Brown eyes | JAKEHOON✓

EXTRA: SunKi

Niki pov.

Tudom hogy nem győztem meg Sunoo-t azzal hogy beszámoltam az igazságról és nyilvánosan bevallottam hogy meleg vagyok, elvégre láttam ahogy kihajítja a csokrot az ablakon. Visszajöttem de csak egy kis időre mert a tárgyalásokra be kell járnom és így is csak kísérőkkel jöhettem el. Három napot kaptam, de bőven elég lesz.

Sunoo nem fog megbocsátani, de legalább ha egy kis időre de vele lehetek. Aminek ő szintén nem fog örülni, én viszont örökre megőrzöm azt a pillanatot.

Készen állok szembenézni azzal, hogy gyűlöl és látni sem akar, meg tudom érteni, azt viszont nem fogom tudni elviselni ha kék szemekkel néz rám... Akár még undorodjon tőlem, legyen zöld a szeme, csak ne legyen kék, mert nem akarom, hogy szomorú legyen. Örüljön annak, hogy nem vagyok mellette, legyen boldog, hogy már nem vagyok az élete része, találjon valakit aki boldoggá teszi és a tenyerén hordozza. De egy percig se legyen szomorú miattam.

Tudtam ha van valaki aki még hajlandó nekem válaszolni, akkor az Jay, így őt kértem meg, hogy valahogy vegye rá Sunoo-t hogy elmenjen az általam kinézett étterembe és bár eleinte csak megnézte az üzenetet, nem akart válaszolni, de könyörögtem neki egy sort és megígértem, hogy nem fogom bántani és ez az utolsó alkalom, hogy találkozunk vagy beszélünk így hát nagy nehezen de belement.

Egy privát szobát foglaltam magunknak, hogy kettesben meg tudjuk ezt beszélni vagy legalábbis én elmondjam neki amit szerettem volna és bocsánatot kérjek tőle, nem várom el, hogy bármit is mondjon. Csak olyan dolgokat kértem az asztalra amiket ő szeret és ahogy szereti őket, így ha értem nem is marad itt, legalább rendesen enni fog.

Nem ért ide a megbeszélt időpontra, de nem adtam fel és továbbra is vártam rá, mire egy fél óra után végre kinyílt az ajtó és ő sétált be rajta, látszólag dühösen ami valahogy nem lepett meg.

- Csak hogy tisztázzuk, semmi kedvem itt lenni, az ingyen kaja miatt jöttem! - Szögezte le és leült az asztalhoz, majd végignézett az ételeken és lassan rám emelte a tekintetét. - Ez mind az én kedvencem.

- Tudom. Így legalább biztos lehetek benne, hogy rendesen eszel. Meg talán egy kicsit feldob ha már velem kell itt lenned. - Jegyeztem meg, de csak grimaszolva nézett rám, mintha a puszta tekintetével is kérdőre vonna.

- Nem éheztetem magam ha valamilyen csoda folytán emiatt aggódnál. - Állt neki az evésnek, amit meg is mosolyogtam és legbelül kicsit meg is könnyebbültem elvégre nem szomorkodott miattam. - És miért vagyok itt? Alá kell írnom valamit, hogy nem beszélhetek és tagadnom kell, hogy egyáltalán ismertelek?

- Sosem kérnélek ilyenre. Még örülnék is ha valakinek kettőnkről mesélnél... De megértem, hogy nem fogsz vagy ha igen, nem sok szépet tudsz mondani. Amit tényleg, nagyon sajnálok. - Néztem rá, aggódva a reakciója miatt, de egyszerűen csak leintett és újabb falatokat tömött a szájába, így csak csendben ültem és vártam, hogy mondjon is valamit.

- Nézd Niki... Én túltettem magam rajta. Igen, szar volt a vége, sokat bántottál, de túl vagyok rajta és nem is akarok örökké neheztelni rád, így elengedem a dolgot. Nem felejtem el, de elengedem. És neked is ezt kéne tenned.

- Csak azt akarom, hogy tudd, te sosem voltál probléma... Nem miattad voltak a szemeim olyanok amilyenek. Magamtól undorodtam és attól, hogy mit várnak el tőlem. Nem akartalak otthagyni.

- De megtetted. És ne mondd, hogy nem volt választásod, mert akkor is fellázadhattál volna ellenük, mégis úgy döntöttél, hogy velük mész és később teszed, engem pedig hátra hagysz.

- Próbáltam meggyőzni őket, azt hittem képesek lesznek elfogadni, de hiába könyörögtem. Még csak a házasságról sem tudtam! Sunoo... Hidd el, soha nem akartalak így megbántani. Nem ezt akartam, azt hittem képesek lesznek elfogadni, elvégre ismernek téged is és kedveltek, azt gondoltam ez majd változtatni fog valamin, nem ezt terveztem kettőnknek. El akartalak venni, veled akartam közös jövőt...

- És mi van a tetteiddel? Próbálom megérteni, mert mindkét szempontból megértem. Egy toxikus családban nőttél fel így ugyan ezt hoztad magaddal nem biztos, hogy felismerted a saját viselkedésedet, ugyanakkor pont ezért gondolom azt, hogy jobban kellett volna cselekedned. Tudtad jól hogy milyenek a szüleid, jobbnak kellett volna lenned náluk, meg kellett volna szakítanod legalább neked ezt a láncot. - Vázolta föl és egy kis időre megállt az evéssel is és csak csendben nézett rám. Nem tudtam, hogy erre mit mondhatnék neki. Csendben ültünk és csak bámultunk egymásra, Sunoo szemei pedig szép lassan sárgára váltottak, ami miatt egy kicsit meglepődtem. - Ennek ellenére örülök, hogy tudtunk erről beszélni. Fontos a gyógyuláshoz.

- Sajnálom...

- Tudom. És kérlek ne mondj semmi többet. Meg tudom érteni, hogy mit miért tettél, sokat gondolkodtam rajta, noha nem érdemeltem meg. Inkább együnk és mesélek közben, oké?

Csak bólintottam neki, elvégre mi mást tehettem volna. Persze meg akartam neki magyarázni, hogy mi miért volt, de nem lett volna sok értelme elvégre nem lesz ez más csak magyarázkodás és nem egy szilárd indok a tetteimre. Mert olyan nincs, mindig lehetett volna másként csinálni, én pedig elrontottam.

Ezzel mindketten tisztában voltunk.

Sunoo mindig is sokat gondolkodott ilyeneken magában, próbált megérteni mindenkit és a dolgok mögé látni, hogy ki miért reagálhatott így, ezért sem kerülte el soha semmi a figyelmét és ezért is tudtam pontosan, hogy ő valószínűleg már rég tisztába rakta magában a dolgokat, nekem pedig nem sok mondani valóm maradt így számára.

Nagy nehezen, de én is belekezdtem az evésbe és hallgattam közben Sunoo történeteit amikről csillogó szemekkel beszélt, én pedig örültem annak, hogy a többiek boldoggá teszik. Csak úgy ragyogott. Talán most először látom őt ilyen boldognak.

Nem szóltam közbe egyszer sem, csak figyeltem az arca minden egyes kis szegletét és reméltem, hogy örökre megmarad róla ez a kép a fejemben. Még ha egyszer túl is teszem magam a rajta, akkor is emlékezni akarok rá, az első igaz szerelmemre.

- Nos... Köszönöm a vacsorát! Megjegyzem ezt a helyet. - Mosolygott továbbra is, mikor már kint vártuk  a kocsit, hogy jöjjön érte. Hideg volt, így én levettem a kabátomat és rá terítettem a vállaira, hogy kicsit melegen tartsam, ő azonban egyből le is akarta venni magáról. - Oh, erre nincs szükség, de komolyan..

- Tartsd magadon kérlek, hideg van. - Igazítottam meg rajta és kicsit összébb is húztam a kabátot.

- És akkor veled mi a helyzet? Te talán nem fázol? - Mért végig, de csak megráztam a fejemet, mire szemet forgatott és ismét megpróbálta visszaadni a kabátomat, de továbbra is rajta tartottam.

- Az nem számít, hogy fázok-e vagy sem. Te legyél melegen, az a lényeg.

- Niki... - Kezdett bele, azonban ekkor megérkezett a kocsi, ő pedig gyorsan az ablakhoz lépett és kopogott a sofőrnek aki aztán le is húzta neki az ablakot. - Egy kicsit várjon kérem, gyorsan meg kell beszélnem még vele valamit! - Azzal vissza is jött hozzám és alaposan végigmért, míg én csak zsebre tett kézzel álltam előtte és úgy figyeltem. - Niki... Köszönöm, hogy hajlandó voltál ezt megbeszélni és a vacsorát is köszönöm, de... Nem akarom, hogy továbbra is az életem része legyél.

Számítottam rá, még is olyan volt, mintha szíven szúrtak volna.

- Megértem...

- Tudom... És ezért is kérlek arra, hogy te is bocsáss meg magadnak. - Jött közelebb hozzám és kezeivel közre fogta az arcomat, miközben letörölte a könnyeimet. - Ne sírj kérlek...

- Úgy sajnálom...