Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Negyvenkettő) Akivel törődnek

Daisy most eszmélt rá, hogy szinte sosem tette meg a Roxmortstól a kastélyig vezető utat gyalog. Legalábbis nem a rendes útvonalon. Vagy a titkos alagutakat használta, vagy hippogriff hátán, esetleg farkasalakban volt, az évnyitókon pedig nyilván a tesztrálok vontatta kocsikkal ment.

—A Beauxbatons Akadémiában sem lehet hoppanálni?—érdeklődött James.

Daisy összerezzent. Túlságosan lekötötte a kastély, a sötét éjszakában pislákoló fényeivel és gyönyörű magasztosságával, ahogy a sziklákon gubbasztott, mint valami alvó sárkány. Egyszerre gyűlölte és utálta. Bármit megtett volna, hogy azt a keveset, ami hetedik évéből hátra volt, még ott tölthesse el.

—Tessék?—kérdezett vissza zavartan.

Sirius és James voltak azok, akik két oldalról támogatták, bármennyire is ellenkezett. Még mindig szédült és gyenge volt, bár az orrvérzése már elállt.

—Oda jártál, nemigaz?—folytatta a csevegést James.—Franciaországba.

—Igen.—Daisy megköszörülte a torkát. Fogalma sem volt, hogyan működik a francia mágusakadémia.—Ott sem lehet hoppanálni. Ez ilyen varázsiskolás dolog lehet...

Miután úgy-ahogy újjáépítették az Azkaban erődjét és megbizonyosodtak róla, hogy minden fogoly fegyvertelen, valamint a börtön dementorai az ő oldalukon állnak, kis csapatuk Roxmortsba hoppanált, hogy aztán felsétáljon az iskolába, ami kimondatlan főhadiszállásuk volt.

Theodore Gilbertet megkötözve és betömött szájjal magukkal vitték, hogy még a nap folyamán kihallgathassák.

Daisyt bosszantotta a dolog. Az egész.

Háborúban álltak és a Főnix Rendje túlságosan szervezetlen volt, véletlenszerű. Néha együttműködtek az aurorokkal, néha ellenőrizetlen magánakciókba fogtak, mint például az az eset, amikor tizennégy tag megtámadta Cassiust és Daisynek kellett rendet tennie utánuk.

A halálfalók főhadiszállásán, aminek jelenleg a Lestrange-kúria adott otthont, mindig voltak készenlétben álló emberek. Nem csak rendszeresen tartottak megbeszélést, de gyakorlatoztak is, néhány alkalommal még Daisynek is kellett tanítania. Voldemort nagyjából ott lakott, bár a nő nem nagyon folyt bele abba, hogy a sötét mágus mivel tölti az idejét.

A Rend nem ilyen volt. Nem volt hierarchia, csak egy csapat szabad ember, akik önkéntesen vállalták a harcot és így a saját belátásuk szerint cselekedtek. Daisy azt hitte, az ostrom alatt McGalagony vagy Shacklebolt fog irányítani, de végül neki kellett parancsokat osztogatva vezetnie.

A formáció viszont gyakorlatlan és gyenge volt. Rengeteg embert veszítettek volna, ha nem használja a pajzsfalat és a tagoknak meg kell osztani a figyelmét a védekezés és a támadás között. Talán győztek volna... de Daisy ki nem állhatta a talánokat.

Így is túl kevésen múlott a győzelmük.

James és Sirius nyilván látták sötét tekintetén, hogy nincs éppen beszélgetésre kész állapotban, így szótlanul kísérték fel a gyengélkedőre, ahol a Hertával előreküldött rendtagokat Madam Pomfrey már kezelni kezdte.

—James!—kiáltott fel boldogan Lily abban a pillanatban, mikor beléptek a gyengélkedőbe és a helyiség túlfeléről gondolkodás nélkül rohanni kezdett, hogy a férfi karjaiba vesse magát.—Merlinnek hála, életben vagy!

Ágas felkapta és megpörgette a levegőben. Úgy szorították egymást, mintha az életük múlna rajta és Daisy észrevett egy kósza könnycseppet is James szemében.

—Mi is örülünk neked, Lily—jegyezte meg Marlene karba font kézzel, de mosolyogva.

Lily felnevetett és a többieket is ölelésbe vonta.