Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Negyvenhárom) Stratégiai érték

Csokis-diós süteménnyel megpakolva hagyták ott a konyhát, a manók pedig addigra a többit felvitték a gyengélkedőbe. Az a tálca csakis Daisyé volt, a konyha vezető manója ragaszkodott hozzá, miután megtudta, hogy ő az a híres Celestia Styler és Sirius kijelentette, hogy nélküle meg sem nyerték volna a csatát.

—Mesélj Franciaországról!—kérte Sirius, miközben felfelé sétáltak a lépcsőn.—Miért jöttél vissza pont most, amikor háború van?

Daisy sóhajtott. Alaposan kitalált hazugsága volt, pont az ilyen esetekre készen, viszont mégis sajnálta, hogy pont Siriusnak kell a szemébe hazudnia.

—Hallottam az itthoni helyzetről...—A szeme sarkából a férfire sandított, mintha nem lenne biztos benne, hogy folytassa-e a kitárulkozást, viszont valójában csak élvezte, hogy Sirius ott van mellette.—Eleinte még nem akartam belefolyni, de aztán kezdett elmérgesedni a helyzet. Rengetegen meghaltak, felbukkant a Vörös Boszorka... Úgy gondoltam, hogy segíthetek. Minél hamarabb le kell győznünk Voldemortot, mert ő nem fog egy országban megállni. Már külföldön is vannak pártfogói...

Elérték a gyengélkedőt. Daisy azt várta, hogy halk beszélgetés, békés evés-ivás fogja őket fogadni, de amint kinyitották az ajtót, szinte elnyelte őket a káosz.

Sérültekkel és betegekkel volt tele az egész helyiség, pótágyakat és matracokat hoztak be, hogy el tudják helyezni őket és viharvert medimágusok rohangáltak fel-alá, hogy megpróbálják megnyugtatni, vagy legalább ellátni az embereket. A többség közülük is sérült volt.

—Jóságos Merlin, itt meg mi történt?—morogta Sirius és előrelépett, szinte már védelmezően.

Alastor Mordon, Bellamy Drake és még sok már olyan auror is ott volt, akik a Daisy elleni párbajban sérültek meg és azóta a Mungóban lábadoztak.

—A Mungóból jöttek—jegyezte meg keserűen Daisy.—Úgy tűnik, nem csak a börtön volt célpont.

—Megtámadni egy kórházat?—ismételte elborzadva Sirius.—Mégis miféle szörnyeteg találhat ki ilyet?

Daisy hallgatott. Ő volt az, aki ezt javasolta Voldemortnak, bár úgy tervezte, hogy a Nagyúr majd a Vörös Boszorkát küldi és akkor valahogyan szabályozhatja a támadást. De Voldemort nyilván dühös lett az azkabani vereség után és azonnali, gyors bosszút akart.

Pillantása Lilyre siklott, aki éppen a könnyeit nyeldekelve borított fehér lepedőt az egyik ágyon fekvő, eddig csak haldokló és mostmár halott férfira. James mellette volt, próbálta támogatni és szomorúsága mögött egyértelműen majd' felrobbant a dühtől.

Aztán Remus észrevette, hogy ott állnak az ajtóban. Daisy még sosem látta olyan feldúltnak, a férfi tekintete izzott a dühtől és az elárultság fájdalmától. Ahogy ránézett, a nő tudta, hogy ebből jelenet lesz.

—Te tudtál erről!—vicsorogta a férfi. A következő pillanatban már a kezében volt a pálcája és a hegyét Daisy torkának szegezve a falhoz szorította a nőt.—Te tudtál erről és hagytad, hogy megtörténjen!

—Holdsáp, mit művelsz?—ugrott oda azonnal sápadtan és kimerülten Peter. Eddig a sebesülteket kötözte, még mindig egy fiola fertőtlenítő főzet és gyolcs lebegett mellette.—Hogy tudhatott volna erről? Végig ott volt velünk!

—Celestia nem az ellenségünk, Remus—mondta Sirius is.—Tedd el a pálcát!

Remus viszont nem tágított.

—Igenis tudta! Ezért ide küldte a sebesültjeinket az Azkabanból, nem pedig a Mungóba!

A felbolydulást látva többen odasiettek. Ez egyrészt jó volt, mert csökkent a tömeg a betegek körül és a medimágusok könnyebben tudtak mozogni, másrészt pedig rossz, mert Daisynek egy egész csapatnyi hősies és feldúlt embernek kellett megmagyaráznia a tetteit.