Nem vagy az esetem!

32.rész

Az utcán fogtam egy taxit, és sírva ültem be hátra. Lediktáltam a címet és hosszú órákig csak autóztunk. Próbáltam tartani magamat, és nem sírni folyamatosan egy idegen előtt, de nem ment. Tönkre tettem a boldogságomat... A texis kérdezgetett, hogy minden rendben van-e velem. Mire csak bólogattam. Azt a fájdalmat ami benne volt, nem bírtam szavakban kifejezni. Ruel folyamatosan hívott, és írt, hogy menjek vissza megbeszélni. Nem reagáltam rá, kb 2 órát csak sírtam majd elnyomott az álom a sok sírástól. A texis költött fel, hogy haza értünk. Kifizettem ami egy vagyon volt. Jobban jártam volna a tömegközlekedéssel. Kivettem a cuccom és besétáltam. Anya, Sam és Kiara a kanapén ültek, és egyből felugrottak. Tudták már. Órák teltek el, Ruel biztos elmondta nekik. Csak álltam síva velük szembe, anyu oda lépett hozzám és szoran ölelt. Nem bírtam állni. A fájdalom ami a mellkasomban volt, már az egész testembe szét áramlott. Anyu tartott és a kanapéra ültetett. A húgom levette a kabátom és a cipőm. És a vizes hajamat kisímitották az arcomból.

-Szakítottam vele.-Nyögtem fel fájdalmasan.

-Tudjuk.-Mondta Sam.-Miért?-Kérdezte kétségbeesetten.

-Nem megy.-Ráztam a fejem.-Ez nem az én életem, nem így képzeletem el.-Sírtam. Nem mondhattam el nekik az igazat, nem mondhatják el Ruelnek, mert akkor magától hagyná ott a kiadót. Miattam meg nem teheti ezt meg. Az órára néztem, későre járt. Anyu rohadtul aggódott értem. Ruel folyamatosan hívogatott. Felmentünk a szobámba, és én beborúltam az ágyba Sam és Kiara végig velem voltak. Ott aludtak mellettem. Anyu is amiben csak tudott segített. Ruel még egy párnapig keresett, utána nem. Egy hétig nem volt suliba. Nagyon rosszul néztem ki, a szemeim folyton felvoltak puffadva a sírástól, és vörösek voltak. Nem bírtam aludni, folyton csak rá gondoltam amikor próbáltam az álomba menekülni ott is ottvolt velem. Némelyik álomban még szeretett is. Ezek voltak a legnehezebbek, álmaimban megölelt hozzám ért, éreztem őt. Amikor felkeltem olyan keservesen sírtam, hogy folyton az ablak előtt ültem, hogy kapjak levegőt. Semmit nem csináltam csak a szobámba voltam és sírtam. Nem ettem nem mozdúltam ki, csak sírtam. Lefogytam. Bele betegedtem a hiányába. A média lecsendesedett egyre több Rueles termék, koncert jött velem szemben a neten. Ruel barátnőjéről már nem beszéltek. Egy kettő oldal még posztolt, hogy mi lehet velem. A suliba kinéztek, tudták, hogy szakítottunk. Piszkáltak és csúfolódtak. Egyszerűen arra nem volt erőm, hogy megvédjem magamat. Sam a suliban sehol nem hagyott magamra. Apa sajnos elég sokat volt itt. A lányai csúnyán bántak velem, először csak azt hangoztatták, hogy, hogy dobhattam ki a fiút. Majd változott a veleményük és nekik is leesett, hogy újra szingli lett Ruel. A legrosszabb érzés az, hogy már nem engem fog símogatni, ölelni. Többet nem fogom érezni a a csókjait a bőrömön. Nem simogathatom a szőke fürtjait. Nem veszhetek el az ölelésében. Nem várhatom az estét, mert csak akkor ér rá, hogy velem legyen. Soha többet nem aludhatok vele. Nem lehet Mrs Holdeer, más lány lesz az.....Ő volt a fix pont az életmben. Ő volt a másik felem. Ép ésszel lehetetlen felfogni a hianyát. Sam ugyan úgy találkozgatott persze vele, mivel barátok. Egyszer rákérdeztem, hogy mi van vele. Tudnom kellett.

-Nem vagy a legkedveltebb személy a Holdeer házban. Ruel utál téged...-Mondta. Megbírtam érteni én is ezt tenném a helyében. De mégis rohadtul fájt. Kí, is írogatott Ruellel persze soha nem tette szóvá, de tudtam. Nem kérdezték többé, hogy miért mentünk szét. Elkönyvelték. Amikor Sam tartott bulit, akkor csak felváltva mentünk. Nem találkoztunk többé. Próbáltam illúziót kelteni magam köré, csak, hogy ne sajnáljanak mennyire is szenvedek. De átláttak rajtam. Hagytak idő feldolgozni. Mindennap gondoltam Ruelre. A fájdalom erősebb volt nálam. Legyőzött.

-Na jó elég Ell.-Mondta Sam.-Ma berugunk. Már több mint egy hónap telt el a szakítás óta. Rugjunk be, és hányjunk össze mindent.-Mondta.

-Oké.-Egyeztem bele. Valahogy muszáj lesz elfelejtenem Ruelt. Sam előkapta a telefonját és tárcsázott valakit.

-Wyatt gyere most azonnal Ellieékhez. Vigyél el piát venni!-Mondta izagtottan. Kiment a szobámból.-Majd jövök.-Kiáltott vissza, mire elmosolyodtam. Felálltam és egy kicsit rendet tettem a szobámban, majd anyuhoz sétáltam.

-Anyu berugunk Sammel.-Viágosítottam fel.

-Nyugodtan.-Mondta kedvesen. Tudom, hogy azért mondja mivel egy hónapja semmit nem csinálok, és végre valamire igent mondtam. Sam 7 órakkor jött vissza.

-Felejteni fogunk! Engedjük ki a gőzt és igyunk!!!-Kiabálta.

-Igyunk.-Emeltem a poharam és koccintottunk. -Jobb lenne ha felmennél Kiara. Ez nem lesz szép látvány.

-Nem baj maradni akarok. Veled maradok.-Puszilta meg a fejem. Istenem de imádom. Ő az akiért érdemes élni.
Rengeteget ittunk, mindent amit találtunk megittunk csak nevettünk. Majd az alkohol tényleg megette a hatását. Végre nem éreztem azt a nagy fájdalmat, de teljesen nem múlt el. Erre még a pia se képes.

-Még mindig fáj.-Mondtam részegen.

-Mi?-Kérdezte Kiara. Aki eddig csak rajtunk nevetett.

-M-Még...mindig..rohadtul szeretem. Felakarom hívni. Add a telefont!-Mindtam a húgomnak.

-Nem, éjjel van. Meg részeg vagy.

-Le-leszarom. Annyira hiányzik.-
kezdtem el sírni.

-Akkor miért szakítottál vele?-Kérdezte Sam aki épp a padlóról ült fel.

-Nem. Nem akartam. Az a rohadt Frank hibája ő kényszerített.-Mondtam el részegen a legnagyobb titkom, amit a sírba akartam vinni.

-Mi?-mondták egyszerre.-Kényszerített?-Kérdezte a húgom. Mire én hülye csak bólogattam.
Többre nem emlékszem, nagyon kiütöttem magam.