shameless | jikook

34

Ha azt hiszed, hogy ettől már nem lehet rosszabb, akkor az élet biztosan megmutatja neked, hogy de, mindig van lejjebb. Persze ez azt is jelentheti, hogy a jelenlegi álláspontról van feljebb is, ám semmi sincs ingyen, szóval az a legjobb, ha mindenből a legjobbat próbáljuk meg kihozni. Magyarán, ha szopsz, mint a torkosborz, minimum pénzt is kérj érte.

Miután kibékültünk Taehyunggal, minden visszatért az eredeti kerékvágásba. Legalább is... Valami olyasmi történt.

Jungkook nem beszél velem. Kerül, hozzám se szól és komolyan mondom, hogy rosszabb, mint egy hisztis riherongy. Eleinte próbáltam legalább a szülők előtt tettetni, hogy minden rendben van közöttünk, jó testvérek vagyunk, de miután úgy viselkedett, mint az előző iskolámban a srácok, elegem lett. Direkt nekem jött, bocsánatot sem kért. Nem szólt, amikor elmentem iskola után Taehyunggal, pedig direkt írtam neki, hogyha anyu nem nézné, akkor valakitől értesüljön a honlétem felől. Egy idő után elkezdtem a hűtőn cetliket hagyni, ő pedig rendszeresen kidobta őket, szóval sorra kaptam anyutól a fejmosást, hogy fiatal vagyok mg, szólnom kellene, hogy hova megyek és meddig. Hát, én megpróbáltam.

A barátommal – aki még mindig nem tud arról a bizonyos dologról – megbeszéltük, hogy mindig előre szólunk minden lépésünkről. Ezért már Jungkook sem tudott mit tenni. Csak direkt nekem jönni a folyosón a lakásban vagy hangosan zenét hallgatni, esetleg tévét nézni, amikor én tanulok.

- Nos, van már valami terv szünetre? – kérdezte meg ismét Hanse, miközben én a tollam végét rágtam, s azon agyaltam, hogy mégis hogyan kellene azt kipuhatolóznom anyunál, hogy Taehyungnál aludjak, hogy normálisan tudjak készülni a próbavizsgámra. Szeretik a srácot, főleg, hogy Junho régóta ismeri. – Jimin? – döntötte oldalra a fejét, s még a padot is megkopogtatta, mire végre ráemeltem a tekintetemet.

- Hm? Ja, nem tudom. Semmit sem beszéltünk, úgyhogy gondolom otthon maradunk és megnézünk egy filmet – dőltem hátra a székben.

- Vagy legalább is megpróbáltok megnézni egyet. Jungkook-hyung lehet másképp fogja gondolni.

Hanse mindenről tudott. Egyik este, amikor elmentem hozzájuk, mindössze tanulás céljából, leültetett egy nachos társaságában és kifaggatott. Én pedig megtörtem. Nagyon sok dolog volt, amin egyszerre mentem keresztül és úgy éreztem, hogy a sok súly, ami a hátamat nyomta, lassan teljesen maga alá temet. Ő pedig jó barát volt, ott volt és meghallgatott. Szótlanul mindent, miközben a hátamat simogatta vagy zsebkendőt nyomott a kezembe. S a végén pedig őszintén elmondta, hogy nem helyesli ezt az egészet. Szerinte Taehyungnak joga van tudni az igazságról, s ebben egyet kell, hogy értsek vele. De nem tudom, hogy hogyan mondjam el neki.

Akárhányszor felhoztam az egyetemistának, hogy beszélni akarok valamiről, s utána feljön Jungkook neve, azonnal terelni kezdi a témát. Már-már pánikszerűen menekül előle, s lehet az lenne a legjobb, hogy csak a képébe mondom, hogy mi történt, s túlesünk ezen egyszer, s mindenkorra, de... Az mégis túl szívtelennek tűnik, én pedig nem lennék képes hasonlóra.

- Meglátjuk – rántottam meg a vállaimat.

- Figyelj, lehet, hogy nem a legjobb, de lehetne rosszabb is – mondta, s a pálcikájával elkezdte különválogatni a borsószemeket. Nem szereti őket.

- Ettől is? – vontam fel a szemöldökömet.

- Nem feküdtetek le és kezdett el fenyegetni téged – nézett rám.

- Jó, hyungról sok minden elmondható, de ő sem adja a bőrét a vásárra olyan könnyen. Itt mind a ketten hatalmasat bukunk és erre semmi szükség – mondtam azonnal.