Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Hatvannégy) A kém

Maya Lestrange úgy pöffeszkedett a székében, mint valami elkényeztetett úri kisasszony, ami nem volt meglepő, mert tényleg az volt. A maszkját a legfinomabb aranyveret díszítette, és ujjnyi ékkövek ragyogtak benne, de nem takarta el az egész arcát, csak éppen a szeme körül. Bárki felismerhette, nyilván ez is volt a cél.

Mikor Daisy belépett a Lestrange kúriába Cassius oldalán, Maya úgy üdvözölte, mintha régi barátok lettek volna. Bár hatodik évük utáni nyáron Daisy látszólag tényleg kibékült vele, valójában sosem bocsátotta meg, hogy Maya megpróbálta megölni. És az sem segített enyhíteni a dühén, hogy minden alkalommal, ha illúzióbűbájok vagy Százfűléfőzet nélkül tükörbe nézett, szembesült az arcát szabdaló ezüstös sebhelyekkel és tejfehérré vált bal szemével.

—Mulciber csapata nem tért még vissza—jelentette aggodalmasan Rookwood.—Tízen voltak, és csak néhány tucat muglit kellett kifüstölniük... bármelyik pillanatban vissza kell érkezniük.

—Hacsak nem történt velük valami—morogta Rodolphus Lestrange.—Már fél napja elmentek. Mennyire lehet nehéz megölni néhány mugli patkányt?

—Talán a Rend volt—szólt közbe Maya lelkesen.—Összefogtak a Fertővel, nem? Akkor...

—Mit tudhat ezekről az ügyekről egy kis vakarcs, aki most tért vissza külföldről?—sziszegte Monstro Lucius mellől.—Egyáltalán...

Rodolphus az asztalra csapott, mire a férfi elharapta a mondatot.

—Azonnal kérj bocsánatot a húgomtól!

Daisyt roppantul szórakoztatta az előadás. Még nem tudta, mi történt Mulciberrel és a csapatával, de biztos volt benne, hogy mire hazaér, Damon bácsi már tudni fogja a kémkísértetektől, úgyhogy emiatt nem aggódott. Azt pedig külön mulatságosnak találta, hogy mivel most csak a halálfalók belső köre ülésezett, ami nagyjából harminc-negyven embert jelentett, mindenki tudta, hogy kiket takarnak a maszkok. A halálfalók csak azért viselték őket, mint Daisy; hogy elrejtsék árulkodó arckifejezésüket. Kivéve persze Maya, aki egyszerűen felvágott vele.

Egyébként pedig Monstronak igaza volt Mayával kapcsolatban. A nő egyszerű gyalog volt, semmi keresnivalója nem lett volna az ülésen, egyedül a bátyja miatt jutott be mégis, akié a főhadiszállásként szolgáló kúria volt.

Miután Monstro kelletlenül morogva elnézést kért, Yaxleyn volt a sor, hogy jelentést tegyen, aztán pedig Bellatrix következett, aki bizalmasan előrehajolt közben, és tökéletes rálátást engedett dekoltázsára Voldemortnak.

Daisy igazán nem értette, hogy Rodolphus hogyan viselheti ilyen nyugodtan ezt a nyilvánvaló felkínálkozást. Bella a felesége volt... bár mindketten elég fanatikusok voltak hozzá, hogy akár ilyesmi felett is napirendre térhettek.

—Nagyszerű—nyugtázta higgadtan Voldemort, amikor az összes csapatvezető beszámolt a rajtaütések sikeréről. Ma jókedve volt, még senkit sem kínzott vagy fenyegetett meg. Szokatlanul nyugodt volt a hangulat a teremben.—Lucius, hogy haladsz az álarcosbál előkészületeivel?

Tényleg, semmi értelme nem volt felvenni a maszkokat erre a megbeszélésre, hacsak nem az arcra kiülő érzelmek leplezése. Minden szempár Luciusra szegeződött, aki fekete, ezüstdíszítésű maszkja alatt kissé visszariadhatott, mert nem szólalt meg azonnal.

—Nos, Nagyuram, a bál...—Megköszörülte a torkát.—A...

Daisy halványan elmosolyodott. Mivel Cassius jegyese volt, többször is meglátogatta a Malfoy-kúriát, hogy lelkes menyasszony szerepét hitelesebbé tegye, és Lucius minden alkalommal könyörgött neki, hogy beszélje rá Voldemortot, hogy valaki másnak adja a bál szervezésének feladatát. Lucius mindent megtett, amit tőle telt, de nem jutott sokáig.