Végy egy forrófejű, szeleburdi lányt, adj mellé néhány Weasley-t, rázd fel egy Jordannel, és kész is az instant fejfájás McGalagony professzor számára. Pókrobbantás, kviddics-balett, vécészörf és elszabadult görög mítoszok - mindez benne van a pakli...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
– Kis híján örömtáncot jártam, amikor olvastam a leveledet – ujjongott Hestia Jones, miután elengedte Samanthát.
A boszorkány pirospozsgás porcelánarcát vékony szálú fekete haj keretezte, termetben pedig néhány centivel alulmúlta a kamaszlányt. Ránézésre a harmincas éveiben járhatott, de Samanthába szorult annyi illem, hogy ne kérdezzen rá a pontos életkorára. Annyit tudott, hogy régen háztársak voltak az édesanyjával. Cara szeretettel emlegette mint egykori prefektusát: mindig azt mondta, hogy amikor kis elsősként bekerültek a Hugrabugba, Hestia volt az, aki egyengette az útjukat. Ő, meg valami Herman-akárkicsoda, akinek Samantha sohasem tudta megjegyezni a vezetéknevét.
– Ráadásul közepes! – tapsikolt Hestia. – Megmondtam, hogy több van benned, mint hiszed.
– Jó tanárom volt – villantott rá egy beszédes mosolyt Samantha.
– Ó, ugyan már, felkészülnöd neked kellett – érkezett a hárítás.
– De a segítséged nélkül sosem ment volna.
Hestia már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ám Cara megelőzte.
– Így van. Hálásan köszönjük a korrepetálást, Hestia.
Ő és Hestia ugyan soha nem voltak igazán közeli barátságban, és nem tartották a kapcsolatot a Roxfort után sem, az élet mégis újra összesodorta őket. Először a háború alatt küzdöttek együtt a Főnix Rendjében, utána pedig, amikor a vihar elült, üzleti ügyben kerültek kontaktusba. Patikusként Hestiának szüksége volt növényi alapanyagokra, Cara pedig kertészként partnerkapcsolatot tartott fenn más vállalkozókkal, akiknek fizetség fejében végzett beszállítást. Az egyik ilyen üzleti partnere volt Hestia – habár az utóbbi két hónap árukészletét a boszorkány ingyen kapta, cserébe, amiért vállalta, hogy felkészíti Samanthát a bájitaltan-pótvizsgájára.
– Örültem a lehetőségnek – hunyorgott rájuk derűsen a nő. – Na, és mesélj, milyen volt a vizsga? – faggatta Samanthát.
A lány nem eresztette bő lére a mondandóját a levelében, Hestia pedig minden részletre kíváncsi volt. Azonban akárhányszor belelendültek volna a beszélgetésbe, újabb és újabb vevők jöttek.
– Nem akarunk ám feltartani – szabadkozott Cara, amikor a patika ajtaja becsapódott egy öregember mögött, aki előtte percekig reklamált, amiért a szkarabeuszszemek nem egységes méretűek. Hestia hiába magyarázta neki türelmesen, hogy nincs két tökéletesen egyforma szkarabeuszbogár, nem volt hajlandó megérteni.
A magyarázat végül veszekedésbe fajult, és amint a vevő távozott („Ide sem jövök többet, arra mérget vehet!"), a boszorkány ideges morgással rázta utána az öklét.
– Remélem, betartod az ígéreted, te átokverte, kötekedő vén... – Samantha hegyezte a fülét, és gondolatban szorgosan jegyzetelt, ugyanis Hestia egyes káromkodásait még ő sem ismerte (pedig a legjobb barátai fiúk voltak). – Fú, ez jólesett – fújta ki magát, és ellazult testtartással fordult Samantha és Cara kettőse felé. – Nem, dehogy tartotok fel. Ha nem siettek, szívesen keverek nektek egy limonádét. Jaj, egyébként is oda akartam adni nektek valamit! – szegezte a mutatóujját vendégeire. – Még jó, hogy eszembe jutott.
