Maradj velem! (Draco Malfoy FF.)

6.29 Kétséges gondolatok

Ismét ott voltam. A sötét kastély kertjében. A kislányom a fahintán ült és már kérdés nélkül sétáltam oda hozzá, hogy meglökjem. Ugyanúgy élvezte és kacagott rajta. Én is mosolyogtam, mert olyan jó volt látni a boldogságát és a kis mosolyát. Érezhető volt, hogy árad belőle a szeretet. Kis életvidám lánynak tűnt.

Már egy ideje hintáztattam és a pukkanás is meghallatszott. Odanéztem és megláttam a csuklyás idegent. A pálcáját megint elővette és közeledett felénk. Érdekes, egy cseppet se izgultam.

-Anya, ez kicsoda? - kérdezte tőlem ismét a kisangyal.

Az illető elkezdte levenni a maszkját és végre megláttam, ki volt az. Egy nagyon fontos személy az életemben.

-Apa! - kiáltotta boldogan a kicsi lány.

Oda is jött hozzám, csak mélyen néztük egymást és megfogta az arcomat. Nem szóltunk semmit, csak a fiú ajka közeledett felém és megcsókolt. Utána nem tudom, mi történt, mert minden elhalványult és elsötétedett.

Felébredtem és Draco még aludt. Átölelte a derekamat és úgy szuszogott. Hirtelen azt hittem, hogy tegnap megtörtént az a borzasztó dolog, de szerencsére nem. Draco meggyógyult és nem hagyott itt. Annyira megnyugodtam, hogy éreztem a közelségét. Én is meghaltam volna, ha itthagy. Pitonnak majd megköszönöm, hogy megmentette. Mostmár nem utálom. Lehet, hogy őt is félreismerik Harryék. Nem csodálkoznék.

Dracot még nem keltettem fel, mert hagytam, hadd aludjon. Eléggé sokkoló napja volt tegnap. Pihenjen csak. Viszont én a visszatérő álmomra gondoltam. Szóval Draco volt a csuklyás ember. Persze, mivel halálfaló. Nekik van ilyen csuklyájuk. De akkor se értettem. Miért azon a helyen voltunk? Még mindig nem ismerős az a kastély. Lehet, hogy a jövőben majd látni fogom? Lehetséges. Izgatta a fantáziámat rendesen. Az is lehet, hogy egy jel és kötődünk ahhoz a sötét helyhez. Fogalmam sincs, de kíváncsi leszek, hogy mi lesz a jövőben. Sokszor megálmodom a jövőt, szóval kitudja.

Közben megfordultam és Dracot figyeltem mosolyogva, aki mélyen aludt. Imádom nézni, miközben alszik. Olyan édesen szuszogott.

A macit a szőkéhez bújtattam, elkezdtem simogatni a haját és puszilgatni az arcát. A fiú mocorgott és ébredezett. Kinyitotta fáradtkás szemeit, majd elmosolyodott.

-Jó reggelt, pöttöm! - köszönt mosolyogva.
-Neked is, maci! - mosolyogtam és megcsókoltam, amit azonnal viszonzott is.

Ha nem így kezdődött volna a napom, komolyan mondom, beleőrültem volna. Draco csókjai nélkül egy senki vagyok.

Egy darabig lassan csókolóztunk, majd mosolyogva néztük egymást. Azok a csodálatos szemei.. Még mindig elveszek bennük.

-Hogy van, kincsem? - érdeklődtem aggódva.
-Már sokkal jobban. - felelte lelkesen. - Szerencsére nem érzem szarul magam, szóval szerintem, ma már ki is jöhetek a gyengélkedőből.

Úgy örültem neki, hogy jól van. Pedig az életéért küzdött, ez nagy szó.

-Akkor jó! - nyomtam egy csókot az ajkára.

Draconak igaza volt. Madam Pomfrey közölte a jó hírt, hogy Draco kijöhet a gyengélkedőből. Legalább nem kell napokat szenvednie az ágyban. Így együtt lehetünk egész nap, mivel hétvége volt. Alig vártam, hogy el legyünk.

Ki is mentünk és elmentünk reggelizni. Természetesen semmiképp nem akartam a Griffendél asztalához menni. Nincs kedvem velük társalogni és tuti Draco lesz a téma. És persze, Harry is ott lesz, szóval maradok szépen a szöszimmel.

Miközben mentünk kézenfogva a Mardekár asztalához, nem bírtam ki, hogy ne nézzek feléjük. Harry kifejezetten nézett minket. Kíváncsi lennék, mi járhat a fejében. Hát ő ölte meg majdnem Dracot, szóval remélem, most elgondolkodott. Vagy ideges, hogy nem járt sikerrel. Ilyen szívtelen csak nem lehet.