templomot bámulva. Nem néztem rá az idősebbre, viszont, mivel mellettem volt, valamennyire láthattam, amint annyira meglepem a kérdésemmel, hogy még a frissen gyújtott bűzrúd is kiesik a szájából. – Mindegy, ne foglalkozz ezzel – ráztam meg a fejem, s legyintettem is egyet.