𝐌𝐨𝐨𝐧𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭 | 𝐻𝑜𝑙𝑑𝑓𝑒́𝑛𝑦 |

Negyedik Fejezet

- Mit készítesz? - kérdi Luna az asztalnál ülve. Még a boltban én sem volt magamban biztos, hogy ezt akarom, soha nem voltam konyhatündér. A családban éppen erről híresültem el. Én vagyok az kit, ha magára hagynak a konyhában, egészen biztos, hogy meggyullad valami. Igazából már példa is volt rá. Szerencsémre ott volt Lizzie, hogy eloltsa a tüzet.

- Nem biztos, hogy elkészítem - motyogom és előveszek egy serpenyőt, miután már öt perce azt keresem. - Inkább csak megpróbálom.

- Akkor mit próbálsz megcsinálni? - javítja ki kérdését. Kínomban megint felnevetek, mint mindig, majd keresek egy nagyobb kést az oldalasnak, hogy apróra daraboljam. Összevissza kapkodok, mintha egy főző versenyben lennék, és nem egy négyéves gyereknek készítenék vacsorát este hat órakor. Végül, mint aki feladja a versenyt, a pultra könyökölök és tenyereimbe temetem az arcom. Hallom, ahogy Luna leszáll a székről és mellém lépked. Megrángatja pólóm oldalát, mire rápillantok. - Nem kell megerőltetned magad. Még mindig rendelhetünk pizzát - suttogja.

Veszek egy mély levegőt és visszaemlékezem azokra az éveimre mikor minden annyira tökéletes volt és apa ezt a receptet csinálta meg nekem szinte minden héten legalább egyszer vacsorára. Az anyja minden este ezt készítette apám gyerekkorában vacsorára, így engem sem hagyhatott ki a jóból. Réges-rég nem ettem ebből a tésztából, mégis érzem az ízét a számba, ahogy rágondolok.

- Nem. Megcsinálom - mondom, mire Luna arca felcsillan és visszaugrál a székéhez. Helyet foglal és tovább nézi, ahogy szerencsétlenkedem. Veszek egy nagy levegőt és tiszta fejjel próbálok gondolkozni. A pultra helyezem az oldalast és elkezdem feldarabolni, majd beledobálom az apró darabokat a serpenyőbe, hogy kisüssem őket. Mikor már kicsit kihűlt, adok hozzá tejfölt és sajtot és kavargatva várom, hogy elolvadjon a sajt. Mikor már látom, hogy kezd tökéletes lenni, szólok Lunának, hogy adja oda a tésztát, amit vettünk. Ő kibontja és elővesz egy lábast is, amiben kifőzhetem. Végül kiszedek egy adag tésztát neki és ráöntöm a mártást.

- Ugye borsot nem tettél bele? - kérdezi, mivel a boltban megkérdeztem a véleményét a borsról és rávágta, hogy nem szereti. Bólintottam és tovább vásároltam, de borsot nem hoztunk haza.

- Tiszteletben tartottam a véleményed, így nem - felelem. Bólint és kezébe veszi villáját, majd megkóstolja. Nem szól semmit, szemei kitágulnak a döbbenettől és gyorsabban kezdi falni a tésztát.

Tehát jó lett.

Büszke vagyok magamra.

Mire befejezi a vacsoráját, hallom ahogy odakint bekanyarodik egy autó. Próbálom meglátni az ablakon át, de mire odaérek az üveghez, az autó már a garázsban áll. Pár pillanat és a bejárati ajtó is nyílik, Margot lép be az étkezőbe.

- Mi ez a finom illat? - nézelődik a házban és meglátja a tálat Luna előtt. A kislány mikor meglátja nővérét felugrik a székre és széttárja karjait. Margot odalép és szorosan magához öleli a lányt.

- Ashlyn csinált nekem vacsorát! - hadarja Luna. Margot rám néz majd a rengeteg tésztára és szószra, amik megmaradtak. Elengedi a kislányt és az ételhez lép. Kivesz a fiókból egy villát, beleszúrja a tésztába és megkóstolja.

- Ez isteni finom! - lepődik meg. - Kaphatok én is? - Néz rám reményekkel teli szemekkel. Látom rajta, hogy fáradt és nem volt olyan jó napja, mint ahogy azt ő maga tervezte. Bólintok és leveszek az egyik szekrényből egy tányért. Margot leül az asztalhoz, amíg én szedek neki a tésztából és lerakom elé.

- Szedhetek valami dobozba a lakótársamnak? Ő is örülne neki - szólalok meg halkan. - A többit megtarthatjátok.

- Tényleg? - néz hátra rám Margot. Hátra dőlök és neki támaszkodom a mögöttem levő pultnak. Bólintok, mire Margot beleegyezik, hogy nyugodtan vigyek haza is és az egyik szekrényre mutat. - Ott vannak az elviteles dobozok!