Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Harminckettő) Eljegyzés, igazság és méreg

Egy néma biccentéssel jelezte a házimanónak, hogy töltse újra a teáscsészéjét és Dobby ott is termett mellette, dolga végeztével pedig azonnal a háttérbe húzódott. Daisy elégedetten beleszagolt a csészébe, aztán úgy emelte az ajkához, hogy szándékosan nem nézett senki szemébe.

Mind bámulták, Cassiust kivéve.

Lucius és Narcissa új házában voltak és meghívták az idősebb Malfoy házaspárt is, mert Cassius be akarta jelenteni az eljegyzésüket a családnak. Azt viszont mind a ketten elfelejtették, hogy Daisy arcát durva sebhelyek szabdalják, amikről szinte senki sem tud. Most viszont, hogy a nő nem merte használni a varázserejét, az illúzióbűbájok nem fedték el a valóságot.

A helyzeten csak rontott, hogy ezúttal a megjelenése éles ellentétben állt a brutális sebhelyekkel, mivel Daisy halványzöld, puha garbót és hófehér, bő szárú nadrágot viselt, a haját pedig félig feltűzte. Egy ilyen szerelésben akár azt is elhitethette volna az emberekkel, hogy ő a legártatlanabb lény a világon... már ha nem lettek volna ott a sebhelyek.

—Szépen berendeztétek a házat—jegyezte meg néhány korty után Daisy és fejével körbe intett a társalgóban.—Nagyon tetszik.

Narcissa elpirult és elkapta a tekintetét Daisy tejfehér szeméről. Arról, amivel a Nesszosz-vére óta csak elmosódott formákat látott.

—Igyekeztem... Dobby sokat segített.—Narcissa futólag a házimanó felé intett, aki erre meghajolt.—Ő varázsolta ide-oda a bútorokat, amíg megtaláltam nekik a megfelelő helyet.

Daisy egy pillanatra Dobbyra nézett, elismerően biccentett és közben olyan gyorsan kacsintott, amire akár azt is hihették volna, hogy meg sem történt.

—Ezek szerint hasznos a nászajándékom.—Elmosolyodott és bekapott egy apró teasüteményt.—Csodálatos.

Dobby valójában Daisy manója volt; a jog nyelvén Daisy volt a tulajdonos, Luciusék pedig a birtokosok, de amíg Daisy bele nem szólt a dologba, tulajdonosként viselkedhettek. Így Dobby kém lett. Daisy még Lucius és Narcissa esküvője előtt választotta ki és megbeszélte vele, mi lesz a dolga, Dobby pedig sokkal könnyebben megértette a dolgot, mint bármelyik másik manó korábban. És sokkal lelkesebb is volt.

—Ha már a násznál tartunk—szólt közbe Cassius sietve és célzatosan megfogta Daisy kezét.—Van valami, amit szeretnék bejelenteni.

Mrs Malfoy és Narcissa szinte egyszerre sikoltottak fel izgatottságukban és még azelőtt felpattantak, hogy Cassius bármit mondhatott volna. Mr Malfoy és Lucius vigyorogva összenézett és aztán a piruló Cassius felé fordultak.

—Végre megnősülsz?!—kiáltotta boldogan nevetve Mrs Malfoy.—És tényleg vele?

Cassius zavartan összevonta a szemöldökét.

—Talán valami baj van Daisyvel?

Mrs Malfoy örömkönnyeit törölgetve vállon csapta a fiát.

—Dehogy, butus! Nála jobbat nem is választhattál volna. Én már azóta mondom, hogy milyen szép pár lennétek...

—Anya!—szólt közbe elvörösödve Cassius, de a nő nem zavartatta magát.

—... hogy elkísérted az Abszol Útra bevásárolni. Még mikor tizennégy éves volt, emlékszel?

Daisy meglepetten pislogott Cassiusra, a férfi pedig csak a fejét rázta. Szinte lángolt a füle.

—Ne hallgass rá! Rosszul emlékszik.

Mrs Malfoy azonban nem hagyta magát ilyen könnyen és Daisynek összeszorult a szíve, ahogy nézte. Egyrészt, mert Bonnie Maiselnek kellett volna megkapnia ezt a kirobbanó lelkesedést, nem neki. Csakhogy Bonnie mugli volt és ezért nem fogadták volna el. Másodszor pedig az ő anyja hideg volt és merev, sosem szerették egymást. Daisy nem is tervezte elárulni neki az eljegyzést. Kaia halála óta amúgy is csak a lehető legkevesebbet érintkezett vele és mióta Damon bácsi rá hagyta a házát, szinte nem is beszéltek.

Eddig nem realizálódott benne, mennyire vágyna egy igazi, szerető anyára.

—Ne is törődj vele, drágám, csak zavarban van—kacsintott Daisyre.—Ezek a férfiak és a makacs büszkeségük!

Daisy mosolygott és hallgatta, ahogy Mr Malfoy is gratulál nekik, aztán ölelkezett Luciussal és Narcissával.

Jó volt. Egy kicsit mindenképpen, mégha közben tudata szegletében ott dörömbölt a gondolat, hogy ez valójában mind hamis, átverik őket és hogy nem is neki kellene itt lennie. Daisynek egy másik kúriában kellett volna bejelentenie az eljegyzését egy másik férfival – és így is tettek volna, ha nem tagadták volna ki mind a kettejüket.

Siriust viszont elveszítette. Azok után, amit tett, esélytelen, hogy a férfi megbocsátson neki és még nem is ért véget a háború. Mennyi szörnyűséget kell még tennie ezután...

Egy pillanatra elveszítette önmagát. Tompán állt az ujjongó és őket ünneplő Malfoyok gyűrűjében, engedelmesen megette a süteményt, amit a kezébe nyomtak, mosolygott és talán még semmitmondó beszélgetésbe is kezdett Narcissával és Mrs Malfoyyal arról, hogy milyennek képzeli el az esküvőjét.

Órák teltek el. Napok. Vagy csak percek. Végül Cassius kimentette magukat.

Ahogy kifelé sétáltak a kovácsoltvas kapu felé, amin túl már lehetett hoppanálni, a férfi kedvesen átkarolta a derekát.

—Ez is megvolt.

Daisy elmosolyodott és saját magát is meglepte azzal, hogy egy cseppnyi szomorúságot érzett. És hihetetlenül régóta először teljesen nyugodt volt.

—Igen.—Tréfásan Cassiusra sandított.—Mi volt ezzel az abszol úti elkíséréssel?

—A lényeget jegyezted meg, mi?—morogta a férfi, de aztán beleegyezően felsóhajtott.—Akkor volt, mikor találkoztunk Voldemorttal. Anya teljesen bezsongott és alig tudtam leállítani, hogy ne próbáljon összeboronálni minket. Láthattad... Szerinte szép pár lennénk.

Daisy felnevetett.

—Lehet. De te meg Bonnie jobban összeilletek.

—Így van. Ahogy te és Sirius is.—Cassius rá mosolygott; igazán boldogan. Mintha nem lenne háború és nem a szenvedés venné őket körül abban a pillanatban, hogy kilépnek a kúriából.—De tudod, ha Bonnie nem lenne, téged választanálak.

Daisy bólintott.

—És ha nem lenne Sirius, én téged. Nyerő páros lennénk. Azok vagyunk.

Cassius vigyorgott és még mielőtt kiléptek volna a kapun, lágy puszit adott Daisy arcára. Olyan fajtát, amilyet a nő szerint egy báty adna a kishúgának.

Alig tettek pár lépést az utcán, Daisy már éppen meg akarta kérdezni, miért nem hoppanálnak, amikor Cassius hirtelen felé fordult.

—Mondd el Siriusnak az igazat! Képes lesz kezelni és akkor mindketten boldogok lehetnétek.

Olyan egyszerűnek hangzott. Elé állna és elmondana mindent, az elejétől egészen mostanig és talán... talán Sirius megértené. Talán újra lehetne köztük valami, ha nem is pont olyan, amilyen volt... talán még jobb is lenne annál!

Daisy felsóhajtott.

De meg is nehezítené a dolgokat, főleg a látszat-eljegyzés után. És ha Sirius tudná, a többieknek is el kellene mondaniuk...

—Én... Én nem is tudom...

—Remek.—Cassius játékosan oldalba bökte.—Ez nem egy határozott nem.

—Cass, értsd meg...

Mielőtt egyáltalán eldönthette volna, mit akart mondani, egy halk pukkanás kíséretében Malei és Totti jelentek meg előtte.

—Úrnőm, elfogtuk Katerina Sazahar összes bájital-beszállítóját. Beadhatjuk nekik a mérget, vagy sajátkezűleg akar végezni velük?