Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Harminckilenc) Könnyű szív

Daisy a hideg kőfalnak döntötte a hátát és fejét hátrahajtva, lehunyt szemmel várakozott. Tudta, hogy a halálfalók melyik percben fogják megindítani a támadásukat és hogy a dementorok már várják őket.

Az aurorok segítségével jutottak be a börtönbe, rabruhában, egyetlen pálcával felfegyverkezve. Kingsley Shacklebolt és Elijah, akik bevitték őket, még mindig valahol az erőd folyosóin járkáltak – állítólag, hogy ellenőrizzék a foglyok elhelyezését. Valójában csak az időt húzták, hogy itt lehessenek a támadásnál. Náluk voltak a gyógyító bájitalok és a támadás megkezdéséig egyedül ők idézhettek patrónust.

Daisy nem hitte volna, hogy ilyen nehezen fogja viselni a dementorok közelségét. Nem, mintha nem lett volna éppen elég rossz emléke, de... nem érezte úgy, hogy maradt benne egy cseppnyi boldogság is, amit azok a szörnyű lények kiszívhattak volna belőle.

—Nem hittem volna, hogy valaha egy azkabani cellában leszek—jegyezte meg suttogva Sirius.—Ez a hely borzalmas. Senki sem maradhat itt sokáig épelméjű...

—Embertelen—biccentett Lily és kitapogatta a rabruhája alá rejtett pálcáját. Tapintható volt a feszültsége.—Még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám.

—Csönd legyen!—mordult rájuk Daisy suttogva.

Egy dementor siklott el a rácsok előtt és a cellát hideg kétségbeesés töltötte meg. Daisy mély levegőt vett és elfordította a fejét a griffendélesektől.

Régen eltemetett emlékek tolultak benne a felszínre. Kaia sikolyai, miközben anyja békésen teázik, ő pedig tehetetlen és gyenge. A jeges félelem, amit akkor érzett, mikor a mumusa kilépett a roxforti szekrényből és a felismerés, amikor pár napja a tükörbe nézett és ugyan az a kép fogadta. Felicity halála és az utána következő csendes gyász, Remus búskomorsága, amit sokáig még James sem tudott elűzni.

A falnak koccantotta a fejét, hogy a fizikai fájdalom elterelje a figyelmét, de a dementor megállt és közelebb siklott hozzá. A remény alig pislákoló lángja pedig kétségbeesetten meglobbant Daisy lelkében.

Hallotta Dumbledore higgadt hangját. A jövőjéről szerettem volna beszélni. Ön miért harcol, Miss Harris? Csak így győzhetjük le őt tejesen.

Látta maga előtt, ahogy Sirius a vonat kerekei közé dobja az eljegyzési gyűrűjét. Takarodj a szemem elől! Látta a többiek csalódott és fájdalommal telt, mégis hitetlenkedő tekinteteit. Kérlek, Hólidér... kérlek!

Hólidér halott, mondta ő akkor. És Malei apró teste élettelenül feküdt a karjaiban.

Meghalt, ő pedig nem tudta megvédeni. Senkit sem tud megvédeni.

—Celestia!

Egy meleg érintés az arcán és egy ismerős, szürke szempár az arca előtt. Mögötte Remus, aggodalmas arckifejezéssel. Lily és James felállt, Marlene és Peter a másik oldalról figyelték.

Azért intézte úgy, hogy velük kerüljön egy cellába, hogy meg tudja védeni őket. Olyan helyénvalónak is tűnt minden.

—Celestia!

Kivéve ez a név. Nem ez volt a neve.

Daisy megborzongott és körülnézett a cellában. A dementor elment és mindegyik griffendéles őt figyelte.

—Semmi baj—suttogta rekedten.—Mindjárt idő van. Készüljetek!

Remus felé nyújtott egy gyűrött kendőt. Valami volt benne és mikor Daisy kérdőn felpillantott a férfira, Holdsáp biztatóan rámosolygott.