Brown eyes | JAKEHOON✓

tizenegyedik

- Mi van veled?

- Hm?

- Cigi és pia szagod van.

- Ja uhm... Suli előtt ittam egy kicsit.

- Te részeg vagy?

- Nem nagy ügy Jay... Elmúlik.

- De igen is nagy ügy! Ha egy bulin iszol megértem, de suliban vagy, kora reggel. Mi a baj? Beszéljünk négyszemközt?

- Nem kell, nincs semmi gond.

- Nincs a francokat nincs, kék a szemed szóval ne merészelj hazudni! - Jay a csapatban mindenkinek olyan volt, mint egy gondoskodó testvér leszámítva persze Jungwon-t, ezt pedig mindig is szerettük benne, de jelen helyzetben csak idegesített az aggodalma elvégre most először csináltam ilyet, nem vagyok alkoholista, hogy így ki legyen akadva. - Jake csinált vagy mondott valamit?

- Oh, most hogy felhoztad eszembe jutott, hogy megnyerted a fogadást. Én kiszállok. - Vettem az ölembe a táskámat. - Most pedig haza megyek...

- Mi? Még az első óránk se volt meg!

- Tudom.

- Sunghoon! - Jake hangja volt és valamiért izgatottan jött oda hozzám, de csak egy dühös pillantást vetettem rá és inkább otthagytam. Láttam még az arcán, hogy nem igazán érti mi is történik, de nem volt kedvem beszélni vele.

A többiek is próbáltak megállítani a folyosón, de nem nem figyeltem rájuk, inkább előkerestem a cigimet és amint kiértem az épületből rágyújtottam, fejhallgatómat pedig felhelyeztem, azonban egy ismerős alakra lettem figyelmes a kocsiknál, így megálltam és csak néztem rá, mígnem ő is észrevett és idejött hozzám, így le kellett vennem a fejest.

- Te mit keresel itt? - Kérdeztem rá elvégre nem számítottam arra, hogy még találkozni fogunk bármikor is, abban meg csak reménykedni tudtam, hogy nem ebbe a suliba jár, mert akkor tényleg feladom ezt az egészet és a folyóba vetem magam kínomban.

- Rám lett parancsolva, hogy dobjam el az öcsémet suliba, de közben kaptam egy telefont és még nem volt lehetőségem lelépni innen. Viszont most, hogy látlak már nem is bánom, úgy tűnik a sors is így akarta. - Kacsintott rám, de csak értetlenül néztem rá, elvégre fogalmam sincs, hogy ugyan miért is örülne annak, hogy láthat engem. Mármint ő nem izgat, én túl vagyok az egészen, innentől kezdve már elfelejthetjük egymást.

- Aha. Hát akkor szia.

- Szia? Iskola kerülő vagy? - Vonta fel az egyik szemöldökét, mire egy pillanatra éreztem, hogy felmegy a vérnyomásom, de csak mert ez az arckifejezése kifejezetten emlékeztetett Jake-re. - Egyébként is mi ez a bűzrúd a szádban? - Vette ki onnan és gyorsan el is taposta földön. - Ne tedd tönkre magad csak azért, mert valaki megbántott, nem éri meg.

- Egy szál még nem fog megölni.

- Nem csak arra gondoltam. Fiatal vagy és értelmes, még nagy jövő áll előtted, akkor még is miért tennéd tönkre csak mert zavarodott vagy? Ússz egy kicsit az árral, élvezd ki amíg fiatal vagy, kövess el hibákat, csinálj hülyeséget. Ha kell törj össze szíveket, a végén amúgy sem fog számítani. Mondtam, ha beszélni akarsz hívj fel, vagy ha bármi gondod lenne, de ez nem megoldás.

- Tudom... Nem is érzem magam jobban tőle. Talán egy kicsit.

- Menj és vegyél részt az óráidon, oké? Pótolni mindig szívás.

- Úgyse fogsz elengedni, ugye?

- Nem, nem igazán. Na nyomás befelé!

- Milyen idegesítő... - Sóhajtottam fel, de csak nevetett rajta, így egy intés után már ott sem voltam, pusztán az ajtóból küldtem még felé pár ítélkező pillantást, aztán eltűntem előle.

Nem mentem vissza a többiekhez, inkább elvoltam egyedül a folyosón és visszaraktam a fejhallgatót a fejemre, hogy zenét hallgassak, amíg el nem kezdődik az órám.

Kaptam mindegyik tanáromtól egy szidást és a szüleim is értesítve lettek róla, így tudtam, hogy otthon is a pokol fog rám várni, de valahogy nem tudott foglalkoztatni. Egész nap egyedül voltam, nem is néztem senkire, ha tehettem valahol leültem a szekrények mentén és a szemeimet pihentettem aminek köszönhetően az egyik óráról még el is késtem, ezzel még nagyobb szidást hozva a fejemre, azonban ez sem hatott meg.

Teljesen máshol jártam fejben, még is hogy tudott volna érdekelni?

Belementem egy hülye fogadása csak azért, hogy utána pár nap alatt teljesen össze legyek zavarodva anélkül, hogy mellettem maradt volna segíteni, ő visszament az exéhez és nem is próbál beszélni velem, hogy ugyan mit rontott el vagy mit csinálhatott.

Nem biztos, hogy beszélnék vele, sőt inkább tuti, de attól még próbálkoznia kéne. De mit is várok tőle? Arról híres, hogy nincsenek érzései akkor miért várom el, hogy majd pont miattam változzon meg? Menthetetlen eset. És akkor még ő lesz dühös ha azt mondod rá, hogy érzéketlen. Mintha hazudnék vele.

Otthon egy jó negyed órát biztos a kanapén ülve töltöttem, míg a szüleim kiabáltak velem egy sort, majd egymással, mert ment a vita arról, hogy ki rontotta el a nevelésemet, mintha legalábbis minden róluk szólna. Közük nincs ahhoz amin most keresztülmegyek, de ha most felszólalok akkor csak visszabeszélésnek veszik és ezért is én leszek a rossz. Mintha a kommunikáció nem így működne.

A szobámba küldtek végül - ahova amúgy is fel akartam menni már egy negyed órával ezelőtt is - így egyetlen egy szó nélkül felmentem és a cuccaimat ledobva mentem a fürdőbe, hogy egy meleg zuhanyt vegyek.

Válaszokat akartam magamnak, arra amit felfedeztem egy hülye szívességnek köszönhetően, tudni akartam, hogy mi is történt velem vagy hogy egyáltalán mindig is ilyen voltam-e, de nem volt könnyű dolgom vele.

Nem hiszem, hogy bárkinek is könnyű lett volna bármi ilyet bevallani magának...

Vagy neveltetés és a környezet is befolyásolná? Arra neveltek, hogy ez nem helyes, de mindig is elfogadó voltam velük szemben és egyáltalán nem zavart, akkor miért lenne ilyen nehéz bevallani magamnak, hogy lehet én is pont ilyen vagyok?

Miután felöltöztem és befeküdtem az ágyamba, hogy nézzek valami sorozatot az ajtóm kinyílt és a húgom dugta be a fejét rajta, majd beosont mintha legalábbis nem venném észre egészen addig amíg rá nem nézek teljesen.

- Yeji, látlak, ugye tudod?

- Tudom, de anya és apa azt mondta büntiben vagy.  Mit csináltál?

- Ittam suli előtt.

- Suli előtt se lehet? Ránk csak óra közben szoktak szólni. - Pislogott rám ártatlanul, nekem pedig kellett egy kis idő, hogy eljusson az agyamig ő bizony nem az alkoholra gondol.

- Mármint alkoholt.

- Apa is mindig iszik olyat ha hazajön, akkor neked miért nem szabad?

- Mert az a felnőttek itala. Szigorúan tilos innod, oké? Ne legyél olyan rossz, mint a bátyád. Megígéred?

- Nem vagy a példaképem szóval nem lesz nehéz.

- Hát mert ki a példaképed?

- Rosé!