Nem vagy az esetem!

33.rész

Reggel amikor kinyitottam a szemeimet az első gondolat az volt, hogy szét durran a fejem. A második, hogy Sam és Kiara engem néznek.

-Jó reggelt.-Mondtam, és nyúltam a kikészített gyógyszért és vízért.

-Beszélnünk kell. Mi volt ez az éjjel?-Kérdezte sebesen a húgom. Tettem a hülyét, egyből leesett miről beszél.

-Miről beszélsz?-Kérdeztem.

-Ruelről! Tényleg kényszerítettek, hogy szakíts vele?-Fogta a férjét Sam.

-Én ilyet mondtam?-Vontam fel a szemöldököm.

-Ne játszd a hülyét ismerünk. Miért nem mondtad el?

-Ezért!-Csattantam fel hirtelen, majd megráztam a fejem és folytattam.-Mert ezt nem szabad megtudnia Ruelnek.

-Most már meséld el, mi is törtent.-Mondta Kiara, mire bólintottam és elmeséltem mindent. Tátott szájjal hallgatnak.

-Tudod Ell, hogy megutáltattad magad Ruellel alaptalanul?-Rázta a fejét dühösen Sam.

-Tudom. De csak neki akartam jót. És nem mondhatják el neki, mert tudjátok milyen. Kilépne ha még érez valamit irántam nem mondhatják le. Kérlek.-Néztem rájuk, mire bólintottak. És tényleg tartották a szájukat elérkezett a december. A hideg a hó esés. Ruelről semmit nem hallottam nem nagyon posztolt semmit. Kiara és Sam nem beszéltek róla. Tartották a szájukat. Majd egyszer megjelent egy hír december közepén lassan két hónapja a szakításunk után, hogy Ruel felmondott a kiadónál. A szívem hevesebben dobogott. Vagyis nem él már az, hogy nem lehetek vele. De már kettő hónap eltelt, sok idő. Túl tehette magát és attól még óriásit hazudtam a szemébe, és kitettem a szűrét.

-Láttad.-Rontott be Sam. És a a cikket mutatta amit épp olvasok.

-igen.-Bólogattam.

-Akkor gyerünk! Végre boldog lehetsz.

-Nem lehet. Utál, és ígyis felforgattam az életét, és túl tettem rajta magam.-Kamuztam. Sam csak a szemeit forgatta.

-Meddig akarod még húzni. Meddig bírod még nélküle?-Kérdezte komolyan.

-Sam. Az élet megy tovább, elengedtem. Nem sírhatok örökké utána.-Vontam vállat. Mellém ült és átölelt.

-Rohadtul sajnálom, hogy ez lett a vége. Pedig olyan szépek voltatok együtt.

-Nem minden a külsőség. Csak azt remélem, hogy ő jól van, és, hogy megérte.-Sam erre már nem mondott semmit. A nap további részében elmentünk palacsintázni majd, muszáj volt tanulnom. Ez a sok rossz dolog mellett ott volt a legrosszabb az iskola. És mivel ez az utolsó évem, muszáj jól teljesítenem, hogy felvegyenek az orvosi egyetemre, és az lehessek ami csak akarok lenni. De most úgy éreztem nincs értelme hajtani. Egy részem hiányzik és ha bármikor is rá gondolok, a mellkasom össze rándúl és folytogat a sírás. De a saját tanácsomat kellene megfogadnom túl lépni rajta. Elengedni. De mégis úgyérzem lehetetlen.

-Drágám gyere enni.-Szólt be a szobamba anyu.

-Megyek.-álltam fel. Lesétáltam a húgom már ott ült a helyén. Leültem mellé és enni kezdtünk.

-Anyu.-Mondta félénken a húgom. Nem néztem fel, tovább kavargattam a rizst, és a borsót a tányéromon.

-Igen?-Kérdezte kedvesen anyukám.

-Öm...a téli szünetben nem lenne baj, ha elmennék Ruellel sielni. Van belépője és hívott...Sam is megy.-Suttogta egyre halkabban. Tusé. Fájt, de nagy levegő és kifúj. Kínos csend lett, nehéz nem felnéztem. Engem bámultak, várták a véleményemet.

-Engem ne zavar. Szakítottunk, de attól még nem azt jeleni, hogy Kiara nem lehet Ruellel.-Eröltettem magamra egy mosolyt, ami rohadt nehéz volt.

-Akkor mehetsz.-Bólintott rá anyu.

-Nem gond Ell?-Nézett bűnbánóan a húgom.

-Dehogy. Ezen már túl vagyunk. Beszélhettek róla, semmi gond nincs ezzel.-Bólintottak és tovább ,,ettem" vagyis turkáltam az ételt a tányéromon. Nem volt kedvem semmihez, ettem pár falatot majd kitoltam a székem.-Köszönöm elég volt.-Álltam fel.

-Alig ettél.-Mondta szomorúan anyu. Megsem hallva felsétáltam a szobámba, az ágyba vetettem magam, és sírni kezdtem.