Brown eyes | JAKEHOON✓

harmincegy

Veszekedtek méghozzá igen hosszú ideig, így én csak ott ültem a kanapén és vártam, hogy befejezzék, mert természetesen beleszólásom nem volt a dolgokba. Testvéri vita volt ezért nem is próbáltam volna meg bár többre mennénk azzal, ha lenyugodva beszélnék meg ezt az egészet, helyette próbálják túlkiabálni egymást, mintha azzal elérnének valamit.

Szó esett itt már mindenről, így igyekeztem tartani velük a lépést nehogy lemaradjak valamiről, bár kezdtem úgy érezni, mintha legalábbis két rapper veszekedne egymással.

Nem jutunk semmire.

- Befognátok végre?! - Fordultam feléjük most már idegesen mire mindketten elhallgattak, így sóhajtottam egyet és igyekeztem lenyugtatni magam. - Köszönöm! Ezzel a veszekedéssel nem fogtok semmire se menni... Nekem pedig már unalmas szóval vagy befejezitek vagy megvárjátok amíg hazamegyek, mert én ezt biztos nem hallgatom tovább!

- Miattad veszekszünk már megint szóval maradsz a seggeden és elviseled! - Vágta rá egyből Jake, mire most már én is felkaptam a vizet.

- Már ne haragudj, de te játszod egész nap az áldozatot és nyalogatod a nemlétező sebeidet, amikor az egészről a kis barátod tehet!

- Mert te annyira jól tudod, hogy mi történt nem igaz? Láttam amit láttam Sunghoon és kész! Nem fogok neked hinni csak azért, mert sze... Menj inkább haza.

- Tudom, hogy jelenleg ki nem állhatsz, de nem én és nem is Chris vagyunk a rosszak, csak te nem vagy képest ezt felfogni vagy egyáltalán észrevenni!

- A saját szememmel láttam, hogy Heeseung-gal kefél, milyen más bizonyíték kéne még? - Kérdezett rá, de a telefonom csörögni kezdett így csak leintettem és megnéztem, hogy ki hív. Beomgyu neve jelent meg rajta, így felvettem és gyorsan meghallgattam amit mond, a két testvérpár pedig addig is várakozva állt mellettem.

- Rendben hyung, köszi és imádlak! - Nyomtam ki gyorsan és újra rájuk figyeltem. - Szóval kezdjük ott, hogy Heeseung eleve Chris ismerőse volt és csak utána ismert meg. Volt köztetek előtte valami? - Néztem Chris-re, mire sóhajtott egyet, ezzel is elárulva, hogy valaminek már akkor is történnie kellett.

- Elutasítottam... Úgy kétszer. Aztán bemutattam Jake-nek, mert mondta, hogy érdekli Heeseung. Ennyi. Onnantól kezdve még csak nem is nagyon beszéltem vele, maximum ha találkoztunk a házban.

- És neked nem esett le, hogy miért van veled? - Néztem Jake-re aki még most is csak értetlenül nézett ránk, így újra Chris felé fordultam. - És volt utána még valami? Felhozta máskor is a témát?

- Utána csak egyszer beszéltünk négyszemközt... Kértem, hogy szerezzen nekem valami erős altatót, mert semmi sem használt, így hozott is valamit... Valami drogot...

- Na persze! - Szólalt fel Jake, mire mindketten ránéztünk, ő viszont csak idegesen kezdett el mozgolódni. - Persze vádold meg azzal, hogy bedrogozott miért is ne?

- Megvannak a papírok a vizsgálatról, ha látni akarod.

- Csodás! Haladunk. - Csaptam össze a kezeimet, Jake pedig elhallgatott egy pillanatra és rám nézett, majd vissza testvérére.

- Ha hazaértem, első dolgod lesz megmutatni azokat a papírokat, világos? - Kérdezett rá, Chris pedig egyből bólintott. - Most pedig Hoon-nal akarok beszélni négyszemközt. - Chris egyből rám nézett, hogy ez nekem is megfelel-e és egy apró biccentés után, magunkra is hagyott, hogy minél hamarabb megejtsük a beszélgetést, legyen szó bármiről is. - Miért csinálod ezt? Mármint... Miért érdekel egyáltalán, hogy mi történt aznap?

- Kettőtök miatt. Chris vissza akarja kapni az öccsét, azt a kapcsolatot ami köztetek volt elvégre a történtek ellenére ugyan úgy szeret és szeretné ha kibékülnétek... És te sem vagy jobb helyzet. Annyi különbség van köztetek, hogy téged a düh vezérel. Ennyi. Csak azt nem értem, hogy ha Heeseung-nak megbocsátasz akkor neki miért nem? Ő miért másabb?

- Sunghoon, a bátyámmal való kapcsolatom az nem a te dolgod. Nincs közöd hozzá, ezért nem is kell tenned semmit. Heeseung a szerelmem, természetes, hogy neki hamarabb megbocsátok ez nem túl bonyolult.

- Ő pedig a bátyád. Szerintem az fontosabb.

- Szerelmes vagy belé? - Fonta össze a karjait maga előtt, a hirtelen kérdés pedig eléggé meglepett, így csak csendben pislogtam rá és egy kicsit én is jobban átgondoltam.

- Talán...

- Nálad mindig csak egy talán van... - Sóhajtott fel és idegesen a hajába túrt. - Nekem volt bármikor is esélyem nálad?

Még is mit kéne felelnem erre?
Ha korábban kérdezi meg, még valamikor az ismertségünk elején a válaszom igen lett volna, de így visszatekintve már nem vagyok biztos benne. Jake igaz ráébresztett arra, hogy ki is vagyok valójában, de hogy szerelmes lettem volna belé abban nem vagyok biztos.

Vonzódni vonzódtam hozzá ez tény, de szerelem..? Fogalmam sincs...

- Lehetett volna.

- És már nem?

- Amúgy sem működne.

- Miért?

- Nézd Jake, remek ember vagy és talán lehetett is volna valami közöttünk, de... Jó ember rossz időben. Ennyi az egész. Kedvelem a bátyádat, megértjük egymást és vele könnyebb. Szeretném ha ezt megértenéd.

- Megértem... Bár nem hiszem, hogy valaha is el fogom fogadni. De ha tényleg így érzel, akkor oké elengedlek... És várni foglak.

- Ne nehezítsd meg... Találj magadnak valakit és legyél vele boldog. Én is ezt fogom tenni.

- Már találtam...

- Akkor hamarabb kellett volna vele jobban bánnod. Már késő.

Nem akartam megbántani, de tudtára kellett adnom, hogy mindegy mennyire fog igyekezni innentől kezdve, nem fog elérni vele semmit. Döntöttem és ő nem része az életemnek innentől kezdve, nem akarom, hogy benne legyen. Olyan formában nem ahol csak fájdalmat okozunk egymásnak.

Mielőtt eljöttem volna tőle még a kezembe nyomta az egyik karkötőjét és arra kért, hogy tartsam meg. Nem kellett semmit se belegondolnom, csak legyen nálam.

Nem láttam ugyan, hogy milyen színű éppen a szeme, de az feltűnt, hogy a fehér része vörösessé válik és szeme jobban csillogott a benne lévő könnyek miatt és bár fájt így látnom, nem akartam meggyengülni. Ha most meggondolnám magam nem jutnánk semerre, ugyan azt a fájdalmat okoznánk egymásnak újra és újra, nekem pedig ez nem hiányzik és szerintem neki sem.

Annak örülök, hogy megismertem, kicsit felrázta a szürke hétköznapjaimat, de kettőnknek itt vége a történteknek... Talán ha barátok maradtunk volna. Akkor talán máshogy alakulnak a dolgok.

De otthagytam és vissza se néztem rá innentől kezdve, pusztán csatlakoztam Chris-hez és együtt mentünk vissza a kocsihoz, ahova beülve még vetettem pár pillantást a karkötőre, majd némi gondolkodás után azon voltam, hogy megszabaduljak tőle, azonban Chris megállított benne és magához vette, majd a kezemre helyezte és meghúzta, hogy biztosra ne essen le.

- Tartsd meg. Neki is fontos volt és neked is az lesz.

- Fáj...

- Tudom.

(nem ez még nem a vége)