Szìv mondja èsznek (Manuel ff.)

December 25

*Gabriella szemszöge*

Végre december 25-e van ma szeretném el mondani a srácoknak hogy mi a helyzet. Manuel már nagyon gyanakszik rám hogy valami van. 
-Jó reggelt.-köszöntem neki. Ő már lent volt a konyhában és készülődött. Tegnap elég későn feküdtünk le.
-Jó reggelt Szívem. Jól vagy?-kérdezte és ide jött egy csókért majd vissza is ment folytatni a sütést.
-Igen egész jól vagyok. Elmegyek kicsit ki takarítok majd jövök segíteni.
Vissza mentem a szobába fel öltözni és rendet pakolni. Ki vettem a délutáni szettünket.  A pakolászást folytattam a nappaliba majd az előszobában és a fürdőben. Meg ágyaztam a vendégszobákban is hátha valaki itt fog aludni. Mikor készen lettem mentem Manuelnek segíteni teríteni..Mikor készen lettünk fel mentünk készülődni mert lassan itt lesznek a srácok is.
-Szerintem nagyon jól nézzünk ki.-nevettem és meg öleltem Manuelt.
-Nagyon szeretlek és ha van bármi amit el szeretnél mondani.
-Nincs semmi baba...vagyis csinálunk képet?-remélem ezt most csak becenévnek veszi. Nehéz előtte tagadni mert sokszor nagyon rosszul vagyok és szeretném ha tudná. Szeretnék róla beszélni a babánkról.
-Na gyere.-a tükör elé húzott és megcsináltuk a képet.

Kellemes ünnepeket.

Miután fel töltöttem  a képet pont csöngettek.  Manuel előtt gyorsan le szaladtam a lépcsőn hogy üdvözölni tudjam őket. Igen kicsit túl érzelgős vagyok ma .
-Srácok!-kiáltottam el magam mikor meg láttam őket az ajtóban. Rögtön oda rohantam hozzájuk így kaptam egy hatalmas csoportos ölelést.
-Na mi a helyzet tücsök?-kérdezte Peti. Istenem annyival könnyebb hogy legalább Ő is tudja és egyáltalán nem néz le a dolog miatt. Úgyan úgy néz rám mint eddig is nézett és ez nagyon jól esik.
-Nincs semmi csak örülök nektek. -mondtam egyszerűen majd be engedtem őket a nappaliba. Rengeteget beszélgettünk és nevettünk ebéd előtt. ....
-Na szerintem menjünk enni.-mondtam miközben jöttem ki a konyhából. Míg ők beszélgettek én meg tettem az utolsó simitásokat. A fiúk mint a jó gyerekek azonnal jöttek is a kérésemre. 
-Hát ez valami hihetetlen.-mondta Brúnó mikor meglátta a terítéket. 
-Nem egyedül csináltam.-mondtam és Manuel mellé álltam. Ő át ölelt és bele puszilt a hajamba. Mindenki helyet foglalt és el kezdtünk enni...
-Hozzom a desszertet. -mondta Manuel de le intettem itt az ideje. Rá néztem a Danira aki azonnal tudta. Mosolyogva bólintótt egyet.
-Szerintem most maradjunk csöndben srácok.-kérte őket Dani meg köszöntem és fel álltam. Kicsit megszédültem. Jaj ne most legyek rosszul kérlek pici Manu.
-Szóval tudom mostanában nagyon furcsán viselkedem, de ennek nyomós oka van és nem, nem az hogy együtt vagyok a Danival. Manuel én nagyon szeretlek téged és tudom hogy te is így érzel írántam. Eddig rettegtem el mondani mi is az igazi baj mert féltem mit fogsz válaszolni meghát tőletek is tartottam fiúk. Hiszen nagyon szeretlek titeket. Hú Na szóval....-nem tudtam be fejezni mert megcsörent a telefonom. Meg néztem de ismeretlen volt a hívó.
-Bocsi srácok.-mondtam és fel vettem.
*Igen tessék?
*Jó napot kívánok. Elnézést ezért a kellemetlen karácsonyi zavarásért. Nagy Gabriellával beszélek?
*Igen de én kivel beszélek?-kezdtem nagyon szédülni és hányingerem is lett.
*Kiss Bence vagyok a rendőrségtől.
*Mi...miért?
*Öszinte részvétem hogy nekem kell ezt önnel közölni de a szüleit meggyilkoták. A másik szörnyű hír pedig hogy a testvére volt.
*Micsoda? Ez...ez csak egy vicc. -hirtelen el kezdett forogni velem a világ. A fiúk értetlenül nézték hogy mi történik.
*Sajnos nem hölgyem. Nagyon sajnálom hogy ezt pont ma kell közölnőm önnel. További teendők miatt telefonon fogom keresni őnt. További kellemes ünnepeket.-csak hatalmasakat pislogtam mikor letette.
-El fogok ájulni. -Manuelre néztem aki nem értette  a dolgot....

*Manuek szemszöge*

-El fogok ájulni.-mondta majd el is ájult azonnal ahogy ki mondta. Természetesen el kaptam. A földre rogytam vele együtt. Próbáltam fel kelteni de nem ment. Danira néztem ő tudta mit akart mondani.
-Mindgyárt itt vannak a mentősök. -mondta Milán de én csak Őt néztem a gyönyörű arcát.
-Dani mit akart el mondani?-kérdezte idegesen Spacc.
-Nem mondhatóm el ezt neki kell. Megfogjátok érteni miért.-hirtelen csöngettek.  Spacc ment ajtót nyitni. A mentősök kérdezgettek egy pár dolgot majd be vitték a kórházba. Én is velük mentem a fiúk pedig jöttek utánunk. A kórházban az orvosok rohangáltak össze-vissza senki nem foglalkozott velem. Megsemisülve le ültem a vároba.  Csak tudnám mit akart mondani és mégis kivel beszélt telefonon. Rettenetesen fal fehér lett. Remegett a hangja és dadogott.  Nagyon régen hallottam már ilyen megtört hangon beszélni. Félek hogy el veszítem.
-Tesó....Tudunk már valamit?-megjöttek a többiek is. Oda ültek hozzám. Megrásztam  a fejem hogy semmi hír. Nem szóltunk egymáshoz egy szót se csak vártunk csendesen.
-Khm.. Gödöllei Manuelt keresem.-ahogy meghalottam a nevem azonnal felpattantam és az orvos elé léptem.
-Én vagyok az. Jól van doktor úr?-kérdeztem aggódva. Az orvos csak mosolygott így próbáltam kicsit megnyugodni.
-Igen minden rendben van. Sok volt neki a stressz egy kis pihenésre van szüksége semmi több. A barátnője is rendben van és a babájuk is. Ha gondolják mind bemehetnek.  -hirtelen nem tudtam mit mondjak. Baba?
-Elnézést mit mondott? Baba?-ezt akarta talán elmondani.
-Ezek szerint nem tudta akkor el rontottam a meglepetést nagyon sajnálom. Igen Baba 18 hetes. Gratulálok.-a doktor elment én meg csak ott álltam kint mint egy darab fa. Istenem. Hogy nem vettem észre? Az a sok rosszul lett. Az a sok hangulat ingadozás de mégis az a kis pocakja ami lett. Hogy nem vettem észre?
-Haver apa leszel.!-a fiúk fel orditottak és körbe ugráltak. Mikor abba hagyták a nagy öröm ugrálást be mentünk hozzá. Mikor be léptem meg álltam az ajtóban. Ott ült az ágyon és sírt. Megtört volt és félt.
-Szia Kicsi.-mondtam neki mikor be mentem és le ültem elé a többiek is bejöttek.
-Haragszol rám?-kérdezte félve. Az álla alá csúsztattam a kezem és fel emeltem a fejét. Másik kezemmel le töröltem a könnyeit.
- Miért kellene?-kérdeztem értetlenül.
-Hát hogy az orvostól kell megtudnod.-gondoltam meg adom neki a lehetőséget hogy Ő mondhasa el.
-Nem tudom miről beszélsz. Az orvos csak azt mondta sok volt neked a stressz. Viszont akartál valamit mondani nekünk.-mondtam mosolyogva és a fiúkra mutattam hogy mindenki itt van. Rám mosolygott ami azonnal meg melengete a szívem.
-Igen azt akartam mondani hogy hú hát.....Terhes vagyok.-mondta ki végre és elő törtek a könnyei. Azonnal magamhoz húztam egy ölelésre.
-Miótta?
-Úgye mikor nem voltál itthon második nap mikor mondtam hogy rosszul voltam és elmegyek orvoshoz akkor tudtam meg. Dani elment nekem egy tesztért mikor reggel hánytam. Az pozitív lett így elmentem orvoshoz és azt mondta hogy 15 hetes. Most pedig már 18 hetes. Annyira sajnálom hogy nem mondtam el előbb de féltem...-fiú létemre de elsírtam magam. Apa leszek. Azonnal megcsókoltam.....
-De mégis mitől féltél?-kérdeztem hiszen kíváncsi voltam.
-Egyszer már terhes voltam tudod? Attól a fiútól aki miatt ide jöttem, csak sajnos az a baba elment a szüleim miatt mikor rengeteg nyugtatót szedetek velem hogy el felejtsem őt.-sírva fakadt. Istenem mennyi fájdalom lehet még benne amit nem mond ki csak magában tart. Át öleltem és simogatni kezdtem a hátát és ahogy éreztem a többiek is ide jöttek egy nagy családi ölelésre....