Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Harmincnégy) Egy szóra

A bájital fekete volt és állaga leginkább a vérhez hasonlított. Daisy már vagy fél órája kinyitotta az üvegcsét, de nem tudta rávenni magát, hogy megigya a főzetet. Csak szemezett vele.

Hatásos kellett legyen, legalábbis a mágia szabályai szerint, de... Daisy minél többet foglalkozott a varázslattal, annál biztosabb volt benne, hogy az emberek a mágia elenyésző szeletéhez férnek csak hozzá és ahhoz sem értenek túl jól.

Amivel meg akart próbálkozni, olyat még senki sem csinált. Nem is volt értelme.

Mélyet sóhajtott és a kezébe vette az üveget. Pillantása a tetoválásszerű, furcsa harapásnyomra esett, amit Mardekár kősárkányától kapott, mikor magához vette a ravaszság és céltudatosság ajándékát. Általában eltakarta, de most... nem tudott varázsolni.

Az elhatározás és a dac hirtelen ébredt fel benne. Annyi mindenen ment már keresztül! Nem egy fiola bájital lesz az, ami kifog rajta. Előbb-utóbb úgyis muszáj lenne meginnia és minél hamarabb letudja, annál több ideje lesz felöltözni és utazni.

—Mérget is könnyebb lenne lehúzni—morogta, aztán összeszorította a szemét és egyszerre felhajtotta az egészet.

Kellemetlen íze volt, de a Százfűlé-főzetet nem is azért találták ki, hogy finom legyen. Daisy krákogott és fejét az asztalra hajtva igyekezett leküzdeni a hányingerét, amit a bájital okozott, de a gyomrából elinduló forró bizsergés csak rontott a helyzeten. Úgy érezte, teste leolvad a csontjairól.

Aztán vége lett, olyan hirtelen, mintha elvágták volna és mikor a tükörhöz lépett, már Celestia Styler hideg, kék szemével és Daisyénél rövidebb, fekete hajával találta szembe magát. Pontosan úgy nézett ki, mint azon egy alkalommal, mikor ténylegesen átváltoztatta a testét és nem csak illúzióbűbájt használt.

Rövid, hitetlenkedő nevetés tört fel belőle, ahogy hibátlan arcához érintette ujjait. Nem voltak ott a sebhelyek és... Merlinre, tényleg nem hitte, hogy a bájital működni fog, hiszen nem az igazi Styler haját használta hozzá, hanem azt, amit átváltoztatott. De ezek szerint a főzet sokkal rugalmasabb, mint ahogy használni szokták.

Ezután már gyorsan ment a készülődés, Daisy pillanatok alatt átöltözött egy Stylerhez jobban illő, elegáns és letisztult ruhába, majd lement a nappaliba, ahol Totti már várta.

—Tudod a dolgod?—érdeklődött Daisy, miközben utolsó igazításként a füle mögé tűrt egy hajtincset és ellenőrizte, hogy minden papírt berakott-e a táskájába.

Totti biccentett.

—Láthatatlan maradok—ígérte.—Senki sem fogja észrevenni, hogy ott vagyok.

—Dumbledore a legnehezebb eset.—Daisy a manóra pillantott és felvonta a szemöldökét.—Egy pillanatra sem engedheted le vele szemben a védelmedet.

—Emlékszem, Úrnőm.

—Jó—biccentett Daisy.—Akkor induljunk!

Totti csettintett, mire körvonalai elmosódtak, egy pillanattal később pedig teljesen el is tűnt. Daisy elégedetten elmosolyodott, kinyújtotta a kezét és amint a manó hozzáért, már hoppanáltak is.

A Rend ülését ezúttal is a Roxfortban tartották, egy üres tanteremben, és Daisy igyekezett minél kevesebbet nézelődni, ahogy végigsétált a túl ismerős folyosókon. Nem hagyhatta, hogy a sok keserédes emlék eluralkodjon rajta.

Lassan ment, jóval lassabban a szokásos tempójánál, hogy Totti kényelmesen lépést tudjon tartani vele és ne kelljen rohannia. Még bőven időben volt és amúgy is gyakran késett, tehát a rendtagok szinte már számítottak is rá, hogy csak néhány perccel az ülés megkezdése után fut be.