Brown eyes | JAKEHOON✓

negyvenegy

- Hoonie! - Szaladt hozzám Yeji és szorosan megölelt amit én is viszonoztam, míg bentebb toltam az ajtón, hogy beférjek Jake-kel együtt. - Woah vettél egy kocsit magadnak? - Kérdezett rá miután egy picit hátra pillantott, de gyorsan el is kellett szomorítanom.

- Nem az enyém... Nem egyedül jöttem.

- Tudom ám, hogy hiányoztam! - Szólalt fel egyből Jake, mire Yeji elkerekedett szemekkel pislogott rám, de aztán félre lökött és őt is megölelgette, ami miatt most én voltam meglepődve.

- Oppa!

- Oppa?! - Borzadtam el elvégre ezt azért főleg nem vártam tőle. - Mi lett azzal, hogy nem kedveljük Jake bácsit?

- Az, hogy idehoztad Chris bácsit és mindig megettétek a cukorkámat! Most már az ő pártján állok. - Fonta össze a karjait maga előtt és Jake felé biccentett, de csak továbbra is döbbenten néztem rá.

- Áruló... Én meg még hoztam neked pár csomaggal.

- Hát most hogy mondod nem is kedvelem annyira.

- Na ez a beszéd! Gyere! Anya, apa megjöttünk! - Dobtam le a kanapé mellé a táskámat, amit aztán Jake is követett, ahogy viszont megfordultam apám hirtelen ott termett előttem. - Jézusom a frászt hozod rám! Apa, ő itt Sim Jake, Jake ő az apám. - Mutattam be őket egymásnak, de ahogy apa meglátta őt, némi sokk ült ki az arcára és tett is hátra pár lépést. - Jól vagy?

- Kiköpött apja! - Jegyezte meg, így Jake-re néztem akinek úgy tűnt eléggé rosszul esett ez a megjegyzés. - Nagyon ajánlom, hogy a viselkedésed más legyen!

- Ismered az apját? Még is honnan?

- Osztálytársak voltunk. Egy igazi bunkó volt. Fogadni mernék, hogy most is az! Mindig kihasználta, hogy a családja hatalommal bír, mocskos politikusok! Hazudik mind!

- Politikus..? Ezért nem tudhattam róla? - Néztem Jake-re aki igen csak idegesnek tűnt, így a kezére tévedt a tekintetem és bizony a csuklóján lévő gumit csattogtatta a bőrén. - Lényegtelen... Apa, kérj tőle bocsánatot! Ő nem az apja, hogy így beszélj vele.

- A másik legalább nem hasonlított... Mondtam amit mondtam, nem tartozom senkinek se bocsánattal.

- Kérj tőle bocsánatot vagy elmondom a kis titkodat vele kapcsolatban! - Jelent meg anya is egy fakanállal a kezében, mire apám egyből elnézést kért és csak morcosan elvonult valahova. - Annyira örülök, hogy itt vagytok! Hamarosan kész a vacsora, addig menjetek pakoljatok ki és öltözzetek át valami kényelmesbe! Ne haragudj a kellemetlenség miatt Jake, van némi személyes dolga az apáddal, nem ellened irányul. Biztos hamar meg fog kedvelni.

- Semmi baj... Sokszor megkapom, hogy olyan vagyok, mint ő. Bár ennek egyáltalán nem örülök...

- Még is miért? Van valami gond? - Kérdezett rá, de a szemeimmel utaltam neki arra, hogy nem kéne erről faggatnia, ő pedig szerencsére gyorsan vette is az adást. - Mindegy is, lényegtelen. A lényeg, hogy egy egészséges, jóképű fiatalember vagy! Pont tökéletes az én Sunghoon-om mellé.

- Ezt én is így gondolom.

Erre persze felvillanyozódott...

Az emeletre mentünk be a régi szobámba és lepakoltuk a cuccainkat. Jake egyből ledőlt az ágyra, én pedig elkezdtem kipakolni pár ruhámat, közben pedig én is elnézést kértem apám miatt és megkérdeztem, hogy biztos jól van-e, ő pedig kissé unottan, de válaszolt mindenre.

Nem csodálom, ha elment a kedve ettől az egésztől, én sem ilyen fogadtatásra számítottam, gondoltam apa őt is el fogja fogadni úgy, mint Chris-t, de ezek szerint tévedtem. Nála se volt séta galopp, de legalább nem tett rá ilyen megjegyzéseket.

- Jól vagy? - Ültem le mellé az ágy szélére és csak egy gyors pillantást vetettem rá, elvégre nem akartam látni a kék szemeit.

- Sok mindent mondtak már rám... De kérlek... Mondd, hogy nem vagyok olyan, mint az apám! Nem akarok olyan lenni, mint a szüleim...

- Dehogy vagy olyan, mint a szüleid! Jake te nem bántasz senkit, engem sem bántottál! Tudod, hogy amit tettek és ahogy viselkednek az rossz, innentől kezdve csak jobb lehetsz náluk.

- Tudod, hogy mivel jár a bpd ugye?

- Igen és tudom, hogy különböző férfiak és nők körében, tisztában vagyok a dolgokkal... De tudod kezelni és szeded a gyógyszereket, nem lesz semmi baj.

- És mi van ha mégis? Mi van ha egyszer bekattanok és nem magamon hanem valaki máson vezetem le? Még mindig azt mondanád, hogy nem vagyok olyan, mint a szüleim?

- Igen. Te beteg vagy, a két helyzet teljesen más... És amúgy is itt vagyunk neked, nem kell aggódnod semmi miatt.

- Bárcsak ilyen egyszerű lenne...

Újra ránéztem, szemeiből pedig már lefolyt egy-egy könnycsepp az arca oldalán, így aztán csak valamennyire én is elfeküdtem az ágyon, majd megpöcköltem a homlokát, mire egyből csúnyán nézett rám.

- Ha nem látom tíz másodpercen belül, hogy sárgák a szemeid, amíg itt vagyunk nem kapsz egy csókot sem!

- Amúgy se adnál...

- Most adnék.

Amint kijelentettem megfagyott egy pillanatra és tényleg mintha mindent efelejtett volna, szemei sárgák lettek, így csak meglepődve néztem rá és gondolkodtam azon, hogy kihátrálok, de akkor megint csak kék lenne a szeme, így hát beadtam a derekamat és egy gyors csókot adtam neki.

Úgy örül neki, mint egy ötéves a cukorkának... Aranyos.

A cukorkáról eszembe jutva, még oda kéne adnom anyának azt amit Yeji-nek hoztam, elvégre nem akarom, hogy az egészet megegye egy nap alatt. Tudom jól, hogy megtenné.

Jake-nek mondtam, hogy maradjon nyugodtan a szobában, lemegyek pár percre, majd a cukorkás zacskókat megfogva indultam meg a konyhába ahol anyum éppen a sütőben lévő desszertet ellenőrizte, így hogy ne ijesszek rá véletlenül sem, már a lépcsőn szóltam neki.

- Illatra nagyon finomat készítettél! - Dícsértem meg, mire csak mosolyogva felém fordult és a kezemben lévő zacskókra nézett.

- Ugye azt nem most akarod megenni?

- Nem, ezt Yeji-nek hoztam, de inkább neked adom oda mielőtt még az egészet magába tömi még a mai nap. Elraknád valahova?

- Persze, persze, add csak! - Vette át őket és az egyik felső szekrény hátuljába bepakolta őket.

- Amíg itthon vagyok el kéne mennem orvoshoz, nem tudnád megkérni Kim doktort, hogy egy gyors vizsgálatra beengedjen?

- Kim doktort? Mármint az én főorvosom Kim doktort?

- Igen.

- Miért, mi a baj? Úgy érzed valami gond van a szíveddel?

- Nem tudom, lehet csak stressz vagy visszatért a szorongásom, de néha a semmiből olyan hevesen kezd el verni, kissé aggasztó...

- Mikor tapasztalsz ilyet? Csak fekszel vagy mit csinálsz?

- Nem tudom, legutóbb például csak Jake társaságában voltam és az asztalomnál ültem...

- Fiam... Ennyi ésszel csoda, hogy felvettek egyetemre.

- Mi? Most miért?

- Semmi, semmi... A lényeg, hogy nincs szükséged orvosra. Többet nem mondok, mert úgy is csak bolondnak tartanál. Szólj a vejemnek, hogy tíz perc és kész a vacsora!

- Vejednek?!