Brown eyes | JAKEHOON✓

negyvennégy

Este valahogy mindenki betévedt a szobámba és nálam randalíroztak egész éjjel, többször is magunkra haragítva a szomszédokat, de valahogy nem foglalkoztak vele. Én már azért rosszul éreztem magam, de hiába csitítottam őket, nem figyeltek rám.

Egy idő után nem is figyeltem rájuk, inkább csak ültem az ágyamon és a telefonomat nyomkodtam, egyik oldalamon Jake-kel a másikon pedig Chris-el, ami természetesen nem tetszett valakinek, de hát nem én akartam kettejük közé szorulni. Aztán, hogy jelezze most ő van nyeregben simogatni kezdte a combomat, mire csak lassan ránéztem, de inkább nem mondtam semmit.

Valamikor a hajnali órákban mindenki visszavonult a szobájába, én pedig addig is aludtam egy kicsit a nagy hangzavar ellenére és már csak arra ébredtem meg, hogy Jake felébreszt valami miatt.

Hirtelen azt se tudtam milyen bolygón vagyok, így csak álmosakat pislogva néztem rá, ő pedig gyengéden megsimította az arcomat és megcsókolt. Kicsit le voltam maradva, de amint eljutott az agyamig, hogy mi történik, viszonoztam és beletúrtam a hajába, ő pedig a csípőmre rakta a kezét és közelebb húzott magához.

- Ezért ébresztettél fel? - Váltam el tőle, mire egyből a nyakamat célozta meg, hogy ott csókoljon és harapjon meg.

- A többiek előtt mégsem csinálhattuk és a beleegyezésed nélkül nem csinálnék semmit. Szóval... Igen.

- Jó, de én nem csinálok semmit... Fáradt vagyok.

- Nem muszáj, ha fáradt vagy.

- Csináld csak, jól esne egyébként... Amúgy meg ne legyél féltékeny a tesód miatt, nem érdekel.

- És én érdekellek?

- Mhm... Talán.

- Talán...

Nem tudom, hogy mi rosszat mondtam neki vagy, hogy mi járhatott a fejében a válaszom miatt, de nem csinált velem semmit az este, azon kívül, hogy magamra hagyott.

Aggódtam miatta, így egy idő után a takarómat megfogva indultam utána és kopogtam be a szobájába, de nem nyitott ajtót egyszer sem, még nem is szólt ki, hogy takarodjak el vagy valami, így hát helyet foglaltam a földön és ott aludtam a szobája előtt.

Nem tudom, hogy reggel átlépett-e amíg aludtam vagy talán vissza se ment este a szobájába, de valamikor délben keltem fel és vánszorogtam vissza a szobámba, hogy átöltözzek és a telefonomat megfogva induljak a keresésére, a hallban viszont valaki utánam szólt, így megálltam egy pillanatra.

- Park Sunghoon, ugye? - Jött közelebb bár amíg távolabb volt esküdni, mertem volna, hogy Jake az. - Lee Heeseung vagyok!

- Ooh, szia! Figyelj, bocsi hogy így lepattintalak, de egy barátomat keresem. Nem lehetne hogy később beszélünk?

- Jake-et? Az előbb beszéltem vele, azt mondta órára megy. Szóval... Mit szólnál egy kávéhoz?

- Uhm... Hát jó. De nem akarok sokáig maradni, muszáj beszélnem Jake-kel.

- Oké.

A szokásos helyre vezettem, itt legalább ha már látják, hogy bejöttem, készítik is a kávémat és nem kell külön kérni, most viszont Heeseung miatt a pulthoz léptem és mindketten elmondtuk, hogy milyen kávét szeretnénk, majd az egyik asztalhoz ültünk.

Meghallgattam, hogy mennyire hálás amiért nekem köszönhetően Beomgyu hyung nyomozni kezdett az ál Heeseung után és, hogy nélkülünk aligha tudott volna hazautazni és örül, hogy ismét itt lehet. Beszélt még egy csomó mindenről, néha válaszoltam is neki valamit, de hogy őszinte legyek el voltam foglalva azzal, hogy minden egyes kis vonását az agyamba véssem.

Minél tovább néztem, annál inkább láttam magam előtt Jake-et, pedig közelről nem is hasonlítanak.

Végül elbeszélgettem vele, megismerte az egész történetet - legalábbis az én szemszögemből - és meséltem neki a többiekről is. Igazából jó társaság volt és mimdenhez hozzá tudott fűzni valamit, így nem kellett kínos csendben ülnünk egymással szemben, helyette inkább repült az idő és mire észbe kaptam, láttam, hogy Jake jön be a kávézóba.

- Oh, basszus... - Néztem egyből az órára és bizony úgy elbeszélgettük az időt, hogy már vége volt az előadásának és Jake bizony nem tűnt valami nyugodtnak amikor meglátta, hogy nem vagyok egyedül. - Jake! Épp utánad indultam amikor-

- Amikor találkoztál vele és hirtelen el is felejtettél. - Fejezte be az ő verziójával, mire csak értetlenül néztem össze Heeseung-gal, aki jól láthatóan már most kínosan érezte magát, míg én csak arrébb lettem tolva, hogy aztán Jake helyet foglaljon mellettem.

- Mi bajod van? Mérges vagy rám valami miatt? Rosszat mondtam?

- Talán. - Mondta olyan hangsúlyban amiből érteni lehetett, hogy ez a válaszom okozott neki újabb galibát a fejében.

- Mi bajod van ezzel a válasszal? Tudom, hogy ez idegesít és nem fogadok el semmi mást választ az igazságon kívül! Megbeszéltük, hogy őszinték leszünk egymással.

- Te sem tartod be.

- Uhm, elmenjek esetleg? - Kérdezett rá Heeseung, mire Jake azonnal rávágta, hogy igen, én pedig csak zavartan pillantottam rá, majd Heeseung-ra.

- Ne haragudj miatta, kicsit forrófejű tud lenni. Add meg a számod, felhívlak, hogy később tudjunk beszélni. - Nyújtottam volna át neki a telefonomat, de Heeseung helyett Jake vette el tőlem. - Tudod mit? Holnap kettőkor találkozzunk itt.

- Oké, akkor nem is zavarlak titeket. Sziasztok! - Kapta fel a táskáját és egy gyors intés után már itt sem volt.

- Egész helyes, nem? Kíváncsi vagyok, hogy bukik-e a pasikra vagy sem. - Néztem Heeseung után, Jake pedig csak visszadobta az asztalra a telefonomat, mire egyből rá kaptam a fejemet. - Normális vagy? Betöröd te veszel újat!

- Nem érdekel a hisztid.

- Hiszti? Egyáltalán mi bajod van? Arról volt szó, hogy őszinték leszünk egymással, szóval?

- Te sem tartod be, akkor én miért tenném?

- Ez most a hajnalban adott válaszom miatt van? Egy "talán" miatt?

- A baj az, hogy te mindig csak egy "talán"-nal válaszolsz nekem, de amint feltűnik valaki aki egy kicsit is megfelel az elvárásaidnak, egyből nyitod nekik a lábad!

- De miért panaszkodsz ha neked mindig is nyitva voltak? Te nem éltél a lehetőséggel, akkor ne engem hibáztass!

- Mert nem akarom, hogy ez az egész csak erről szóljon kettőnk között! Adtál egy hónapot, csak rám kéne figyelned és most még is egy olyan fiú után nyáladzol akit alig másfél órája ismersz!

- Ahhoz nincs semmi közöd, hogy mikor ki után kacsintgatok, nem vagyunk együtt!

- Miért nem? Miért mindig csak egy talánt kapok?

- Mert nem akarok mindig ide jutni! Miért kell mindig veszekednünk még akkor is ha őszinték vagyunk egymással? Nem akarok folyton vitatkozni, nem hiányzik ez az életemből!

- Akkor válaszolj végre őszintén anélkül, hogy semleges lenne amit mondasz! Volt vagy van esélyem nálad?

- Azt már tudod rég, hogy volt... De már nincs... Sajnálom.

- Miért tetszik most ő neked egyáltalán?

- Hát mert hasonlít rá- oh...