Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Tizenegy) Mintha semmit sem jelentene

A Potter ház ablakain meleg, aranyszínű fény ömlött ki az éjszakába, az előkertben éjjel nyíló, nehéz illatú virágokkal táncolt a szellő. Egy igazi otthon volt. Nem lett volna szabad megszentségteleníteni azzal, hogy ide hívják össze a Rend ülését.

Daisy sötétkéket és fehéret viselt. Elegáns, lapostalpú cipője halkan kopogott, ahogy végigsétált a kerti ösvényen a ház ajtajáig. Vászonnadrágja csak lábszárának közepéig ért, ahol bővebbre hagyták, mint a combján és a derekán. Betűrt ingén néhány sornyi díszítő csipke futott.

Kényelmesen érezte magát a ruhában, de mégsem ő volt az. Az illúzióvarázslat, amit hegei elrejtése miatt már alaposan begyakorolt, ezúttal az egész kinézetét megváltoztatta. Celestia Styler volt; hosszú, fekete hajjal, kék szemmel és vékonyabb, magasabb testtel, mint amivel Daisy született. A bőre árnyalatát sötétebbé tette, még a hangját is elvarázsolta, hogy senki se ismerhesse fel.

Bízott a varázslatban és bízott önmagában is. Tétovázás nélkül belépett a házba és egyenesen a társalgóba ment, ahol már megkezdték a megbeszélést.

Mindig is szerette a drámai belépőket.

—Jó estét mindenkinek!

Félbeszakított valakit, de az még a kisebbik meglepetést okozta. A bent összegyűlt boszorkányok és varázslók dühösen és rémülten pattantak fel helyükről, pálcát rántottak rá – az egyikük már ki is vetett egy átkot, amit Daisy könnyedén hárított.

—Ki maga?—mordult rá Kingsley Shacklebolt.

—Hogy jutott be?—kérdezte szinte a férfival egyszerre Androméda Tonks.

Daisy komoran rájuk mosolygott.

—Dumbledore professzor meghívására érkeztem.

—Hogy jutott be?—ismételte reszelős hangján Alastor Mordon.

Daisy érdeklődve végigmérte az aurort, az arcán futó sebhelyeket, majd végül a férfi sötét szemeibe nézett.

—A varázslata hibátlan volt. Megerősítettem, miután bejöttem.

Mordon dünnyögött valamit az orra alatt, de még mielőtt bárki újra megszólalhatott volna, Dumbledore lépett előre és barátságosan rámosolygott Daisyre.

—Ön bizonyára Celestia Styler.—Kezet nyújtott, Daisy pedig elfogadta és elégedetten nyugtázta, hogy még a nagyhatalmú Dumbledoret is sikerült becsapnia a varázslattal. Látta az igazgató elméjében, hogy elhiszi az ámítást.—Korábbra vártuk.

Daisy nem magyarázkodott, csak beljebb lépett és végignézett a Főnix Rendjének megjelent tagjain.

Mindegyiküket név szerint ismerte. Korábban, mikor még a saját arcával megbeszélte ezt a találkozót Dumbledoreral, az igazgató a legtöbbüket megnevezte neki, aztán persze Daisy is elvégezte a maga kutatómunkáját.

—Nem hiszem, hogy sok dologról lemaradtam volna. Befejezték a megemlékezést tizenhárom társukról?

A szobában megfagyott a levegő és még a mindig higgadt és komoly McGalagony is felszisszent az érzéketlenség miatt. A gyász súlyosan ülte meg a levegőt.

Daisy átérezte a fájdalmukat; ő is megtapasztalta, amikor végignézte Bellatrix, Rodolphus és Samuel Nott vérengzését. Velük végeztette el a piszkos munkát és a három halálfaló semmit sem kérdezett, amikor magyarázat nélkül elvezette őket a rendtagokhoz.

—Hogy beszélhet így róluk?—hitetlenkedett Anne Young.

Daisy emlékezett a nőre még a Roxfortból. Másodikos volt, amikor Young hatodéves griffendéles és a nő térden állva könyörgött neki, hogy eressze el, amikor Daisy akarata ellenére kénytelen volt megleckéztetni őt amiatt, hogy tiszteletlenül beszélt Voldemortról.