Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Ötvenhét) Egy tálca sütemény

Nem számított, mit mondott a Teszlek Süveg. Nem számított, mit gondoltak a barátai, nem számított, hogy Stylerként és a Vörös Boszorkaként rettegték és tisztelték. Nem számított, mennyi vakmerőnek mondott tett kötődött a neveihez. A szíve mélyén Daisy gyáva volt, önző és hataloméhes.

A Nagyterem ajtaja nyitva volt, és bentről vidám zene, nevetés és kristálypoharak koccanásának hangjai szűrődtek ki. A dekoráció hófehér volt; az új kezdet, a tiszta lap, a lehetőségek színe, és az asztalok között színes dísztalárokban meg báli ruhákban varázslók és boszorkányok ácsorogtak. A középen kialakított táncparketten legalább egy tucat pár táncolt; mind boldogok és tele reménnyel.

Daisy nagyot nyelt, és tett egy lépést hátra. Ruhájának szoknyáját izzadt tenyerébe gyűrte, egész testében remegett.

Nem, ő nem mehetett be ide. Olyan lett volna... mint a Halál árnyéka a születés ünnepén, mint egy téli szellem a tavasz ragyogásában. Idegen, oda nem illő és ijesztő. Nem illett ide.

Még egy lépést hátrált, bár már kiszúrta a Szürke Hölgyet néhány másik szellem társaságában. Felismerte a leírásról, amit Regulus adott, és nem is volt messze... De emberek egész tengere választotta el tőle. Ő pedig megfullad, mire elér hozzá.

Mély levegőt vett. Próbálta lenyugtatni zakatoló szívét, és mélyre gyűrni a bénító pánikot, ami a mellkasába gyűlt, ami miatt a végtagjai mintha zsibbadt zselévé változtak volna. Próbált mindarra a dologra koncentrálni, amit eddig elért, de... úgy tűnt, Voldemort szemébe hazudni, halálfalókat vezetni és vérfarkasokat csapdába csalni sokkal könnyebb volt, mint elvegyülni az ünneplő tömegben.

Észrevette a barátait. Marlene és Peter táncolt; a nő meglepő gyengédséggel hajtotta a fejét Féregfark vállára, miközben a férfi átkarolta. Halkan beszélgettek, Peter elpirult, lágyan nevetett, Marlene pedig elvigyorodott, és finoman belecsípett a karjába.

Lily, Remus és Sirius a fal mellett álltak, Sirius vidáman magyarázott nekik, és mind várakozásteljesen pillantgattak a terem másik felébe, ahol James lopva egy párocska mögé osont.

A két hollóhátas lány zavartan ácsorgott egymás mellett, kezük alig pár centire egymástól... és James, amikor elment mellettük, véletlen meglökte az egyiküket, aki erre nekiesett a párjának. Megfogták egymás kezét, nevetettek, pirultak, James pedig biccentett magának, és puncsos poharával a kezében elégedetten visszavonult a többiekhez.

Perselus Piton is ott volt. Néhány másik mardekárossal ült az egyik asztal mellett, és savanyú képpel bökdösött egy süteményt, néha pedig ellenséges pillantást vetett a griffendélesekre. Még mindig nem tudott továbblépni.

Daisy szemforgatva elmosolyodott, és egy pillanatra elfelejtette az elmúlt közel egy évet. Egy pillanatra megint roxfortos diák lett, és még mielőtt ez a hirtelen nosztalgia elszállt volna, belépett a terembe.

Felüdítő érzés volt, hogy senki sem vette észre az érkezését. Senki sem nézett felé egy pillanatnál hosszabban, nem álltak fel, nem sápadtak el, vagy nyúltak pálca után. Csak... táncoltak, beszélgettek és ettek tovább.

Daisy végtagjai kezdtek újra megszilárdulni, a mellkasát szorító pánik kisebb lett, és mire odaért a Szürke Hölgyhöz, már szinte el is múlt.

—Szép estét!—köszönt mosolyogva.

A kísértet zavartan ránézett, mintha nem hinné el, hogy tényleg hozzá szólt, aztán pedig szinte azonnal ellenségessé és távolságtartóvá vált az arckifejezése.

—Te nem diák vagy.

Ez annyira nem volt meglepő. Mindenki hozhatott vendéget, ha akart. Több idősebb testvért és szülőt is látott a teremben, ő is elment egynek. Csak azok, akik ismerték Stylert, tudhatták, hogy valójában nem kapott meghívást.