Szìv mondja èsznek (Manuel ff.)

Leszel a...?

*Manuel szemszöge*

-Manuel.. Manuel segíts kérlek..-halk sírásra keltem. Gabriella a mellkasomon aludt és sírt közben a nevemet mondta.
-Ssh. Semmi baj Kicsim.-próbáltam nyugtatni de egyre jobban zihált és sírt ezért jobbnak láttam fel ébreszteni.
-Mi történt?-kérdezte riadtan és azonnal fel ült a kanapén.
-Semmi baj nincs csak sírtál álmodban.
-Ooh köszönöm. Mennyi az idő?-kérdezte miközben a szemeit dörzsölte. Annyira édes.
-Reggel 7. Gabriella...
-Huu de hivatalos ez nekem-halkan felkuncogott neve hallatán.
-El jössz velem reggelizni?-láttam rajta hogy meg lepődött a kérdésémen.
-Igen ezer örömmel.

*Gabrielle szemszöge*

Mivel Manu el hívott reggelizni el mentem készülődni. Csodás őszi nap van. Hullanak a levelek és kellemesen hideg van. Nagy nehezen készen lettem amit persze muszáj volt meg örökítenem.

Breakfast with my BF🥰🍂

Imádom az ilyen hatalmas sálakat. 
-Készen vagy Hercegnő?-Manu kiabált fel . Azonnal le futottam a lépcsőn és már a karjaiban is voltam.
-Szia ..-egy apró csókot lehelt ajkaimra amitől teljesen ki rázott a hideg.
-Neked is szia mehetünk?-kérdezte csillogó szemekkel. Válaszként csak bólintottam egyet.  Össze kulcsolta ujjainkat és úgy mentünk ki a nyílt utcára.
-Nem sétálunk egyet? Olyan szép idő van.-kiskutya szemekkel próbáltam hatni rá.
-Muszáj Manó?
-Nem csak konditeremben lehet sportolni.  Lehet sétálni az is jót tesz.-megse vártam válaszát csak magam után próbáltam húzni.
-Nehéz vagy.-húzni nem bírtam úgyhogy a háta mögé mentem és tolni kezdtem. Az se jött össze.
-Manuuueeeel!!! Kérlek!!!
-Jó legyen de csak mert ennyire szépen nézel.-bele csipet az arcomba olyan nagymamásan és el indultunk kéz a kézben.
-Úgy nem lesz megint ilyen?
-Nem lesz meg ígérem. Fontos vagy nekem nem szeretnélek el veszíteni.-annyira ettem a szavait. Hittem neki. Az eszem is hitt neki és a szívem is. Tudjátok ez a legszebb a szerelemben. Mikor úgy mindened úgy igazán el hiszi hogy ez tényleg komoly.
-Nézd milyen szépen hullanak a levelek.-magammal húztam egy parkhoz ahol bele ugrottam egy kupac levélbe.
-Hihetetlen vagy.-Manuel csak nevetett rajtam hogy milyen gyerekes vagyok. ...

*Manuel szemszöge*

Annyira szeretem ezt a lányt. Most is olyan kis imádni való. Olyan ártatlan . Bene ugrál egy hallom levélben és annyira élvezi. Ezt le kell fotóznom

Az én barátnőm🍂🥰🤣

-Gyere kincsem le szedem rólad a leveleket.-ahogy ezt kimondtam engem is magával rántott. A levél kupacban nevettünk egymáson.  Kezeim közé fogtam arcát hogy rám nézzen. Annyira tökéletes volt ez a pillanat, az érzés...
-Izé bocs srácok...-hát ezt nem hiszem el még ezt is el kell rontani. Rá néztem barátnőm arcára akinek rá fagyott a mosoly. Fel álltunk és szembe találtuk magunkat a Danival.
-Mit keresel itt?-kérdeztem és megszoritottam Gabi kezét és magam mögé toltam. Nem veszi el tőlem még egyszer.
-Én csak..-zavarban volt és vakarta közben a tarkoját. Kezdtem nagyon idegesen lenni.
-Manuel kérlek nyugodj meg.-ahogy lágyan a fülembe suttogta ezeket a szavakat azonnal megnyugodtam. Egyszerűen csak biztonságban akarom tudni.
-Sajnálom. Nem akartam. Egyszerűen csak tudod nagyon jól hogy nekem is bejött nagyon a Gabriella és mikor jött a Regina... Gondoltam jó ötlet.-hatalmasat nyeltem de mielőtt meg tudtam volna szólalni már meg előzött a drága barátnőm.
-Tudod ha én szeretek valakit de úgy igazán akkor nem azt nézzem hogy magamnak mi a jó hanem hogy neki. Te nem szeretsz engem, neked csak külsőleg tetszem. De ez nem elég.-sírva rohant el. Dani utána akart menni de nem hagytam neki én rohantam utána. Hála égnek nem kellett sokat futómű mert be ment egy palacsintázóba.  Reggelizni jöttünk tény. Be mentem a helységbe és ott azonnal észre vettem szerelmemet.
-Jól vagy?-kérdeztem és le ültem mellé. Azonnal hozzám bújt és csak sírt tovább. Láttam az ablakból a Danit ahogy beszált a kocsiba és el megy...

*Gabriella szemszöge*

-Van egy ötletem.-mondta Manuel mikor ki léptünk újra a hideg utcára.
-Na mi?-kérdeztem kíváncsian. Manuel hirtelen le térdelt és élő vet valamit a zsebéből. Jézusom csak nem?
-Drága Gabriella  leszel a végleges lakótársam?-egy kulcsot vett ki a zsebéből. Az én kulcsomat ami az Ő házát nyitja.
-Igen.
-De ne csak egy kicsit hanem úgy igazán végleg.
-Igen Manuel Igen.-felkapot és megpörgetett a levegőben. Az emberek tapsoltak körülöttünk.  Szerintem azt hiszik hogy ez lánykérés volt de közben nem.
-Gyere akkor menjünk vissza hozzád hívunk egy költöztetőt és az összes cuccodat el visszük onnan.-El se akartam hinni. Eddig csak a kedvenc dolgaim voltak nála de most minden ott lesz. Vissza mentünk közben Manu hívott egy költöztetőt. Mivel mi előbb oda értünk el kezdtük egy helyre pakolni a dolgokat. A maradék ruháimat, a rengeteg párna, pókroc egy kettő bútor amit még én vettem és nem szeretnék itt hagyni. A konyhai eszközök. Mire készen lettünk meg jöttek a költöztettők. Manuel segített nekik én meg el intéztem az albérletet. Le mondtam. Mostmár tényleg végleges. Ide már nem jöhetek vissza. Mostmár Manuel az otthonom. Mikor vissza értem már csak a nagy üresség fogadott.
-Ooh istenem emlékszem mikor be költöztem. Ugyan így nézett ki. Tudod ez volt az első dolog ami tényleg az enyém volt és senki másé. Hiányozni fog. Hiányozni fog ez az egész amiket itt meg éltem. Itt csókoltál meg elsőnek-Manu hátulról meg fogta a vállam. Nem szólt semmit hagyta hogy el búcsuzak.  Még egy kettő könnycsepp is hullott.
-Mehetünk.-mondtam hozzá fordulva és mosolyogva.
-Szeretlek azt ugye tudod?
-Igen tudom és érzem.-szorosan hozzá bújtam majd le mentünk a srácokhoz.....