Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Huszonnégy) Rossz ellenség

A Fertőben nem a Mágiaügyi Minisztérium vagy Voldemort uralkodott. Még csak nem is feltétlen a pénz, bár a galleonok a legtöbb ajtót megnyitották az ember előtt. De az alvilág boszorkányai és varázslói ismerték a hűséget is.

Az alagútrendszerben megbúvó alvilágot hét részre osztották és mindegyiknek másik ura volt. Ezek ugyan nem alkottak közös tanácsot, de azért kommunikáltak egymással és megvoltak a maguk szövevényes, cselszövésekkel és árulásokkal teli kapcsolataik.

Daisy ebbe a pókhálóba készült beletenyerelni.

Beletelt egy kis időbe, míg kiismerte a Fertőt. Hónapokig járt a Cirkuszba és vett részt a párbajokon egyrészt, hogy levezesse a feszültségét, másrészt pedig, hogy halljon egy-két dolgot. Ugyan ezért bolyongott órák hosszat a Bazár standjai között is.

De végre elérkezett az idő, hogy személyesen is találkozzon a hét nagyfőnök egyikével.

Katerina Sazahar palotája a Bazár szívében állt. Hatalmas, aranyozott márványból épült, előtte görög stílusú oszlopokkal szegélyezett terasz. A csempészek királynője mindent megtett, hogy irodája lehengerlő és tiszteletet, félelmet keltő legyen.

Daisy habozás nélkül vágott át a palota előtti kis téren és az ajtónálló trollokkal nem törődve egyetlen legyintéssel szélesre tárta maga előtt a nehéz, kétszárnyú ajtót. Vörös köpenye örvénylett utána és fehér maszkját narancsos ragyogásba vonta a házban világító ezernyi gyertya.

—Hogy jutott be?

A bejárattal szemben egy lépcső vezetett fel az emeletre és a kobold éppen az alsó fokokhoz ért, amikor Daisy megérkezett. Fiatal volt és elegáns öltönyt viselt, orrán aranykeretes szemüveg ült. Sötét bogárszemével ellenségesen és döbbenten meredt a nőre.

—Nyitva volt—felelte Daisy ártatlanul és közelebb ment. A kobold pajzsként a mellkasához szorította a vaskos papírköteget, amit eddig a karján egyensúlyozott.—Katerina Sazaharhoz jöttem. Van egy ajánlatom.

A kobold eddigre végigmérte az öltözetét, a fél arcát takaró maszkot. Elkerekedett szemei és hirtelen sápadtsága jelezte, hogy felismerte benne a Vörös Boszorkát.

—Miss Sazahar nem üzletel halálfalókkal!—mondta mégis határozottan.—Egyébként is időpontot kell kérnie, mielőtt beteszi a lábát a Nádpalotába!

Daisy fellépett az első lépcsőfokra, a kobold pedig sietve elhátrált. Majdnem elesett a saját lábában, annyira igyekezett.

—Szólj Katerinának, hogy a Vörös Boszorka keresi! Biztos vagyok benne, hogy egyből talál majd nekem időpontot.

A kobold felháborodottan motyogott valamit az orra alatt, de azért sarkon fordult és elindult visszafelé a lépcsőn. Daisy megvárta, amíg félig feljut, aztán utána indult.

Az emeleti folyosót vastag szőnyeg borította, a falakon híres és kevésbé híres festmények mugliktól és varázslóktól egyaránt. Nem egy olyan is akadt köztük, amit elloptak – az árukból két pazarló életet le lehetett volna élni.

A morcos kobold egy sötétvörös cseresznyefaajtóhoz vezette Daisyt, de mielőtt belépett volna, hátrafordult.

—Itt várjon!

Daisy ezúttal nem ellenkezett, a dolgozószobához közeli festményeket figyelte. Mind mozdulatlanok voltak, varázstalanok. Elővigyázatos óvintézkedés volt ez azért, hogy egyetlen portréalak se tudjon közel surranni és hallgatózni.

Kivéve az egyik. Az esőerdőt ábrázoló, kivételesen életteli festményen egyetlen állat sem látszott, a levelek sem mozogtak, mégis nyilvánvaló volt, hogy ez a kép él. Aztán a nő észrevette a kisfiút is, aki éppen elbújt egy hatalmas levél mögött. Őt figyelte.