Kígyó, farkas és kutya - A Vörös Boszorka (HP fanfiction)

(Huszonhét) Én vagyok

Sybill Trelawney minden apró zajra összerezzent és óvakodva kémlelte a Tiltott Rengeteg magas fáit, miközben kifelé sétáltak. Barty Kupor, az ifjabb, elnézően, már-már kedvesen mosolygott rá és hagyta, hogy a karjába kapaszkodjon.

A hollóhátas lány aggodalma egyébként teljesen felesleges volt. Kis csapatukban összesen tizenkilencen voltak; még a farkasok is kétszer meggondolták volna, hogy rájuk támadjanak. Meghát ott volt Daisy is, aki az utóbbi évben annyiszor járt ki az erdőbe, hogy harccal vezesse le a feszültséget, hogy a Rengetegben lakó lények megtanulták félni őt. Messzire elkerülték. Főleg azután, hogy a fél akromantula-fészket kiirtotta, mert néhány pók könnyű vacsorának nézte.

—Szóval az inferusokat csak a tűzzel lehet legyőzni?—kérdezte Evan Rosier.

Daisy a szeme sarkából rá pillantott, mire a fiú elvörösödött.

A nő néhány hónapja elvállalta, hogy sötét varázslatokat, tiltott feketemágiát tanít nekik, de volt pár feltétele. Például, hogy az órákon kívül egyetlen szót sem ejtenek ezekről a dolgokról; ez egyrészt a saját biztonságukat szolgálta, ha véletlen valaki ki akarná hallgatni őket, másrészt pedig Daisy elejét vette annak, hogy a nap leglehetetlenebb pillanataiban zaklassák a kérdéseikkel.

—Igen—felelte mégis.—Csak tűzzel.

Rosiernek elég volt ennyit tudnia. Mert bár igaz volt, hogy az elvarázsolt hullát magát a legkönnyebben égetéssel lehetett elpusztítani, de annyi más mód is akadt, amivel egy, a mágia szálain rángatott bábut, le lehetett győzni. Például egy jégtömbbe fagyasztott test elég nehezen támad rá bárkire, bár ez igencsak abszurd és praktikátlan védekezés lenne. Avagy darabjaira is robbanthatták volna a hullákat...

Mindenesetre égetni volt a legkönnyebb.

És Daisy szeretett előnyt hagyni magának. Ha egyszer eszébe jut inferusokat használni, jobban örülne neki, ha ellenségei nem ismernének túl sok módot a védekezésre.

—Viszont vannak tűz ellen védő bűbájok—fűzte tovább a gondolatot Evan, megkönnyebbülve, amiért Daisy válaszolt.—Akkor...

Okos volt, de nem eléggé. Vagy legalábbis tájékozatlan. Daisy sóhajtva leintette.

—Még nem alkottak olyan varázslatot, ami egy holttestet megvédene a tűztől. Egy élő, vagy egy eleve élettelen dolog más, mint az, ami egyszer élt, de már meghalt.—A nő vállat vont és sötéten elmosolyodott.—Nyilván lehet próbálkozni mással is, de az inferusok nem éreznek fájdalmat, félig széttrancsírozott testtel is ugyan úgy képesek megölni, ezért harc közben a legjobb mód a tűz. Ráadásul a teremtőik általában úgy bűvölik meg őket, hogy kerüljék el a lángokat.

Evan úgy bólogatott, mintha Daisy legalábbis a világ legnagyobb titkairól tartana neki prédikációt. Szeme csillogott és mohón markolászta bal alkarját, ahová majd a Sötét Jegy kerül, ha a Nagyúr méltónak találja. Daisy tudta, hogy hamarosan eljön majd az ideje.

—De az aurorok vagy a Főnix Rendje úgysem használ inferusokat.—Rosier elhúzta a száját és köpött egyet.—Töketlen banda. Bár nekünk addig jó, amíg finnyásak a mocskos módszerekhez.

Daisy biccentett és meggyorsította lépteit. Evan lemaradt Bartyhoz, Sybillhez és a mellettük lépdelő Regulushoz.

Ez volt a második alakalom, hogy az ifjabb Black fiú csatlakozott hozzájuk a Tiltott Rengetegben tartott titkos tanulókörükben. Nem mondott véleményt, de mióta visszaindultak a kastélyba és Daisy elégette azt a hullát, amit a házimanói egy elhagyott temetőből ástak ki a bemutató kedvéért, le sem vette róla a szemét. Mintha most kezdené látni az igaz valóját. A civilizált maszk alatt lapuló kegyetlenséget.