Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Három) Utolsó éjszaka

A hippogriff puhán landolt a vastag fűszőnyegen és elégedetten csettintett a csőrével. Hűvös volt a levegő, eső illata ülte meg és a gyenge szellő virágszirmokat sodort magával. Ahogy az állat szárnyával csapott párat, színes örvénnyé kavarta őket.

—Úrnőm!—Malei kilépett a ház árnyékából a holdfényre és mélyen meghajolt Daisy előtt.—Sima útja volt?

Daisy lecsusszant a szürke csődör hátáról, odadobott neki egy patkányt és a lakmározó hippogrifftől ellépve behúzódott a fal mellé.

—Igen, minden rendben. Két napig senki sem fog keresni.—A nő elmosolyodott.—A ritka bájitalhozzávalók gyűjtése hosszú idő, ezt még Voldemort is tudja. Itt minden a tervek szerint alakult?

A manó biccentett.

—A betegség egy hete ledöntötte a lábáról. Elég makacs és magának való volt ahhoz, hogy ne szóljon senkinek.—Malei komoran mosolygott.—Ő a családjának utolsó tagja, barátai pedig már régen elhagyták.

Daisy felnézett a sötét, vészjósló házra. A falakat teljesen beborította a borostyán, a vízköpők eredeti alakja már évek óta nem volt kivehető és néhány ablakpárkány omladozott. Lehangolóbb volt a Szellemszállásnál, pedig az a ház is látott már jobb napokat.

—Sajnálnivaló—jegyezte meg.—Így kivonulni a társas életből... A házimanója?

—Már beszéltem vele—biccentett Malei.—Totti a neve. Megértette, hogy amint az úrnője meghal, gazdátlan lesz és a vég elkerülhetetlen.

—Ezek szerint Celestia Styler tényleg nem írt végrendeletet?

—Totti szerint nem. De ma magánál volt, úrnőm beszélhet vele.

Daisy biccentett.

—Igazad van, megyek is. Kérlek, vigyázz addig Lancelotra!

A nő először körbejárta az apró, magas falakkal határolt belső udvart, hogy ellenőrizze, nincsenek hívatlan vendégek, majd az ajtóhoz lépett.

Nem volt bezárva, hisz a belső udvarra csak a házon keresztül lehetett bejutni és még néhány bűbáj is védte, amikkel Daisynek ezúttal nem kellett vesződnie Maleinek hála.

Sötét volt bent, a levegő áporodott. A legtöbb gyertya nem égett, de minden tisztának és rendben tartottnak tűnt. Ez nyilván Totti érdeme volt, akit Daisy észre is vett egy ajtó mögül leselkedni, de úgy döntött, nem vesz róla tudomást.

Mélyet sóhajtott és átlépte a küszöböt.

Nem repesett az örömtől, amiért egy ember halálát kihasználva jut előnyhöz, de szüksége volt egy titkos személyazonosságra, hogy biztonságosan segíthesse a Rend meg a Minisztérium munkáját. Annak pedig ez volt a leggyorsabb és a legegyszerűbb módja.

A második lépcsőfok megnyikordult alatta és az éles hang végigvisszhangzott a néma házon. Daisy egy pillanatra megtorpant és visszanézett az ajtóra, ahol korábban Tottit látta, de a manó már nem volt ott.

—Ki az?

Daisy összerezzent a gyenge hang hallatán, ami az emeletről jött. Az egyik ajtó résein narancssárga gyertyafény szűrődött ki; az volt Celestia Styler hálója.

—Van ott valaki?—próbálkozott újra Celestia és a szobában valami puffant, ahogy megpróbált felkelni.—Totti!

A manó megjelent Daisy mellett és kérdőn felnézett rá. Egész testében remegett, ahogy minden akaraterejével ellenállt gazdája hívásának.

—Bejöhetsz velem, ha szeretnél—suttogta neki a nő.—De kérlek, ne szólj majd bele!

Totti biccentett, Daisy pedig tovább ment. Mielőtt benyitott volna a betegszobába, mégis megtorpant egy pillanatra.