A két kisfiú kíváncsian bújtak elő szüleik mögül. A kisebbik Han Jisung volt, Dél-Korea trónörököse, míg a másik, - aki pár évvel nagyobb - Lee Minho, aki személyesen Észak-Korea jövendőbeli királya. Viszont ők még csak 3 és 6 évesek voltak, a szüleink mondása szerint a lábuk alig érte a földet.
Azonban annak ellenére, hogy ilyen kicsiknek tartották őket, éppen ez alkalommal beszélték meg gyermekeik jövőjét. Mindkét királyság fejének fontos volt, hogy országa biztonságban legyen a jelenlegi uralkodók halála után.
Dél - Korea már akkoriban gazdagabb volt, ezáltal Jisung szülei tehetősebbek voltak, és sokkal több földrésszel, vagyonnal rendelkeztek, ez mégsem vont maga után gyűlölködést Észak-Korea királya felől.
Dél-Korea királya egyebként őslakos volt, a helyi királyi család örököse, Han Seungjin, míg felesége a kínai hercegnő, akit Fangnak hívtak. Nekik született egyetlen fiúk, Jisung. A másik ország királya - Mingyu - is jogos úton kapta meg a trónt, viszont neki egy cselédtől született fia, hiszen felesége meddő volt. Mostanra a nőt már el is temették, hisz sajnálatos módon elvitte őt a méhnyakrák. A király azóta megfogadta, senkivel sem fog többé hálni, így egyetlen fia maradt reményül, Minho.
Azzal a dologgal kereste fel Jisung apját, hogy talán ha a jövőben a két fiú egy párt alkotna, akkor az ország egyesülhetne, és ketten kormányozhatnák. Másképp az országa másra száll, hiszen Minhot a népe egy félvérű fattyúnak nevezte.
Ebben az időben teljesen normális dolognak számított, ha két férfi egy párt alkotott. Korea északi és déli fele is szabad, független ország volt, de mindkét térségben eltikintettek az azonos neműek párkapcsolatának ellenzése felett. Nem volt szégyen, ha valaki fiú létére nőiesebb idomokkal rendelkezett, sőt, testük miatt még a király közelébe is kerülhettek. A férfiasabb nők pedig választhattak a férfi és a női munka között, mindkettőben ugyanannyira megbecsülték őket.
A Han család belement az alkuba, és jelenleg éppen a részleteket beszélik át. Jisung édesanyja mögül leskelődik ki, és néha kuncogva bújik anyja szoknyája mögé, amikor Minhoval találkozik a tekintetük. Az idősebb fiú az apja mellett állt, de ő nem mer csínytalankodni, hiszen a király keze a fiú vállán foglal helyet. Tudta, hogy nagyonjól kell viselkednie, különben az apja mérges lesz majd rá. Ennek ellenére ő is elmosolyodott minden alkalommal, amikor Jisungot megpillantotta.
– A fiam 21 éves korára érett férfivé cseperedik, és akkor majd eljön megkérni fiatok kezét. Készen áll az uralomra, ugyanakkor fiatok védelmére is – jelentette ki magabiztosan az északon uralkodó király.
– Erre az időre a fiunk is nagykorú lesz, hiszen betölti a 18. életévét – bólintott a déli király.
– Akkor ezek szerint megállapodtunk?
– Meg – bólintott Jisung édesapja. – E neves bölcs, aki minden döntésemet összegzi megírta a szerződést, amit aláírva örökre megpecsételjük a megállapodást.
– Legyen. Aláírom! – bólintott rá Minho apja, majd ellépet a fia mellől, és egy tollat a kezébe véve aláfirkantotta a szerződést.
Ugyanígy cseledett a helyi király is, majd szembefordult a másik királlyal, és jobb kezét nyújtotta felé. Kezet ráztak, majd elbúcsúztak egymástól. A királyné a búcsút követően a karjaiba vette a nyűgös Jisungot, és elvitte őt a lakosztályába. Minho lefeké görbülő ajkakkal, és szomorú szemekkel nézett vissza addig, amíg a királyné el nem tűnt a kisfiúval a karjaiban. Az északon uralkodó király fogta a fiát, és elindult haza a kis kíséretével, persze ló háton.
A hazafele vezető úton, amikor már rájuk esteledett, mozgolódást hallottak meg a bokrokból. A király lovagjai azt tanácsolták, hogy vágtassanak át a veszélyes erdőn, de amikor ezt megtehették volna, a semmiből banditák támadtak rájuk.
