Nem vagy az esetem!

31.rész

-Szóval mi legyen?

Könnyes szemmel mondta, hogy megteszem.
-Csak egy napot kérek még vele.-Mondtam és közben törölgettem a szememet.

-Egy nap.-bólintott-Ne sírj ez nem több egy buta fellángolásnál. Elmúlik.-Legyintett hanyagul.

Szó nélkül felálltam, és kimentem. Ruel estig stúdióba van. Ezért haza mentem és kisírtam magamat. Zokogtam. Mert tudtam, 24 óra múlva elkell engedtem. Annyira tudtam, hogy nem mehet minden ennyire könnyen. Nem tehetem azt, hogy vele maradok, neki a zene az élete. Nem tehetem tönkre. Nem sajátíthatom ki. Komolyan képes lették érte szakítani, hogy maradhasson a kiadónál...
A nagy szomorúságom közepette elkezdtem főzni valami vacsorát, az utolsó közös esténk legyen legalább jó. Mire kész lettem, hallottam, hogy Ruel haza jött.

-Szia.-Sétált oda hozzám, a kezében pár szál virággal.

-Szia.-Suttogtam.

-Ezt neked hoztam. Mert egyedül kellett lenned.-Nyújtotta át.

-Köszönöm.-Öleltem meg a magas fiút. És lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Próbáltam vissza tartani a könnyeimet, de nem ment. Ruel eltólt magától és angyalian mosolygott.

-Héé ne sírj.-Törölgette le az arcom.

-Szeretlek.-Suttogtam. Tudtam, hogy nem kellene neki mondanom, de nem bírtam ki.

-Én is, az életemnél is jobban.-Puszilt meg. Ruel ne mondj ilyet.....
Leültünk vacsorázni. És közben beszélgettünk

-Milyen napod volt?-Kérdeztem mosolyogva.

-Egész jó, de inkább hosszú. Már vártam, hogy haza jöhessek. Elkezdtem egy új dalt.

-Mirők szól?

-A szerelemről...

Este lefürödtünk együtt, minden kicseszett percet vele akartam tölteni. Este az ágyba nevettgéltünk Ruel az ölembe feküdt, és én úgy símogattam a haját. Imádtam ezt a pillanatot. Ez után bebújtunk az ágyba, Ruel mögém feküdt és hozzám paszírozta magát. Az egyik kezét átdobta a derakamon, majd benyúlt a pólóm alá, és símogatni kezdte a hasamat. Ráfeküdtem a kezére és élveztem amíg simogat. Közben elkezdte puszilgatni a hajamat. Én csak halkan kuncogtam, addíg amíg el nem nyomott az álom. Reggel amint kinyitottam a szemeimet, Ruelt pillantottam meg. Békésen, és aranyosan szuszogott. Borzasztó volt abba belegondolni, hogy más lány fog majd vele aludni. Mást fog puszilgatni. Nem bírom felfogni, hogy komolyan itt kell hagynom. Ez a fiú az életet jeleni nekem. Mi lesz velem nélküle? Tudom önző kérdés. De ettől tartottam. Ezért nem is akartam megismerni. Féltem a csalódástól, és a fájdalomtól. Kerserű száj ízzel másztam ki az ágyból, csináltam kávét Ruelnek, és vissza mentem. Még mindig aludt amikor vissza értem.
-Jó reggel Ruel, kelj fel.-Kezdtem keltegetni.

-Nem. Inkább gyere vissza mellém.-Forgolódott.

-Kelned kell. Menned kell ruha próbára.-Mondtam és nyögve nyelősen de felült. Oda adtam neki a kávét és mellé feküdtem pontosabban félig rá. Az egyik kezével átkarolta a vállamat és úgy simogatta a felkaromat. Én a fejemet a mellkasára hajtottam és az egyik lábamat át tettem a combján. És persze ahogy bírtam a kezemmel öleltem. Megitta a kávét és letette a bögrét, majd engem leszakított magáról és lejjebb húzott az ágyban. És fölém mászott.

-Köszönöm a kávét.-Nyomott egy rövid csókot a számra, a kezemet az arcára tettem és vissza húztam magamhoz. Nem kellett volna, de kellett az a csók. Finom szerelmes csókokat adott. Másik kezemmel a hajába túrtam. Ruel jobb keze a derekamon volt. Lassan elszakadt a számtól és a nyakamat kezdte el puszilgatni.
Még egy ideig faltuk egymást, de sajnos idő volt és Ruelnek menni kellett.

-Délutan 4-kor jövök.-Csókólt meg. Én még gyors utoljára megöleltem majd elment. Sose gondoltam volna, hogy ez volt az utolsó csók amit tőle kaptam. Ez volt az utolsó hogy hozzá érhettem...
Egyből sírva fakadtam ahogy becsukódott az ajtó.  Vissza mentem a  szobánkba. Összerogytam, égetett a fájdalom. Soha nem éreztem még ilyet. Átjárta az egész testemet, ez nem olyan volt mint amikor aput vesztettem el, vagy amikor dobtam az első barátomat. Olyan volt mint ha a másik felemtől kellene elszakadnom, egy olyan embertől akiért érdemes élni. Tudtam, hogy addig össze kell pakolnom minden cuccom amíg haza ér. Elő vettem a böröndöm és elkezdtem bele pakolni a ruháimat, végig zokogtam csak arra bírtam gondolni mennyire is szeretem és, hogy már mennyire hiányzik. Lassan össze szedtem, minden cuccom és elkezdtem főzni. Nem akartam, hogy éhen maradjon. Ruel pólói közül kettőt eltettem magamnak. Amiben aludni szokott és egy másikat, ami nagyon jól állt rajta. Én is hagytam neki egy pólót amin az volt, hogy örökké. Becsusztattam a ruhái közé.

4óra utan Ruel megérkezett.
-Kicsi lány itt vagyok.-Hallottam a hangját. Vagyis itt az idő. Ruel bejött, hozzám a szobába.-Hova megyünk?-Kérdezte zavarodottan.

-Te sehova, én haza.-Montam és a szemeibe néztem. A térdeim remegtek.

-Nem értelek.-Rázta a fejét. És oda sétált hozzám.

-Sajnálom Ruel.-Mondtam könnyezve.-Szakítani szeretnék.-Ez volt életem legnehezebb mondata.

-Mi? ÉN NEM!-mondta határozottan.

-Sajnálom.-Fogtam meg a bőröndöm.

-Nem mész sehova.-húzott vissza.

-De.-Mondtam határozottan. Vagyis csak próbáltam.

-Nem értem miért akarsz szakítani? Mi lett a baj? beszéljük meg kicsi lány.-Mondta, és vissza nyeltem a könnyeimet csak a fejemet ráztam és kikerűltem.-Nem csinálhatod ezt.-Mondta és megfogta a kezemet.

-Én...én nem szeretném ezt folytatni.-Böktem ki remegő hangon, mire gúnyosan felnevetett. Nem hitt nekem, a picsába is hisz ismer.

-Ne hazudj. Legalább azt mond el miért?-Húzott magához. Próbáltam nem belélegezni az illatát, amitől még a gyomrom is görcsbe áll. A kezemet még mindig fogta. Az érintésetől össze bírtam volna esni, annyira kellemes volt.

-Ez nem az én világom Ruel. Én nem bírom, hogy azért utálnak engem mert a barátnőd vagyok. Nem szeretem, hogy állandóan utazgatsz, nincs egy fix lakhelyünk. Alig tudok, veled lenni. Ruel ez a te életed, nem az enyém!-Zokogtam fel, mert teljesen kamu volt amit mondok. Gyors eltóltam magamtól, és megtöröltem a szemeimet.

-Akkor megváltozok, hanyagolom a zenét. Csak marajd velem.-Ölelt megint magához könnyezve. Sose láttam még sírni. Nagyon fájt neki, mintha kitéptem volna a szívét.
Tudtam, hogy nem maradhatok, mert akkor kirugnák. Ez az utolsó ölelés amit ebben az életben tőle kapok. Remegtem a sírástól.

-Ez az életed Ruel, nem fogom hagyni, hogy miattam rontsd el.-Szakadtam el a kezei közül.

-Te vagy az életem!-Kiabálta.-Szeretlek!-Sírta.

-Sajnálom.

-Te is szeretsz akkor miért?-Kérdezte, rossz volt ránézni, mert láttam, hogy nagyon szenved, meg mert a szemébe hazudok.

-Én...én már nem szeretlek.-Nyögtem ki életem legbénább hazugságát. Mert minden porcikám őt akarta.

-Nem! HAZUTSZ!-kiabálta.

-Sajnálom Ruel. Vigyázz magadra. -Fordultam meg, és a zokogástól alig láttam.
-Kérlek ne menj. Kérlek!-Jött utánam. De én mentem tovább.-Szertelek.-Suttogta sírva. De én ott hagytam, és leszaladtam a lépcsőn. A szívem darabokban volt. Soha semmi nem fájt még ennyire. Átkozom azt, a napot, mikor először találkoztunk. És átkozom magam, hogy halálosan beleszerettem. Hülye szerelem...