Végy egy forrófejű, szeleburdi lányt, adj mellé néhány Weasley-t, rázd fel egy Jordannel, és kész is az instant fejfájás McGalagony professzor számára. Pókrobbantás, kviddics-balett, vécészörf és elszabadult görög mítoszok - mindez benne van a pakli...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Samantha egy bokor tövébe kuporodott és hányt. A stressz Lángnyelv-whiskynél is kutyábbul bánt vele. Julie mama kiadós reggelije és a Scooby-Doo-s pohárból elfogyasztott fekete tea minden cseppje visszaköszönt a gyomrából.
Remegve kiegyenesedett, a zsebéből előhalászott elnyűtt papírzsebkendővel megtörölte a száját, végül – de nem utolsó sorban – bocsánatot kért a bokortól. Hiába sétált távolabb a szag forrásától, a hányás émelyítő íze belülről marta a torkát. Mocskosnak, kiszolgáltatottnak érezte magát. Minden álma egy kiadós fogmosás volt.
A zsebében kotorászott, hogy legalább egy cigit elszívjon, ám csak az üres dobozra akadt. Miután kikáromkodta magát, arra eszmélt, hogy egyedül áll Godric's Hollow „Franctudjamelyik" utcájának a közepén. Lövése sem volt, merre vitték a lábai mélázás alatt. Úgy spekulált, nem lehet messze a főtértől, hiszen nagy jóindulattal is csak botorkált. Ám az obeliszkszerűséget, ami segíthette volna a tájékozódását, nem látta.
Találomra elindult balra, de csak újabb kereszteződésekbe futott. A Drágakő utcára kanyarodva be kellett látnia a keserves tényt, miszerint eltévedt. A házak zsákutcába futottak, és Samantha kiszúrta, hogy az utolsó közülük romos. Valaha büszke épület lehetett, de mostanra csupán megfeketedett, baljóslatú sziluettje nyújtózott az ég felé.
Megborzongott, és sarkon fordult az ellenkező irányba. Az újabb néptelen utcák macskaköveit koptatva azt latolgatta, átváltozzon-e sólyommá. Ezen a ponton a kockázatot is vállalta volna, hogy az émelygéstől esetleg leszédülhet a levegőből. Csak jusson ki ebből a labirintusból! Az anyja már biztosan végzett a temetőben, és halálra váltan keresi őt.
Előkotorta a zsebéből az ikrektől kapott aranyórát. Különös jelentőséget tulajdonított neki, karácsony óta magával hordta. De ahogy a kezébe fogta, rájött: hiába nézegeti a tizenkét mutatós számlapot, nem tudja leolvasni róla, mennyi az idő. Inkább hagyta a francba.
Körbenézett, láthatja-e valaki – bár erősen kételkedett benne azok után, hogy egy lélekkel sem találkozott. Lehunyta a szemét, és mélyeket lélegzett. Lassítania kellett a pulzusán, hogy az átváltozásra fókuszáljon. Igyekezett nem tudomást venni a fülében dübörgő vérről, és egy utolsó nagy levegővétellel elszánta magát.
A hirtelen ajtónyikorgás tőrként szelte keresztül a dobhártyáját, utat engedve az emberhangok zubogásának.
– ...és köszönöm a vendéglátást meg a horgolásmintákat, Bathilda. Még egyszer boldog új évet!
Samanthának kipattant a szeme. A mellette álló ház kapujában két töpörödött öregasszony búcsúzkodott. A házigazda összehúzta magán molyrágta nagykendőjét, és visszacsoszogott otthonába. Vendége még utoljára intett neki, majd az ajtó csattanására megfordult.
Samantha ekkor tudta alaposabban szemügyre venni őt. Mélykék szövetkalapot viselt hozzáillő kabáttal, melynek szegélye a csizmaszárát seperte. Öltözetével világos bőre és ritkás ősz haja alkotott kontrasztot. Kesztyűs keze kutató mozdulatot tett a zsebe felé, ám sóbálvánnyá dermedt, amikor észrevette a lányt.
