Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Tizenöt) Memoár

Régi szobájában, a tó alatt, az egyik ágy üresen állt. Mayáé volt egykor, de a Lestrange lány végül Daisy hathatós közreműködésével átiratkozott a Durmstrangba, így hárman maradtak.

Másik két lakótársa mélyen aludt, a nehéz, zöld baldachint behúzták. Utazóládáik lecsukva hevertek az ágyuk lábánál; még nem pakoltak ki.

Daisy kísértetnek érezte magát. Törökülésben ült, vékony paplanját maga köré tekerte és Maya megüresedett ágyát bámulta.

Aznap, mikor elsősként megérkeztek az iskolába, ők ketten szinte egész este fent maradtak izgatottságukban. Annyit fecsegtek és nevetgéltek az abszurdabbnál abszurdabb terveken, hogy lakótársaik végül azzal fenyegetőztek, idehívják a szigorú, hetedéves prefektust.

Túl hamar elmúltak azok az idők. Mayát, bár igazi barátok sosem voltak, nem akarta az ellenségének, Lestrange végül mégis az életére tört. Aztán Daisy bosszút állt...

Nem tudta tovább elviselni a szoba békéjét, szobatársainak halk szuszogását. Daisy kikászálódott az ágyból, magára kapott egy köntöst és galagonyapálcáját az övébe dugva kiosont a klubhelyiségbe, onnan pedig a kastély folyosóira.

Maga sem tudta igazán, hová akar menni, de lábai önmaguktól is ráálltak egy útra és Daisy egyszer csak a Szükség Szobája előtt találta magát.

A nő megállt, mélyet sóhajtott, aztán erőt vett magán és belépett a helyiségbe.

Az emlékek egy kentaurcsapat erejével rohanták meg és gázoltak át rajta, ahogy végignézett a barátságos fénybe boruló helyiségen.

Bal oldalt a párbajterem sötét, tölgyfa ajtaja nyitva állt, mellette a konyhába vezető alagút torka ásított, körülötte a falon könyvekkel megpakolt polcok. De nem csak a falon; abban a sarokban egy egész minikönyvtár alakult ki. Két babzsák is volt ott.

A hatalmas, egész falat betöltő ablak előtt a csodaszámba menő ágyások terültek el, bár most egy varázsnövény sem nőtt bennük. Daisy még a nyár előtt mindegyiket átültette, mert tudta, hogy nem lesz ideje visszajárni és gondozni őket.

Összeszorult a szíve, ahogy a szoba közepén terpeszkedő kanapékra tévedt a pillantása. A foteleken mindenkinek megvolt a szokásos helye, mégha nem is tartották be mindig a hallgatólagos ülésrendet. Az üveg dohányzóasztalon könyvek hevertek és egy öreg cikesz, amit még évekkel korábban James hozott be és azóta az apró, aranyszín labda már nem is repült.

De a többiektől is volt néhány holmi. Marlene hajgumija, Lili apró doboza, amiből süteményekkel kínálta őket, egy kő, amit Peter a Fekete Tó mellett talált és néhány napig kőzetgyűjteményt akart csinálni... Egy mugli regény Remustól és Sirius tartalék terelőkesztyűi. Egy fogadás miatt vette elő őket és végül a dohányzóasztal alatt maradtak.

Daisy sokáig mozdulatlanul meredt a kanapékra, ahol mindig összeültek, nevettek, viccelődtek, játszottak, vagy, ha olyan kedvük volt, komolyan beszélgettek. Aztán pillantása tovább siklott a Szoba jobb oldalára.

Ott állította fel a hatalmas munkaasztalokat, az üstöket és a polcrendszert, amin a kész bájitalokat és a hozzávalókat tárolta. Ezen az oldalon, az ablak mellett egy magas, egészalakos tükör is helyet kapott, valamint a papírokkal elhalmozott íróasztala. Innen nyílt ajtó a fürdőszobába és a hálószobába, amit olyan sokszor osztott meg Siriussal.

De a férfi soha többé nem néz rá a régi szeretettel. Daisy megint teljesen egyedül maradt, ezúttal véglegesen és a saját hibájából. Mert nincs az a világ, ahol megbocsátanának neki egy ilyen hazugságot.