𝐌𝐨𝐨𝐧𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭 | 𝐻𝑜𝑙𝑑𝑓𝑒́𝑛𝑦 |

Harmincnyolcadik Fejezet

Közeledik felém. Arcán vigyor, mintha csak játszadozni szeretne. Hátrálni kezdek, de nem tudok már hova tovább. Az ablaknál vagyok, tovább nincs utam.

- Nem kell félned, nem bántalak - mondja, s elém lép.

- Egy sorozat gyilkos is így kezdi, majd belé szúr az áldozatába egy kést - köpködöm a szavakat. A férfi velem szemben felnevet és két oldalamon megtámasztja kezeit. Közelebb hajol, s csókot lehel ajkaimra. Hányinger. Ezt érzem.

- Miért csinálod ezt? - kérdem, hogy addig se csókolgasson. - Hamarosan elköltözöm, nem leszek az utadban - hadarom kimerülten. Erőm sincs küzdeni ellene.

- Kellesz nekem - sóhajtja. - Senki nem nézné ki belőlem, hogy megcsalnék bárkit is, így amíg van barátnőm, addig biztonságban van a kapcsolatom Cassidyvel - hadarja, majd nyakamra hajol, s csókot nyom oda. - Hadd költözzek veled...

- Felejtsd el - hangom halk, s megremeg. Kicsit sem olyan akaratos, amilyennek szánom. Nem tudok uralkodni felette bármennyire is próbálom. De nem hagyom magam. Nem fogok veszteni.

- Kérlek - teszi hozzá. Ez az egy szó nem változtat döntésemen.

- Azt mondtam, hogy... - veszek magamon erőt. - Nem! - kiabálom és ellököm magamtól. Legalább három nagyobb lépésnyit hátrébb lép a hirtelen ért ütéstől. Észhez térve már jönne vissza, mikor mind a ketten egy hirtelen ért zajra leszünk figyelmesek.

A bejárati ajtót valaki ténylegesen kitépte a helyéről és a földre zúdult.

A következő pillanatban pedig Lucien áll a nappali ajtajánál, idegesen, majd amint megpillantja bátyját, még jobban elönti a düh.

- Te rohadék! - kiált fel, majd két lépéssel átszeli a köztük levő távolságot és meglendíti jobb karját, mi végül Ben jobb orcáját érinti. A férfi, ki nem rég még csuklómat szorongatta a földön hever, fölötte öccse, ki az életet tervezi épp kipüfölni belőle.

Lábaim pedig a földbe gyökereztek. Arra eszmélek fel, hogy Lizzie és Austin is megérkezik a nappali küszöbére. Ők szóltak neki.

A bátyám az ki végül szét szedi a testvérpárt. Egymással szemben ülnek, Ben orrát fogja, miből ömlik a vér, nagy valószínűséggel eltört, míg Luciennek az ökle sebesedett meg annyira, hogy pólójának alját rászorítja.

- Jól vagy? - néz rám az utóbbi rémült tekintettel. Valamit már ő is tud. Látom szemeiben. Mire felelni tudnék, megjelenik még egy személy a lakásban. Cassidy. Kisírt szemekkel körbe néz a társaságon, majd mikor megpillantja az idősebbik testvért, zokogva borul le hozzá. Ben átkarolja, míg Lucienben ismét egyre jobban gyűlik a düh.

- Elmondtad neki? - kérdi Ben feleségét, Lucienre utalva, de nemlegesen rázza a fejét. Megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy akkor ki tette.

- Nagyi mondta el - süti le tekintetét Lucien. - Reggel átmentem hozzá és kikérdeztem mindenről mert már kezdtem beleőrülni abba, ami körülöttem folyik - hadarja a kék szemű férfi.

- De honnan kezdted sejteni? - kérdi remegő hanggal Cassie.

- A nagyitól? - szól közbe Ben is.

- Két nappal ezelőtt közölte velem a két lány, hogy Lizzie látta a gyűrűt a polcodon - közli érzelem mentesen Lucien. - És a nagyi pár lépcsőháznyira lakik innen - teszi hozzá.

- Tessék? - akad ki Cassie. - Akkor azt kerested aznap? - néz most rám.

- Igazat akartam adni magamnak - felelem. - De akkorra már nem találtam sehol.