(Huszonkilenc) Felé nyújtott kéz

477 56 10
                                    

Daisy képtelen volt koncentrálni. Sirius felbukkanása megzavarta; néhány átokkal szét kellett volna zavarnia az aurorokat és elhoppanálnia, ehelyett egyszercsak azon kapta magát, hogy farkasszemet néz Alastor Mordonnal.

Ez a nap egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan tervezte...

—Ma véged, halálfaló!—recsegte az auror.

Igaza volt, sokkal több értelemben, mint a férfi azt fel tudta volna fogni.

Daisy be akarta fejezni az iskolát. Nem csak azért, hogy letegye a RAVASZ vizsgákat, hanem azért is, mert addig a barátai közelében lehetne. Addig sem kellett volna minden nap halálfalók között töltenie az idejét és... legalább a nyár elejéig nyugalmat akart a Minisztériumtól meg a Rendtől.

Ezzel a párbajjal véget ért Daisy Vanessa Harris, a diáklány élete. Ezután mindenki úgy fog rá nézni, mint kegyetlen, gyilkos halálfalóra, pedig mindent azért tett, hogy esélyük legyen örökre megállítani Voldemortot és a csatlósait. Bár az sem volt biztos, hogy egyáltalán túléli az estét.

Viszont akkor már ad nekik valamit, amire tényleg emlékezhetnek.

Ezért mosolygott. Teljes szívével átérezte a helyzet keserű tragikomédiáját.

—Én is pont ezt akartam mondani neked, auror.

Mordon felemelte a pálcáját, de nem érkezett varázsolni, Daisy egyszerűen köddé vált előle és a következő pillanatban közvetlenül mellette tűnt fel.

A legkegyetlenebb és legfanatikusabb halálfaló, akit ismert, Bellatrix Lestrange volt. Ezúttal túl kellett tennie rajta, legalábbis az aurorok szemében és ehhez Bella módszereit kellett használnia. Így, amikor elég közel került Mordonhoz, a levegőből előhúzott egy tőrt és beledöfte az auror oldalába.

Mordon fájdalmasan felnyögött és az oldalához kapott, a mögöttük álló aurorok pedig azonnal támadóállásba helyezkedtek.

—Vissza!—ordította nekik Mordon.—Egyedül állok ki vele.

Daisy somolygott és kihúzta a pengét, hogy meggyorsítsa a vérzést.

—Milyen bátor és ostoba dolog a becsület...

—Alastor, ezt nem engedhetem!—kiabálta Barty Kupor.

Futni kezdett feléjük, mire Daisy még csak oda sem pillantva sóbálványátkot szórt rá, a férfi pedig nagy csattanással az arcára esett. Talán az orra is eltört.

—Tényleg készen állsz itt meghalni?—kérdezte Mordont.—Még fiatal vagy, előtted az élet... Csatlakozz a Sötét Nagyúrhoz! Légy a követője és megkapsz mindent, amire valaha is vágytál!

Fel kellett ajánlania. Leginkább azért, hogy Mordon méginkább undorodjon tőle.

Az auror a lába elé köpött és az oldalára tapasztotta kezét, ujjai között szivárgott a vér. Fájdalmában sziszegve igyekezett arrébb araszolni Daisytől.

—A legnagyobb vágyam, hogy őt és téged holtan lássalak—vágta rá.

Daisy félrebillentette a fejét. Meglepte, hogy a többi auror ilyen türelmesen vár a sorára és még Barty Kupor sem próbál újra közbeavatkozni, pedig a sóbálványátkot már feloldották rajta. Mordon tényleg nagy tiszteletnek örvendett.

Kár, hogy meg kell ölnie.

A nő felemelte a pálcáját.

—Sajnálom.

Mordon azonban ezúttal résen volt és hirtelen egy lefegyverző bűbájt küldött rá. Daisy nem látta meg időben a rá szegeződő pálcát és olyan közel voltak, hogy félreugrani is képtelenség volt. Mordon átka eltalálta és a galagonyapálca néhány légbukfenc után elmerült a Fekete Tó vizében.

Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)Where stories live. Discover now