Végy egy forrófejű, szeleburdi lányt, adj mellé néhány Weasley-t, rázd fel egy Jordannel, és kész is az instant fejfájás McGalagony professzor számára. Pókrobbantás, kviddics-balett, vécészörf és elszabadult görög mítoszok - mindez benne van a pakli...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Cara eleget tett a lánya kérésének. Szülei hiába győzködték, hogy aludjon otthon, a két ünnep között száműzte magát a Foltozott Üstbe. Minden este beült a sarokba egy pohár borral, és órákon át azt iszogatta. Ugyan sikerült tisztázniuk a nézeteltérésüket az apjával, és ettől igazán megkönnyebbült, a Samanthával való beszélgetés még hátravolt.
Szánalmas anyának érezte magát. Bármennyit gondolkodott, arra jutott, hogy Artie Jacksonnak egy dologban biztosan igaza volt: hibát követett el tizenkét évvel ezelőtt, amikor úgy határozott, az elhallgatást választja. Akkor, abban az élethelyzetben az tűnt célravezetőnek, de látva, mit eredményezett...
Gondolataiból jól ismert, derűs hang zökkentette ki.
– Jó estét, Cara. Megengedi, hogy ideüljek?
A boszorkány meghökkenve pislogott a fölé tornyosuló alakra.
– Lehet nemet mondani Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore-nak?
A Roxfort igazgatója kedélyes nevetést eresztett meg. Kényelmesen letette magát Carával szemben.
– Merem remélni, nem bánja, hogy csatlakozom magához.
A nő a fejét rázta.
– Kifejezetten üdítő a részeg fickók után.
– Gondolom, megkörnyékezte néhány – somolygott a bajusza alatt Dumbledore. – Kegyed még mindig fiatal és csinos. Ha a bátorság illúziójától fűtött, borgőzös kocsmatöltelék volnék, bizonyára én is magát szemelném ki.
Cara arcára önkéntelenül is rakoncátlan mosoly tolakodott.
– Maga mindig tudja, hogyan bókoljon. Egyébként sajnálom szegényeket. – Tekintete a helyiség másik szegletébe vándorolt, ahol egy hangos, dülöngélő társaság két tagja nagy vitába hevült bele („Esküszöm, Dung, ha nem adod meg a tartozásod most rögtön, felképellek! Egy éve ígérgeted!"). – Maga szerint mi kell ahhoz, hogy valaki idáig jusson?
– Sok minden – felelte csendesen Dumbledore. – Leginkább a törődés hiánya.
– Maga is ezért van itt? – fürkészte Cara. – Hogy ha foglalkozik velem, talán nem egy iszákos alakként végzem az árokparton?
Dumbledore beleivott a korsójába, lekoccantotta az asztalra, és szelíden nézett egykori tanítványára.
– A törődést mindig önmagunkkal kell kezdenünk. Nagyra becsülöm a Hugrabug ház tagjait, de ha megengedi, élnék egy bírálattal: a mások felé tanúsított tengernyi jóság közepette olykor hajlamosak megfeledkezni az én szeretetéről.
– Maga tudja a legjobban, hogy a szeretet megsokszorozódik, ha adunk belőle. A többszörösét kapjuk vissza. És adni akkor is tudunk, ha magunkat épp nem szeretjük.
– Milyen igaz – felelte apró főhajtással Dumbledore. – Ám a legtisztább, kiapadhatatlan szeretetet belülről fakad. Gondoljon bele: ha mindenki szeretné saját magát, nem volna irigység, torzsalkodás a világon.
