Brown eyes | JAKEHOON✓

EXTRA: SunKi - End

Sunoo pov.

Nem játszani akartam az érzéseivel, de úgy gondoltam jobb ha tisztázom vele miként érzek iránta, mert egyszerűen már fáj néznem, hogy mennyit szenved még mindig a múltban történtek miatt. Nem arról van szó, hogy újra össze akarok jönni vele, nem szerelemből szeretem és bármennyire is fáj bevallanom, de Niki mindig is fontos része lesz az életemnek és egy részem mindig is szeretni fogja, mindegy mi történik. Az első szerelmem, valószínűleg sosem fogom elfelejteni.

Nem mondott rá semmit, valószínűleg Ő is tudta hogy nem abban az értelemben mondtam neki, hiába fordulhat meg más a fejében. Van párom aki mellett el is köteleztem magam, a hirtelen újra találkozásunk pedig ezt nem fogja tönkretenni.

A többieknek egyébként én mondtam, hogy nem zavar ha barátkoznak vele, meg is kértem őket hogy váltsanak vele pár szót, mert azt akartam hogy érezze van még mellette valaki annak ellenére is hogy hibázott, elvégre emberek vagyunk, senki sem tökéletes. Ő pedig tényleg javulni akart.

Nem láttam benne azt a Nikit aki régebben volt, aki mindig beszólt valamit a másiknak csak azért mert éppen úgy kelt fel, azt a személyt aki nem fél beletiporni másba a saját maga szórakoztatása érdekében. Aki itt állt mellettem már nem volt más csak egy megtört személy aki jelenleg egyedül érezte magát, hiszen családja nem volt és barátai sem akadtak éppen, én pedig ezért is sajnáltam meg. Csak azért mert köztünk nem alakultak jól a dolgok, nem jelenti azt hogy egyedül kell maradnia a bűntudatával. Nekem elég az is, hogy bevallotta a hibáját és átgondolt mindent, ennél nem kell több ahhoz hogy tudjam, változtatni akar.

Nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog neki, de egy ideje már semmi olyat nem tett ami ellent mondana a változásának. De hogy őszinte legyek aggódom is érte... Megrémiszt azaz üresség ami a szemeiben van. Elvesztett mindent csak azért, mert mi összevesztünk. Nem volt fair vele szemben.

- Vissza kéne mennünk... - Törtem meg a csendet kettőnk között, mire bólintott egyet és lassan megindultunk visszafelé, azonban ő még a hátsó kert bejáratánál megállt és csak nézett rám, míg én a lépcső tetejéről fordultam vissza felé. - Valami gond van?

- Fogalmad sincs, hogy mit tettél most, ugye? - Tudtam, hogy a tónál tett kijelentésemre gondol, de nem tudtam, hogy még is milyen gondolatok futhattak át az agyán, mekkora port kavarhattam ezzel benne, ha pedig bármit is tönkretettem ezzel, azt még most helyre kell hoznom. - Tudod, hogy még mindig szeretlek...

- Niki, szeretlek és mindig is foglak, de csak mint embert és barátot. Köztünk már nem lehet semmi.

- Valami még is van... Mindig visszatalálunk egymáshoz. Ne mondd, hogy nincs igazam, mert tudom, hogy így van. - Nézett egyenesen a szemembe, mikor közelebb értem hozzá és közvetlen előtte álltam. A lépcső miatt majdnem egy magasak voltunk, de még így is feltűnt, hogy mennyivel magasabb, na nem mintha újdonság lenne.

- Szakítottunk Niki. Amíg nem rendeződik benned minden persze, hogy fogunk még találkozni, de amint túl vagy rajta, el is fogod felejteni, hogy valaha léteztem. El kell engedned ami volt. Kérlek...

- Előbb halnék meg... - Sajnos tudtam, hogy nem csak úgy beszél. Az üresség mindent elárult róla, biztos voltam benne, hogy ilyen gondolatok is megfordultak már a fejében, ezért is aggódom érte annyira, mert bármi is történt, nem ezt a végkimenetelt akarom neki. Legyen boldog és lépjen tovább. Egyikünknek sem kell emiatt tovább szenvednie.

- Niki, aggódom érted... Nem úgy alakultak a dolgok ahogy azokat akkoriban elterveztük, de ettől még nem ez lesz a megoldás. Megrémiszt amikor ilyeneket mondasz, nem akarom hogy bármi kárt tegyél magadban. - Fogtam meg óvatosan mindkét kezét és igyekeztem felvenni vele a szemkontaktust, de ő csak a kezeinket bámulta, mígnem kissé megremegve elhúzta azokat tőlem. - Niki?

Csak azt akartam, hogy rám nézzen, de helyette ő hirtelen magához rántott és tarkómra simítva megcsókolt. Nem viszonoztam, inkább óvatosan eltoltam magamtól, nem tudván hogy mire számítsak ha most elutasítom, de ő sem mondott semmit. Bevallom az egész testem beleborzongott, még ha nem is volt életem legjobb csókja, elvégre azért ahhoz mindkét emberre szükség van, de tudom, hogy milyen volt régen és egy apró részemnek még hiányzik az ő csókja és érintése, viszont ez olyasvalami amit sosem fogok hangosan bevallani vagy megosztani bárki mással.

- Ez nem helyes... Nem is tesz jót egyikünknek sem. - Toltam volna el még távolabb, de csak szorosabban fogott és alig pár centi távolságra megállt az ajkaimnál, mire hirtelen az egész torkom száraznak érződött és csak imádkozni tudtam hogy senki ne járjon erre, mert akkor igen gyorsan megindulnak a pletykák. - Fejezzük ezt be. Még most.

Gyűlöltem magam amiért még mindig vonzódtam hozzá, hogy annyi éven át azon voltam hogy meggyőzzem magam arról, túl vagyok rajta és nem akarom hogy az életem része legyen, erre még is elég volt egy csók ahhoz, hogy megint úgy érezzem magam, mint tini korunkban. 

Nem voltam büszke arra amit akkor tettünk, elvégre nekem párom is van aki vár odahaza, még is miután újból megcsókolt, már egyik dolog követte a másikat és mire észbe kaptam már rég egy hosszas smárolás közepén találtam magam, ami könnyen másba torkollhatott volna, ha nem vonulok vissza időben. Niki nem igazán örült ennek, de megértette hogy bizonyára ez nem az amit szeretnék és még bocsánatot is kért, de hogy őszinte legyek... Fogalmam sincs, hogy mit akarok.

Boldog vagyok nélküle is, ami pedig most történt csak egy hiba volt, pillanatnyi gyengeség.

- Tönkreteszel... - Jegyeztem meg halkan, de még annyira hogy ő is meghallja, mire egyből rávágta hogy sajnálja, de már csak leintettem, elvégre nem sokra megyek vele. - Ha mindenféleképpen az életem része akarsz lenni, maradjunk csak barátok... Én ezt nem tudnám újra kezdeni.

- Én pedig nem tudok csak a barátod lenni. Többé már nem. - Lépett egyet hátrébb, hogy nagyobb teret adjon nekem, viszont fogalmam sem volt, hogy mit kéne most mondanom neki. A szívem még mindig zakatol a csók miatt, ki sem tudom verni a fejemből, pedig tudom hogy ez lenne a helyes, mégis ahogy itt áll előttem, nem vágyom másra minthogy újra egymásnak essünk és tényleg minden eddigi nézeteltérésünket a múltban hagyjuk. De mi garantálja, hogy boldog lehetek mellette is? - Adj egy utolsó esélyt Sunoo... Ígérem soha többé nem fordul elő az ami régen. Boldoggá akarlak tenni, azt akarom hogy szeretve érezd magad, vigyázni akarok rád, az egész életemet veled akarom leélni... Egyetlen egy utolsó esély... Kérlek!

- Legyen... De barátokként kezdünk.

Nos, semmi sem garantálja hogy boldog leszek mellette, de már megtanultam hogy mikor kell felállnom és elsétálnom, ha úgy érzem nem bánnak velem jól. Ez pedig egy igen fontos lecke volt az élettől, még ha időbe is telt mire megtanultam.

Nikinek pedig igaza van... Közöttünk mindig lesz valami. Legyen ez egyszerű barátság vagy szerelem. Mi csak ketten együtt létezünk.