shameless | jikook

13

Mindenkinek szüksége van egy kis izgalomra az életében. Viszont, sokak szerint ezek hajkurászása több bajt hoz magával, mint jót. Ám nem erre vágytunk mindig is? Nem azért üldöztük annyi időn át a rosszat, tudva, hogy egyszer szembe is kerülhetünk vele? Izgalmat akarunk az életünkbe, valamit, amivel elérjük, hogy az ereinkben az adrenalin száguldozzon karmazsin folyadék helyett. Még akkor is, ha csak pár pillanat erejéig. Elvégre mind valahol függjük az adrenalint.

- Nem értem, hogy miért nem szóltál Jungkooknak, hogy segítsen – sóhajtott anyu, miközben a zöldségeket szeletelte.

Hétvége volt, a házban pedig csak mi tartózkodtunk, mivel a két Jeon elment. Junhot anya elküldte vásárolni, Jungkook pedig isten tudja, hogy hova tűnt, pénteken hazaugrott, aztán azóta jelet sem adott magáról. Nem, mintha annyira érdekelne, nem az én dolgom, hogy hova jár és mit csinál. Valószínűleg megint a barátaival bulizik.

- Sajnálom, tudom, hogy meg kellett volna kérnem, csak... – haraptam el a mondat végét.

Sajnos a javítóm nem úgy sikerült, ahogy azt én szerettem volna. A két jegy semmiben sem különbözött egymástól, s bármennyire elleneztem a dolgot, a tanár felhívta anyut és elmondta, hogy nem állok a legjobban matematikából. Ez volt tegnap. Elég csalódott volt, de nem csodálom. Nem voltam vele őszinte, s a segítséget is megtagadtam magamtól.

- Csak? – fordult felém, s tette le a kést. Nem volt dühös, legalább is nem annyira, mint amilyennek elképzeltem, hogy lesz. Inkább tűnt számon kérőnek, mintsem idegesnek.

Tudom, hogy vezetett volna sehova, ha hazudok, viszont, ha őszintén elmondom neki, hogy mi a véleményem Jungkookról, azzal sem érnék el semmit. Nem volt más lehetőség, minthogy megkérjem az egyetemistát, hogy segítsen nekem felkészülni a következő dolgozatomra, hogy az elsőre sikerüljön. Még akkor is, ha azóta egy szót sem beszéltünk egymással.

Mióta találkozott Soobinnel, nem váltottunk egy mondatot sem. Kivéve a kötelező reggeli Jó reggeltet, amikor egyszerre ballagunk le az emeletről, mivel kivételesen ugyanakkor kezdődnek az óráink. Vagy hasonló időpontokban, mivel nem tudom, hogy ő hova jár, s hányra.

A szülők ebből nem sokat vettek észre, mivel a korai kapkodásban mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Szóval könnyen elkerülhettünk egy kellemetlen beszélgetést, ahol egymás elé tárjuk a problémáinkat. Bár, az enyém szerintem elég egyértelmű volt, méghozzá a fiatal férfi reakciója egy ártatlan elsősre, aki csak rendes volt velem. Szegény fiú utána alig mert a közelembe jönni, főleg iskola végeztével, mivel attól tartott, hogy ismét rászáll valaki. Szóval én voltam az, aki közeledett, ami látszólag jól esett neki, mivel mindig kedvesen mosolygott rám.

Érdekes is volt, hogy olyan volt, mint egy édes kiskutya, mikor a közelében voltam. Már csak az hiányzott, hogy a farkát csóválja. Hihetetlen, hogy annyival magasabb, mint én és idősebbnek is néz ki. Az élet sokszor nem fair.

- Csak..! – szerettem volna végre megszólalni, de ekkor nyílt az ajtó, ami félbeszakított. Őszintén reméltem, hogy Junho jött haza, viszont, mikor meghallottam a nappaliból az illető hangját, minden reményem szertefoszlott.

- Megjöttem! – kiáltotta el magát Jungkook, mire én csak egy sóhaj kíséretében lehajtottam a fejemet, s inkább átvettem anyutól a zöldségek szeletelését, mivel láttam, hogy ő megtörölte a kezét a konyhakendőben. Gondolom ki akart menni, hogy köszöntse a visszatérő egyetemistát.

- Szia Jungkook! Üdv itthon – varázsolt magára egy mosolyt, s libbent ki.

Nekem eszem ágában se volt kimenni hozzá. Már csupán a makacsságom miatt. Nem kellett volna úgy viselkednie és aztán neki kerülnie a forró kását. Én nem fogok kezdeményezni, tekintve, hogy nem én vagyok az, aki idiótán viselkedett.