shameless | jikook

25

Ha az ember részeg, akkor nem sok haszna van, de annál több hülyeséget csinál.

Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült egy ilyen után lebotorkálnom a lépcsőn, de szerintem az ideg, ami elérte a központomat, a legerősebb játékossá nőtte ki magát a mezőnyben. A nappali mellett is elmentem, ahol láttam, hogy a srác, akinek a nevét sem tudtam, annyira beütött a pia, a többiekkel beszélget és mulat. Én viszont baromira nem éreztem jól magam, s úgy tűnt, mintha a talpam alatti szőnyeget valaki elkezdte volna kihúzni. Éppen ezért jobbnak láttam, hogyha kimegyek az udvarra, s szívok egy kis friss levegőt. Amúgy is nagyon kipirultam, s a nemrég történtek miatt melegem is volt, úgyhogy jól jött az a hideg szellő, ami kint fogadott.

Érdekes volt ez az illuminált állapot, ami jelenleg körülölelt. Nem volt rajtam vastag ruha, s ismerem magam, elég fázós vagyok. Most mégsem kaptam magamra semmi, s amikor kiléptem az ajtón, nem éreztem, hogy túlságosan lehűlt volna az idő. Mindössze a leheletemből tudtam, hogy igencsak karcoljuk a nullát, s az az alatti fokokat. Viszont baromi viccesnek találtam, hogy láttam az általam kifújt gőz. Jót nevettem rajta, mert úgy nézett ki, mintha én is dohányoznék.

- Pedig... Én sosem tennék olyat – magyaráztam kissé kótyagosan a tetőszerkezetet tartó oszlopnak, s hogy még hitelesebb legyek, kezeimmel hevesen gesztikulálni kezdtem neki, miközben igyekeztem megtartani az egyensúlyomat.

- Jimin? – hallottam meg a nevemet, mire nagyra nyíltak a szemeim, s rendesen elhűlve tettem mindkét mancsomat az arcomra csodálkozásomban.

- Beszélnek hozzám a tárgyak – motyogtam. Ennyit ittam volna? Vagy csak józanon nem voltam normális?

Ekkor lépteket hallottam, s nem is emlékszem, hogy mikor kezdtem el hallani őket, már csak azt vettem észre, hogy közvetlen mögülem jönnek a hangok. S ekkor valaki a vállamra tette a kezét, én pedig... Hogy is mondjam... Férfiasan felsikítottam.

- Jézusom! – mondta az illető, akiről megfordulva láttam csak, hogy ki is valójában. – Minden rendben van veled? Ennyire csak nem lehetek ijesztő – kuncogott Taehyung, én pedig próbáltam lenyugtatni a bordáim között hevesen kalapáló szívemet. Majdnem kiugrott a helyéről miattad! – Ugye nem vagy rosszul? – kérdezte aggódva, s lépett közelebb hozzám. Ám én csak nagy szemekkel néztem rá, ami úgy tűnt, hogy csak rontott a helyzeten. – Jimin, minden okés? – hajolt közelebb, de én ekkor mutatóujjamat az ajkai elé helyzetem, ezzel csendre intve az idősebbet.

- Csitt! – szóltam rá. – Beszélnek a falak...

A szemeit forgatta rám az egyetemista, miután realizálta, hogy miket hablatyolok. Józanon én sem reagálnék másképp, de akkor részeg voltam, szóval nem ez volt az első gondolatom.

- És mit mondanak neked a falak? – lépett hátrébb, s elindult le a lépcsőn, én pedig lassan utána totyogtam. Az egyetemista a kezét nyújtotta nekem, hogy azon a két fokon se bénázzak véletlenül sem, én pedig el is fogadtam.

- Tudják a nevem, hyung! Várj, ha beszélnek, akkor... Látnak is?! – kaptam a szám elé a kezem. – Basszus, akkor ők láttak... – meredtem magam elé.

- Mit láttak? – értetlenkedett Taehyung, de én csak legyintettem egyet, miszerint nem lényeges.

Az információ jobb, ha köztem és a falak között marad. Jungkook szerintem annyira be volt állva, hogy nem is fog emlékezni semmire. Eleve ilyet sosem tenne, legalább is nem nézném ki belőle.

Az egyetemistával kicsit arrébb mentünk, egyenest a kocsijához, aminek nekidőlt, s a zsebéből elővette az elektromos cigarettáját. Nyomkodott rajta valamit, s mielőtt az ajkai közé helyezte volna, rám pillantott.