𝐌𝐨𝐨𝐧𝐥𝐢𝐠𝐡𝐭 | 𝐻𝑜𝑙𝑑𝑓𝑒́𝑛𝑦 |

Harmincnegyedik Fejezet

Remény. Ez az a bizonyos szó, amit szörnyen gyűlölök gyerekkorom óta. Azt hiszem utoljára akkor reménykedtem úgy igazán, mikor haza vártam bátyámat. De sose jött. Egy idő után meguntam a várakozást, fel kellett eszmélnem, hogy talán többet nem látom. Ez volt az a pillanat, mikor meghalt bennem ez a szó, hogy remény.

Most mégis, egy héttel Halloween elteltével, kíváncsian, reményekkel telve dörömbölök a lakásomról, két lépcsőházzal arrébb, Lucien lakásán. Reggel hét óta az ablakomnál ülve figyeltem, hogy mikor indul el otthonról Lucien, hogy véghez vigyem hadi tervem. Austin nem egyszer kérdezte meg ágyamon ülve, hogy mit figyelek ennyire, de minden egyes alkalommal, a fák ágait tartottam érdekesnek. Már ahogy ő tudta. Abban a pillanatban, amit megláttam, nagy fekete kabátjában elhagyni az utcát, pizsamámra kaptam köntösömet és papucsomban átrohantam a másik lakásba.

- Itt hagytál valamit? - hallom ajtón túl Cassie hangját, mi eléggé fáradtnak tűnik. Kilenc óra múlt, még az is meg lehet, hogy akkor ébredt fel, mikor Lucien elment innen. Mikor azonban kinyitja az ajtót, fáradt arca oda lesz és bosszús tekintete váltja fel helyét. - Mit keresel itt? - kérdi ideges, halk hangon.

- Azt hittem már kicsit jóba lettünk - lököm félre, miközben köpöm felé a szavakat, miken jót nevetnék, ha nem lenne komoly a jelenlegi helyzet. Egyenesen a közös hálószobájukba igyekezek, próbálom megtalálni az általam csak képeken látott gyűrűt.

Belépve a szobába megtorpanok. Körbe fordulok 365°-ot magam körül, idegesen, lihegve. Mikor azonban megpillantok egy hatalmas polcot a sarokban, odalépek és azon kezdek kutakodni.

- Mi a fenét művelsz? - sipítozik Cassie. Ránézve észlelem, hogy egybe pizsamában van, mi egy unikornist ábrázol. Feje tetején egy hatalmas szarv díszeleg, mitől csak még annyira nem lehet őt jelen pillanatban komolyan venni. Ez abban is érzékelhető, hogy nevetésben török ki, amint eljut a tudatomig a helyzet. Nem kérdez semmit, csak végig néz saját magán, majd ő is felnevet.

Miután lenyugodnak a kedélyek, már csak a fejemet fordítom vissza a polc felé. Lentről felfelé, s fentről lefelé végig nézek rajta, alaposan, de sehol nem látok egy fényes tárgyat sem, a fülbevalóin kívül. Visszanézek Cassidyre, s látom, hogy mosolyogva, mégis értetlenül várja a magyarázatomat. Én azonban még sem ezt kezdem elmondani neki, helyette rákérdezek egy elég fura és könnyen félre értelmezhető kérdést.

- Ti leszoktatok feküdni Luciennel?

A nő felnevet, s egészen addig nevet is, amíg rá nem jön, hogy komolynak szántam a kérdést.

- Minden este? - feleli, de inkább kérdésnek hangzott a válasza.

- Tudod, hogy értettem - hangom már halk, nem szívesen beszélek pont vele erről, ráadásul Lucien szexuális magánéletéről.

- Miért érdekel? - húzza az időt. Látszik rajta, hogy ő sem szívesen beszélne erről velem, főleg mert már sejteni kezdi a történteket.

- Fura vagyok - tudom le ennyivel.

- Majdnem minden nap - mondja, de hangja elvékonyodik.

Hazudik.

- Nem ez az igazság - közlöm. Várom, hogy elmondja az igazságot, de nem szól egy szót sem. Eltűnt arcáról minden érzelem, már csak arra vágyik, hogy elhagyjam a lakásukat. Lábaim azonban nem mozdulnak, agyam nem hagyja nekik. Tudni akarom a választ, most azonnal. A gyűrűt nem találtam a polcon, ahol elméletben Lizzie láthatta az első alkalommal mikor itt járt. Azóta elrejtette volna a gyűrűt? Vagy Lucien tette volna?

De Cassie ékszerei között találta meg.

Ezek szerint, ha valaki elrejtette onnan, az Cassidy lehetett.