𝐌𝐨𝐨𝐧𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭 | 𝐻𝑜𝑙𝑑𝑓𝑒́𝑛𝑦 |

Huszonkilencedik Fejezet

- Mit akarsz? - nyitja ki orrom előtt Cassie ajtajukat.

- Nem érek rá - vágom rá és kikerülve őt, a nappaliba rontok, ahol Lizzie a kanapén ülve beszél a mellette ülő Luciennel. - Mi a fasz?! - akadok ki, mire mind a ketten egyszerre rám pillantanak. Lucien elmosolyodik, mint aki épp forral valamit a fejében, míg Elizabeth rémülten néz rám.

- Megmagyarázom!

- Tegnap nem hallottad, amit beszéltünk? - kiabálok magamból kikelve. Közelebb lépkedek a lányhoz, mi miatt ülve kezd hátra felé kúszni a kanapén. Lucien mellkasa előtt összefonja kezeit és hátra dőlve figyeli az eseményeket. Nyugodt, mintha nem a kettőnk tegnapi társalgásáról lenne éppen szó és hogy mennyire nem veszi figyelembe ezt lakótársam. - Mit akartál tőle? - mutatok magam mögé a férfire idegesen.

- Csak meg akart hívni valami gyerekzsúrra - szól közbe halkan Lucien. Ezúttal már rá is nézek, szemeimmel gyilkolni tudnék, ha lehetne. Megadóan felemeli kezeit és jelzi, hogy innentől befogja a száját. Visszanézek Lizziere, kinek szemeiben bánat lakozik. Ekkor szembesülök vele mit értett azon Lucien, hogy gyerekzsúr.

- Te meg akartad hívni a szülinapomra? - halkabb a hangom, mint ezelőtt. Lizzie lassan bólint, mikor hallom, hogy a mögöttem ülő mozgolódni kezd. Nem nézek rá, nem is akarom tudni, mit akar mondani, mit akar csinálni. Aztán megérzem, hogy mögöttem van.

Teljesen mögöttem.

Érzem a mentol illatát, ezúttal egy kis kávéval keveredve. Nem fordulok felé, mert tudom, ha ezt tenném, arcunk csak pár centire lenne egymástól. Cassie pedig figyel minket a szeme sarkából is.

- Szülinapod van? - kérdi mély hangjával, magabiztosan. Egyáltalán nem úgy hangzanak szavai, ahogy este. Este rettegett valamitől, ami mára teljesen odaveszett. Nem szólok semmit. Vele ellentétben betartom a tegnap kimondott szabályokat.

- Erre akartam őt is és a többieket is meghívni - mondja Lizzie arcomat fürkészve. - Meglepetésnek szántam volna.

- Nem kell a meglepetés, sem az, hogy ő ott legyen - mutatok magam mögé. A lány bólint és feláll a kanapéról. - Mehetünk? - kérdem, mire ismét bólogatni kezd és kisétál a nappaliból. Megfordulok, hogy utána menjek, de egyre nem számítok, hogy Lucien azóta sem mozdult mögülem. Meglepettségemben neki megyek mellkasának, de mielőtt el is eshetnék, elkapja derekam, hogy visszaállítson egyensúlyomba.

Tudom, hogy ezt meg kellene köszönnöm. De nem teszem.

- Tehát így állunk? - kérdi, mintha nem tudná. - Tényleg nem fogsz hozzám szólni? Csak mert én már megszegtem az egyességünket, most te jössz - hadarja egyre idegesebben. Elnézek arcáról, hogy szemébe se kelljen néznem, de nem engedi, hogy ennyire egyszerűen lezárjam ezt a dolgot. Kezeit még mindig derekamon pihenteti, de egyiket elemeli onnan, állam alá csúsztatja két ujját és felé fordítja orcám. - Nem kérek sok tőled sok mindent, csak válaszolj meg egy kérdést. Miért akarod ezt?

Nem felelek. Nem adom meg neki ezt a boldogságot. Elhajolok kezétől, kikerülöm és kisétálok a lakásból. A folyosó lépcsőjének tetején ül Elizabeth és egy cigaretta szál lóg ki ajkai közül. A lakás ajtaja becsukódik mögülem, így már az ott lakók nem hallhatják szavaim.

- Ez nem árt a babának? - kérdem, miközben leülök mellé a lépcsőfokra. Vállat von és beleszív még egyet.

- Szerintem nálunk elcseszettebb már nem lehet - nevet és kifújja a füstöt. - Nem akartam rosszat. Csak azt akartam, hogy legyen egy nap, amikor igazán boldog vagy - mered maga elé, majd elnyomja a lépcsőn a csikket.

- Tudom - felelem. Fejemet vállára billentem és lehunyom szemeimet. Veszek egy mély levegőt, majd kifújom. Most először igazán nyugodtnak érzem magam. Kinyitom szemeimet, felállok a lépcsőről és visszalépek a lakás ajtaja elé. Mialatt felemelem karomat, többször is átfut az agyamon, hogy helyes-e, amit teszek? Jól átgondoltam-e? Biztos, hogy ezt akarom?

Minden egyes kérdés után rájövök, hogy nem, nem gondoltam át. És nem is akarom.

Bekopogtatok és Cassie helyett, most Lucien nyit ajtót előttem. Megpróbálok egy árva érzelmet se kimutatni arcomon, ami meglehetősen jól is sikerül, Lucien arcát látva.

- Meg vagytok mind hívva. Ma délután három óra. Ne késsetek! - szögezek le mindent, majd sarkon fordulok és elsétálok, le a lépcsőn, mögöttem Lizzievel, ki egyik kezét átdobja vállaimon és rám néz.

- Csak hozzá szóltál - mosolyodik el a lány. Lefelé lépkedve a lépcsőfokokon, most úgy érzem talán egy kicsit büszke lehetek magamra. Úgy érzem, most nálam van az irányítás.

Ezúttal úgy irányítom az életemet, ahogy én akarom.

És ezen még Lucien sem változtathat.

Oops, egy rövid fejezet. De már jön is a következő fejezeeet! <3

Snow White <3