𝐌𝐨𝐨𝐧𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭 | 𝐻𝑜𝑙𝑑𝑓𝑒́𝑛𝑦 |

Huszadik Fejezet

- Még egyszer megkérdezem, de előre tudom mit fogsz mondani - mondja Lizzie, becsukva mögöttem az ajtót. Austin haza indult, miután lezártuk a beszélgetést. Nekem pedig ideje volt szintén visszajönnöm, mielőtt megbetegedem. Bár már így is érzem, hogy kissé kapar a torkom. - Akarsz róla beszélni? - kérdi, mit éjjel is megkérdezett már egyszer.

- Mit szeretnél tudni? - kérdezek vissza a konyhába menet. Még mindig rajtam van bátyám pulcsija a hideg miatt. Ráz a hideg, így inkább magamon hagyom.

- Mondjuk, hogy hogyan került a semmiből a lakásba a bátyád így évek elteltével? - tér a lényegre. Nem Lucienről akar kérdezősködni, ami megnyugtat. - Mikor talált meg egyáltalán?

- Nem ő talált meg engem, hanem én őt - helyesbítem ki a lányt. Kinyitom a hűtőszekrényt, hogy kivegyek egy doboz tejet. Megfordulok és a konyhapulthoz lépek, hogy a felette levő szekrényről leemeljem a kakaó port. - És tegnap történt, mikor haza vittük Margottal Owent.

- Owen apja Austin? - rakja össze a kirakós darabjait Elizabeth is, miközben én elkészítem a forró, reggeli kakaómat. - Ez nem stimmel, nem eleve azért szökött el otthonról mert nem akarta a gyereket?

- Nem akart hozzá menni a nőhöz - emlékeztetem. - És nem biológiai apa, Owent csak örökbe fogadták - vonom meg vállam és belekortyolok forró italomba. - Viszont ahogy elnézlek, te útra készen vagy - állapítom meg, ahogy végig nézek lakótársamon. Talpig fel van öltözködve, már cipő is van lábain, nem úgy, mint nekem, aki mezítláb rohant végig kilenc emeletet és végül még az utcára is kirohant tigrises pizsamájában.

- Meglátogatom Claytont - motyogja és ott hagy a konyhában döbbenten. Leteszem a pultra bögrém, majd utána sietek.

- Miért foglalkozol még azzal a rohadékkal? - kérdezem a nappaliba is követve, hol a kisebb tükrünkben, ami a falra van akasztva megnézi haját, hogy áll. - Azt hittem már nem beszéltek egymással - nézek a pocakjára, miben egy apróság növekszik.

- A gyerekkel nem akar foglalkozni - mondja a lány, majd kimegy a folyosóra, felveszi fekete pulóverét, fekete pólójára és elindul nagy sebességgel az ajtó felé. - Most viszont megyek mielőtt meggondolnám magam, vagy te megpróbálnál lebeszélni - hadarja és már nyitja is az ajtót, mialatt én lefagyva állok a nappali ajtajában és értetlenül nézem a történéseket. Igaza volt, ha még pár percet maradt volna egészen biztos, hogy elkezdtem volna lebeszélni erről a találkozóról.

Visszaballagok a konyhába a bögrémért, de mire odaérek jövök rá, hogy már megittam a tartalmát, így inkább arra a döntésre jutok, hogy ideje átöltöznöm valami normálisabb ruházatba. Míg magamra rángatok egy fekete szűk leggingset, azon jár az eszem, hogy vajon Austin is olyan szülő lesz Owen életében, mint amilyen az ő apja is volt. Vajon ő is tönkre teszi-e a saját fia életét, vagy tanult apja hibáiból és megváltozik? De mi van, ha minden gyerek a saját szüleire üt? Ha Austin olyan lesz, mint apa? Én pedig olyan, akár anya? Ha bele fogok őrülni a fájdalmakba? Vagy mi van, ha éppen fordítva örököltük? Ha én lesz olyan, akár csak az apánk, bátyám pedig belehal a sérelmeibe. Belegondolni is rossz mind ezekbe, de nem tudom egyszerűen elterelni efelől a gondolatok felől eszemet. Fáj elképzelni, ahogy tönkre tesszük a magunk körül élők tekintetét. Ahogy Austin már lassan tönkre teszi Ruby életét, bármi is legyen közöttük. Ahogy tönkre teszek egy boldog kapcsolatot. Illetve, már csak tönkre tettem volna, ha nem egyeztünk volna bele az újra kezdésbe.

Ahogy egyre jobban belemélyedek gondolataimba, egyre inkább belé fájdul a fejem.

Szó szerint.

Elengedem fehér felsőm alját és jobb kezemmel fejemhez kapok, míg bal kezemmel megkapaszkodom az egyik szekrényemben. Egy pillanatra megszédültem, de már jobban érzem magam. A biztonság kedvéért, inkább leülök az ágy szélére, két oldalt kezeimmel megszorítom ágyam oldalát és magam elé koncentrálok.