Nem vagy az esetem!

48.rész

-Hihetetlen.-Suttogtam elámúva. A szemeim folyamatosan körbe jártak újra, és újra.

-Tetszik?-Kérdezte Ruel. Rákaptam a tekintetem és hevesen bólogatni kezdtem.

-Nagyon.

-4 hónap és ide költözünk.-Suttoga és hátulról megölelt.

-Nagyon várom már.-Dőltem a mellkasának. Nem bírtam elhinni, hogy itt fogunk élni. A lakás nem volt nagy, de annál tökéletesebb. Volt egy modern konyha, egy fürdő, egy közepes nappali és kettő szoba. A nappaliból nyílt egy apró erkély. Talán kettő szék pont odafér. A kilátás nem volt extra, de nekem nagyon tetszett, egy kicsit csendesebb utcára láttunk rá. Sok bútor nem volt, ezért a többit nekünk kell majd megvenni.
Miután kinézelődtük magunkat akkor elindultunk haza, mert holnap ballagás. Utána meg érettségi. Hosszú órák választanak még el amíg haza érünk. Haza...vajon meddig fogom még a mostani házunkat az Otthonomnak tartani? Lehet ha egy év múlva azt mondom, hogy menjünk haza. Akkor ez a lakás lesz az Otthon számomra. Annyira nehéz lesz megszokni, hogy nincs itt anyu és a húgom. Na meg persze Sam. Fura lesz mindennap arra kelni, hogy csak ketten vagyunk. Szeptembertől egy új fejezet indul az életemben. Felnőttem. 18 éves vagyok. Nagyon várom, a szeptembert, de egyben rettegek is tőle. Mert ha összejön a suli, végig csinálom, utána tényleg orvos leszek. Vissza költözünk majd Ruellel. De már szinte biztos vagyok benne, hogy nem haza, hanem közös házba, vagy lakásba. Vagyis ez azt jelenti, hogy az utolsó hónapjaimat töltöm Otthon, a családommal. Amikor még mind a 3-an együtt élünk. Rossz belegondolni, hogy ez a költözés végzetes lehet. Nem akarok még felnőni! Otthon akarok még lenni, anyuval és Kiarával.

-Miért sírsz?-Suttoga a fülembe Ruel. Mire az arcomhoz kaptam, tényleg könnyek folytak le rajta. Észre se vettem, hogy a nagy dondolatmenetembe bele könnyeztem.

-Csak...-Megráztam a fejem, és mégjobban hozzá bújtam.

-Nekem elmondhatod.-Fordított magával szembe és az állam alá nyúlt.-Nem akarsz összekötözni?-Kérdezte kedvesen, de láttam a szemeiben, hogy megijedt attól esetleg visszakoznék.

-De, nagyon szeretnék. Csak a családom nagyon hiányozni fog. Mi van, ha ez az utolsó pár hónap, hogy otthon élek...mi van ha utána többet nem költözök haza?-Ruel lassan elmosolyodott, és letörölte az utolsó könnycseppet is az arcomról.

-18 éves vagy Ellie, tudom, hogy megvagy ilyedve. De nem lesz gond, és minden hétvégén haza megyünk. Tudom félelmetes abba belegondolni, hogy mi van ha ezek az utolsó hónapok otthon. Mert lehet, benne van a pakliban, hogy amikor elvégzed a sulit utána is együtt szeretnénk majd élni. De ez nem fog azon változtatni, hogy milyen a kapcsolatod a családoddal. Ők is bármikor jöhetnek ide. Lehet, hogy nem élőben, de ugyan annyit fogunk velük beszélni. Ezért ne sírj.-Fejezte be, mire elmosolyodtam és átöleltem.

-Köszönöm.-Suttogtam.

-Ugyan. Tudod, ha bármi baj van akkor azt egymással kell megbeszélnünk. De ha úgy gondolod, hogy nagy falat még az összeköltözés azt is megértem...

-Nem, dehogy. Én nagyon szeretnék veled élni...-Engedtem el, és márcsak a kezeit fogtam.-De mi van ha, nem bírsz majd elviselni?-Mosolyogtam, mire Ruelnek is egyből szélesebbre húzódott a szája.

-Kétlem, hogy lenne olyan dolog ami miatt nem bírnálak elviselni.-Nevetett fel.

-Hm...-Gondolkodtam el egy pillanatra.-Lehet horkolok.

-Nem szokásod, bár ha horkolnál sem lenne baj.

-És ha rendetlen vagyok?

-Akkor majd összepakolok.

-Nem tudok jól főzni...

-Főzök én.-Vágta rá.

-Csak hangosan szeretek tanulni, így jobban megértem.-Mondtam.

-Akkor mondod hangosan.

-És ha...-Kezdtem újra gondolkodni, de Ruel mosolyogva megrázta a fejét.

-Nincs olyan dolog Kicsi lány ami benned idegesítene.-Nézett a szemeimbe.-Úgy szeretlek ahogy vagy, akár rémesen főzöl, akár nem.-Mondta mire felnevettem.

-Semmi nincs?-Kérdeztem vissza játékosan.

-Semmi. Bár...-Tűnődött el egy pillanatra, mire felvontam a szemöldököm.-Az kicsit idegesített, hogy többször is dobtál.

-Meddig fogjuk még ezt felemlegetni?-Nevettem.

-Örökké.

-Hihetetlen vagy.

-Te vagy az.-Húzott magához és újra átölelt. 1 percig csak öleltük egymást. Majd suttogni kezdtem.

-Amúgy hajlamos vagyok arra, hogy a ruháimat legyűrjem.-Suttogtam, mire felnevetett.

-Az se érdekel.-Mondta nevetve, mire fülig érő mosollyal néztem a szemeibe.

-Szeretlek.

-Én is szeretlek.