Sunoo pov.
A többieknek nem mondtam semmit a találkáról, egyedül Jay és Heeseung tudott róla, az utóbbinak pedig én számoltam be róla és be is avattam a részletekbe. Nem mintha lett volna bármi titkos részlet benne, csak elmondtam neki, hogy miről beszéltünk evés közben és felvázoltam neki azt is, hogy előtte mik történtek a kapcsolatunkban amik idáig vezettek minket. Figyelmesen végig hallgatott ami most kifejezetten jól esett, elvégre ő nem akart kitérni arra, hogy "de mi van ha" és hogy adnom kéne neki egy új lehetőséget. De őszintén szólva, minek?
Sajnáltam és megértettem Niki helyzetét, nem csak az én szemszögemből akartam nézni a szituációt, próbáltam megérteni, hogy neki min kellett keresztül mennie és hogy miért cselekedett úgy ahogy, de annak ellenére sem akarok újrakezdeni vele semmit, hogy tudom, tényleg őszintén sajnálja. Javulhatna köztünk a dolog persze, de még mindig tartom magam ahhoz, hogy a saját boldogságomra koncentrálok, nem pedig máséra.
Tehát miután mindenről beszámoltam Heeseung-nak, csak csendben maradtam és pislogtam rá, ami miatt csak egy értetlen pillantással jutalmazott, amit én is viszonoztam neki, várva hogy mondjon valamit.
- Mi az?
- Nem mondasz semmit? A többiek általában ilyenkor megpróbálnak meggyőzni arról, hogy adjak neki egy újabb esélyt vagy valami.
- Miért kéne meggyőznöm erről téged? Szerintem teljesen tiszta, hogy te már döntöttél magadban, akkor minek szóljak bele? Nem akarod vissza az életedbe, ennyi. Más nem szólhat bele.
- Köszönöm Istenem, köszönöm! Végre valaki aki megérti.
- A Heeseung is megteszi, de azért szívesen.
- Nagyon vicces. - Forgattam meg a szemeimet és a kávémért nyúltam, ami miatt Heeseung fel is sóhajtott mellettem, így csak kíváncsian fordultam felé. - Mi az?
- Este van, miért kávézol még most is?
- Holnapra be kéne fejeznem pár tervet, szóval még ma este megcsinálom, ahhoz meg ébren kell maradnom. De ha segíteni szeretnél akkor van pár energiaital a hűtőben, vegyél ki egyet ha szeretnél. - Álltam fel mellőle és az asztalomhoz mentem, hogy fellapozzak pár tervet és megnézzem mi lenne a legjobb a mostani beadásra, elvégre már így is fújtat rám a tanár, fel kéne mutatnom valami olyat is ami talán a kedvére tesz, hiába szeretnék hétköznapi dolgokat tervezni.
Átadtam egy füzetet Heeseung-nak is hogy nézze át őket és mondjon véleményt róluk, hogy szerinte mi lenne a jó vagy min kéne változtatnom, elvégre az öltözködését elnézve nem volt menthetetlen a ruhák terén.
Kiválasztottunk pár tervet és elkezdtünk közösen ötletelni és felvázolni újabb elképzeléseket, valamint párszor össze is kaptunk - nem volt semmi komoly vita - mert eléggé eltérőek voltak az elképzeléseink és mindketten mást akartunk, mígnem abban maradtunk, hogy akkor megmarad mindkettő és ha lesz olyan amivel nem tudunk mit kezdeni, akkor azt meg kidobjuk a kukába és be tudjuk rakni a helyére a másikat. Mert tartanom kell egy bizonyos számot is, hogy mennyi tervezetet mutathatok be. Persze ha kis kedvenc lennék, akkor lehetne több is, de fújtatunk egymásra, szóval erről nem álmodozok.
Nagy nehezen elkészültünk vele és még volt is egy órám alvásra, így mindketten gyorsan az ágyra dobtuk magunkat és egy gyors fél órát aludtunk is, hogy utána nekem még legyen időm elkészülni és elrohanni gyorsan a vizsgára.
Szóval fél óra elteltével felpattantam az ágyról, lezuhanyoztam, elpakoltam a dolgokat, kivettem egy energiaitalt a hűtőből és már rohantam is, azonban még az ajtóból visszanéztem az ágyon fekvő Heeseung-ra. Mázlista.
A vizsgám érdekes volt, arra számítottam, hogy ismét le fog pontozni és elmondja ismételten, hogy egy borzalmas tervező vagyok aki soha semmire nem fogja vinni az életben, de ez nem így lett. Helyette inkább alaposan átnézte a terveimet és csak egy-két apró megjegyzést írt oda, nem mellesleg kiválóan teljesítettem, így kénytelen voltam megkérdezni, hogy hol marad a szokásos kötekedés. Elmondása szerint, ilyenkor az ő értékeléseit is átnézik és valakinek bizony nem tetszett, hogy mindig alulértékel amikor hasznos ötleteim vannak az átlag emberek számára, így kénytelen volt jobb értékelést adni.
Legalább ha ő nem is, a fejesek közül valaki elismeri a munkámat. Sikeres vizsgát tudhattam magam mögött és elsőként végeztem, szóval innentől kezdve megpihenhettem egy kicsit.
Ahogy kiértem az épület ajtaján viszont, valaki elém lépett és egy nagy csokor virágot adott át, majd csak tovább ment, én pedig meglepetten pislogtam utána és néztem körbe, hogy esetleg van-e itt valaki akit ismerek, de nem láttam senkit. Láttam, hogy ezen is van egy üzenet, így már volt sejtésem, hogy kitől kaphattam, ennek ellenére magamhoz vettem és elolvastam.
Legalább már azzal kezdi, hogy tudja úgy is a kukában fog kikötni a csokor, emellett gratulált a sikeres vizsgámhoz - amiről nem tudom honnan tudott, mert nem meséltem neki róla - és sok sikert kívánt a jövőben. Elmondta azt is hogy ezzel nem zaklatni akar és többé már biztos nem fog keresni, de ezt az egy lehetőséget még megragadta arra, hogy gratuláljon, mint végleges búcsú.
Bevallom kicsit belefájdult a szívem és bár most is ki akartam dobni a csokrot, úgy döntöttem ezt most megtartom. Jelképezze azt, hogy lezártunk egy igen nehéz fejezetet az életünkben.
A szobámba visszaérve, beleraktam egy vázába, majd lepakolva a cuccaimat és gyorsan átöltözve visszafeküdtem az ágyamba, ahol Heeseung nem mellesleg még mindig ott aludt, ahogy viszont mellé feküdtem, megébredt egy kicsit és egyből felém fordulva magához húzott és aludt tovább, mintha mi sem történt volna. Fáradt voltam szóval nem ellenkeztem, inkább igyekeztem én is mihamarabb elaludni, hogy aztán majd a többieknek is elmeséljem, sikeres volt a vizsgám.
Azóta eltelt egy kis idő, Niki tényleg nem keresett többet és én sem hallottam róla igazán semmit, egyszer-kétszer ha említve volt a cég neve amit még a szüleitől vett át, de ennyi. Én azóta saját márkát vezetek, terjeszkedem vele és igyekszem betörni a nyugati divatba is, ami nem is megy olyan könnyen, mint ahogy azt gondoltam, de szerencsére a többiek segítenek reklámozni, így volt már pár alkalmam bemutatni a termékeket.
Igyekszünk kapcsolatot tartani egymással és legalább két havonta összeülni, ha van időnk, de elfoglaltak vagyunk mindannyian, így kicsit megnehezíti ez a dolgunkat.
A mai napon egy fotózáson kell részt vennem, ahol elvileg valami fontos ügyfelünk lesz és be kell vinnem pár ruhámat, hogy megnézze és esetlegesen kiválassza magának, hogy akar-e benne képet vagy sem. Jó lenne ha valamelyikre rá bólintana, elvégre jó reklám lenne az én márkámnak is, így újabb sikereket érhetnék el vele, szóval igyekszem a legjobb darabokkal érkezni hozzá.
Egy órás késéssel, de sikerült megkezdenünk a mai munkát és miután kiválasztotta a számára megfelelő ruhadarabokat, mindannyiunkat behívtak, hogy megtudjuk kinek a termékeit fogja reklámozni, én viszont ahogy beléptem és megláttam az illetőt, teljesen le is fagytam és csak értetlenül bámultam rá, míg ő a lehető legközömbösebb arcot vágta.
- Niki..? - Kérdeztem rá, de ekkor valaki enyhén tarkón is vágott, mondván hogy ne beszéljek vele ilyen közömbösen és mit képzelek magamról, így inkább csendben maradtam, a mellette álló férfi viszont csak kíváncsian pillantott felém.
- Ismeritek egymást? - Tette fel a kérdést, amit meg is akartam válaszolni, de Niki megelőzött benne és gondolom a barátjára nézett.
- Nem, nem ismerem.
STAI LEGGENDO
Brown eyes | JAKEHOON✓
CasualeSunghoon fogadott barátaival, ennek pedig Jake volt az alapja.Mindenkinek változik a szemszíne az érzelmek alapján, de Jake nem tartozik közéjük.A fiú mindig egyedül van, nem beszél senkivel sem ha nem muszáj, szemei pedig mindig barnák éppen ezért...