𝐌𝐨𝐨𝐧𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭 | 𝐻𝑜𝑙𝑑𝑓𝑒́𝑛𝑦 |

Nyolcadik Fejezet

- Tehát akkor meg volt az évi kiégés? - összegezi Elizabeth. Bólintok. Ő is ezt teszi és a mosogatóhoz lép, hogy elmossa éjszakai csészémet. - Egyébként szólhatnál a pasidnak, hogy legközelebb óvatosabban zárja be az ajtót. Mikor haza értem, majdnem kiesett - mondja.

- Először is, ő nem a pasim. Másodszor pedig nem te zártad be? - állok meg mellette a pultnál.

Becsülöm, hogy ő mennyire tud már kora reggel pörögni. Felkel és az első dolga, hogy rendbe rázza magát és a lakást. Ha egyedül laknék itt, tuti, hogy egy disznótanyára hasonlítana a lakás.

- Nem, én sokkal később értem haza - feleli. - Felkeresett a bárban, azt mondta, hogy te küldted - állítja le a csapot, hogy rám tudjon figyelni. Bár először értetlenül nézek rá, hamar megpróbálom menteni a menthetőt.

- Ja, igen már emlékszem - ütök a mutató ujjammal a fejemre. - Csak már nagyon fáradt voltam és nem emlékeztem, hogy én küldtem oda. Még Lucien előtt szóltam neki - magyarázom. Bár így történt volna, akkor most nem kellene azon agyalnom, hogyan találta meg tegnap este Lizziet Ben. Látom, hogy nem hisz nekem, de nem is kérdezősködik tovább.

- Ma délután dolgozom, estére haza érek - tereli a témát. - Ha gondolod elmehetünk Margothoz - dobja be az ötletet.

- Benne vagyok - mondom és a fürdő felé veszem az irányt.

- Már mész is zuhanyozni? - csodálkozik. Teljesen megértem, nem szokásom reggel kilenckor elkezdeni készülődni.

- Átmegyek Lucienhez bocsánatot kérni a tegnapi miatt - mondom és leveszem magamról a még tegnap reggel magamra vett fehér pólót.

- És ha ott lesz az ördög lánya? - nevet a folyosón a saját maga által mondott metaforája miatt.

- Akkor majd elmegy - vonom meg vállam és kicsatolom melltartóm.

Behajtom a fürdő ajtaját és már ruhadarab nélkül beállok a zuhanyzóba. Megindítom a forró vizet és én is összesítem a tegnap történteket, majd a ma reggelit.

Ben miután felébredt halkan átbattyogott Elizabethez, hogy zárja be utána az ajtót. Mikor rákérdeztem lakótársamnál, azt mondta, hogy ez olyan hat óra környékénél volt és nagyon fáradtnak tűnt. Ez nem is volt kétség tekintve, hogy egy eléggé kényelmetlen fotelben töltötte az éjszakát. Abban a fotelben, amit mikor elköltöztem a régi otthonomból hoztam el. Még annak idején, mikor a szüleim beköltöztek abba a lakásba, akkor vette anya, mivel mikor beleült rájött mennyire kényelmetlen. Apa nem értette, miért akar egy kényelmetlen fotelt, és soha nem is tudta meg. Azonban velem egy nap megosztotta ezt a titkot anya.

- Tudod mire jó egy kényelmetlen fotel? - tette fel a kérdést, miközben próbáltam megkeresni a kényelmes pozíciót az említett ülőgarnitúrnában, de túlságosan kemény volt a háttámlája, hogy bárhogy is jó legyen. Már fordítva ültem éppen rajta - fejjel lefele voltam, lábaim a háttámla tetején kapaszkodtak, hogy el ne dőljek - mikor anya szemeibe néztem, mi akkor még tele volt vidámsággal és élettel. Jobbra-balra rázni kezdtem a fejem, jelezve, hogy nemhogy én nem tudom, de a család egyik tagja sem értette soha ezt a rémes döntést. - Ha valaki kellemetlen vendég állít be hozzád, mindig hellyel kell kínálnod. Ebben a kanapéban pedig nem bírja ki, maximum tíz percig - magyarázta. Annyira tetszett a válasza, hogy már akkor eldöntöttem, hogy ha egyszer elköltözöm egészen biztosan lesz egy kényelmetlen kanapém. Ekkor voltam négyéves. Nem gondoltam volna, hogy ugyan az a kényelmetlen kanapé lesz az én szobámban, mi akkor, abban a házban a nappaliban.

Kilépek a fürdőből, törölközőt magam köré tekerve és egy papuccsal a lábamon. Elizabeth már nincs a konyhában, befejezte a mosogatást mialatt tusoltam.