Nem vagy az esetem!

52.rész

A garázsból üres dobozokat hoztam be. Leraktam a szobámban, és nagy levegőt vettem. A polcomhoz léptem és elkezdtem a könyveimet elpakolni. Mindent nem vihetek magammal, ezért a fontosabb dolgokat kezdtem el, elpakolni.
Hihetetlen, hogy elrepült a nyár, fáj a szívem a tudat miatt, hogy egy hét múlva már nem ebbe a házban alszok éjjelente. Nem lesz ott anyu, és a húgom. De ha arra gondolok, hogy Ruel ott lesz akkor átjár a melegség. Folyamatosan halogattam a pakolást, húzni akartam az időt. Nem akartam még menni. De sajnos ez nem így működik.
Az első polcról lepakoltam a könyveket és pár képet, amiket beraktam a bőröndömbe. Ennyi erőm volt a költözéshez. Majd este folytatom. Holnap pedig a ruháimat csomagolom el.

Lesétáltam a lépcsőn anyut keresve, aki épp a kulcsát kereste.

-Elmegyek a húgodért.-Mondta.

-Megyek én anyu.

-Biztos?

-Igen. Úgyis elakarok búcsúzni apától.

-Hát oké.-Bólintott félve. Az én kulcsomért nyúltam, és már távoztam is a házból. Kiálltam az autómmal és elindultam a húgomért.
Apu háza előtt, több autó is állt. Leparkoltam a bejáró mellett, és kiszálltam az autóból. Bementem a kapun, és az ajtóhoz sétáltam, majd kopogtam. Pár pillanat múlva ajtót nyitott Nora.

-Szia.-Köszöntem.

-Szia. Pillanat és jön Kiara.

-Oké, apu itthon van?-Kérdeztem.

-Igen.-Bólintott, és tovább nézett rám.

-Ide hívnád? Beszélni szeretnék vele.-Csak bólintott és bement.
Egyedül maradtam kint. Majd apu kijött.

-Szia.-Köszönt.

-Szia. Jöttem Kiaraért, és elszeretnék köszönni...

-Ja tényleg te elköltözöl.-Mondta úgy, mint akinek nem is rémlett.

-Igen. Szóval...-Nyeltem egyet.-Vigyázzatok magatokra.-Mondtam halkabban.

-Persze. Ti is. Néha hívj fel.-Mondta, mire bólintottam. Hirtelen ennyibe maradt a beszélgetés, kint álltunk egymással szemben. Nem hívott be, akár annyira, hogy leüljünk beszélgetni. Vagy, hogy ott várjam meg a húgomat. Rosszul esett.

-Apu...-Suttogtam, mire rám nézett.-Bár megérdemelnéd, hogy így szólítsalak. Bár igazi apa lettél volna, de nem voltál soha az. Nem voltál mellettem amikor baj volt, bántottál. Megütöttél...-Magyaráztam mire félbe szakított.

-Úgy sajnálom Ellie...-Suttogta a szemeit összezárva.

-Remélem is. De az a pofon nem fájt annyira mint az, hogy nem érdekel téged mivan velem. Else köszönnél tőlem...pedig elköltözök. Több száz kilométerre. Ennyire érdekel téged mi van velem.-Apu nem nézett rám, a lábait nézte és fejét rázta.

-Rossz apa vagyok.-Suttogta kicsivel később.-Annyira elszúrtam, úgy sajnálom.-Lassan felnézett rám, és üvöltött róla a bűntudat. De egyszerűen nem bírtam neki hinni. Már nem.-Helyre hozom.

-3 nap múlva elköltözök...-Apu leült a lépcső legalsó fokára, és csak a fejét rázta. Hirtelen kinyílt az ajtó és Kiara rongyolt ki.

-Szia Ellie...apu te mit csinálsz?-Kérdezte összezavarodva.

-Szia Ki. Mehetünk?-Kérdeztem.

-Igen...-Nézett rám, majd vissza apura.-Mi mentünk is akkor. Szia apa.-Köszönt el a húgom. Apu felállt és megöltet Kiarat. Majd elém lépett és engem is megölelt. Egyszerűen nem bírtam vissza ölelni, ezért hamar elis engedett.

-Helyre hozom.-Suttogta és elengedett. Még most se hittem neki, de legbelül reménykedtem, hogy helyre hozza. Nem mondtam erre semmit, csak elköszöntem és elmentünk.

-Minden rendben?-Kérdezte a húgom az autóban.

-Igen.-Bólintottam.

-Biztos?-Kérdezte.

-Igen.-Néztem rá egy pillanatra, és elmosolyodtam. Vagyis próbáltam.
Otthon próbáltam tovább pakolni, a fésülködő asztakomról kezdtem pakolászni. A hajgumikat, fésűket. Csak egy-egyet hagytam, hogy legyen az elkövetkezendő napokban. Majd a fiókomat szelektáltam, hogy mi marad és mit viszek. Ennyire maradt csak kedvem.
9 óra fele elmetem fürödni, és az ágyamba bújtam. Nagyon álmosnak éreztem magam, ezért gyorsan sikerült elaludnom.

Éreztem a bőre érintését, és teste melegét. Nehezen sikerült kinyitnom a szemem, megfordultam.

-Mikor jöttél?-Suttogtam.
Ruelen feküdtem, aki engem simogatott.

-1 órája, már akkor aludtál.-Simogatta a hajam, ki az arcomból.-Kiara hívott át.

-Kiara? Nem nekem kellene áthívni a barátom?-Kérdeztem mire elmosolyodott. A szívem hevesebben kezdett verni a mosolyától.

-Azt mondta rossz kedved van, most volt időm átjönni hozzád. De addigra elaludtál...szóval mi a baj kicsi lány?

-Semmi.-Nyomtam az arcom a mellkasába. Ruel szokásosan nem hagyta annyiba a dolgot, a hátamat simogatta és kérdezgetett.

-Miért nem mondod el?

-Nincs semmi...csak apu. Arra se emlékezett, hogy elkötözök...nem apa az ilyen...és azt mondta helyre hozza, meg hogy sajnálja, hogy ilyen volt velem...bár tényleg helyre hozná.-Suttogtam egyre reménytelenebbül.

-Nem rossz ember ő, csak apának csapnivaló. Hátha tényleg rájön, hogy kit veszített el.

-Félek, hogy nem.

-Hátha nem, akkor bolond. Ellie nekem a legfontosabb vagy a világon. Bárkinél jobban szeretlek, sajnálom, hogy nem veszi észre mekkora kincs is vagy.-Nem bírtam megszólalni, csak elszakadtam tőle és a szemeibe néztem.

-Tényleg így gondolod?

-Persze. Nagyon szeretlek Ell.

-Én sokkal jobban szeretlek.

-Olyan nincs.

-De van.-Ebben a pillanatban, egy kicsit jobban beleszerettem. Elmosolyodtam és megcsókoltam.