Érzelmek Fogságában (C.H.)

7. Fejezet - Gyermeki játék

Savannah Richardson

A hatalmas szállodai zöld növények takarásában meglapulva néztem Ashtont, amint Jemina-t várta. A fiú az egyik irányból a másikba forgatta a fejét és félő volt, hogy kicsavarodik. Arca komolyságot sugárzott, de amint meglátta a nővéremet, egyből mosolyogni kezdett. Persze Jemina játszotta a szégyenlős kislányt és szerintem többször nyúlt a hajához, mint ahányszor pislogott.

A következő pillanatban megpillantottam Calumot, ahogyan az egyik hatalmas oszlopnak szorosan nekipréselődve lesi a pultnál állókat. Megunva a guggolást, óvatosan felálltam, majd odasettenkedtem a háta mögé. Amint észrevette, hogy mögötte vagyok, egyből beszélni kezdett.

- Hé, menj innen, én voltam itt előbb! – suttogta felém fordulva és a kezével az előző helyemre mutatott. Duzzogva fontam össze a karjaimat, miközben beszélni kezdtem

- Már megint hozod a kiállhatatlan formádat – kontráztam rá én is, erre Calum a halántékát kezdte el dörzsölgetni.

A fiú szikrákat szóró szemekkel nézett rám, de én nem hátráltam meg. Állta mélybarna tekintetét, amiben láttam magamat visszatükröződni. Végül én voltam az, aki megszakította a szemkontaktust, hogy átnézzek a fiú válla fölött, miszerint mit csinálhatnak a pultnál a fiatalok, de nagy döbbenetemre már nem álltak ott.

Leesett állal mutattam a recepció felé, mire Calum is odanézett. Kétségbeesetten találkozott egymással a tekintetünk, és azonnal a hatalmas üvegajtó felé vettük az irányt.

- Ez a te hibád, hogy szem elől tévesztettük őket – förmedt rám Calum menet közben, én pedig csak komoran rápillantottam az arcára, amiről sütött a színtiszta gúny.

A hatalmas üvegajtót kilökve, szemünk elé tárult Bergen téli tája. A sápatag nappali fény és az égből hulló hófátyol megnehezítette a dolgunkat Calummal, mivel alig tudtuk kivenni a kegyetlen időjárásban az utcára merészkedő emberek arcát, ennek következtében Jemina-t és Ashtont se.

- Vajon merre mehettek? – néztem körül alaposan az utcában, de sehol nem véltem őket felfedezni, aztán a tekintetemet Calumra vezettem, aki már készült is valamit mondani, de én feltartva a kezeimet belé fojtottam a szavakat. – Ne mondj semmit, kérlek!

- Úgyis veszve van már minden – sóhajtott a fiú magatehetetlenül, majd elindult előre. Mögötte trappoltam, mégsem tudtam teljesen beérni, végül utána kapva szembefordítottam magammal. Meglepetten nézett rám egy percig, aztán folytatta a beszélést.– Amúgy meg szomjas vagyok, úgyhogy én iszok valamit.

Szorosan mellette haladva szedtem a lábaimat, közben a szememmel még mindig a tájat fürkésztem hátha megpillantom a nővéremet vagy Asht, de mindhiába.

- Lehetőleg valami olcsót rendeljél, mert nincs nálam sok pénz – rángatott ki a nyugalmi légkörömből a mellettem sétáló kreol bőrű fiú. Kijelentésére csak megforgattam a szememet, miszerint milyen nagylelkűen kedves. Arcára hamarosan gúnyos mosoly vert éket. – Vagy inkább majd én rendelek, jó?

Időközben beértünk abba a kávézóba, ahol az első „randink" is volt. Calumot a pult felé löktem, én pedig egy csinos asztal felé vettem az irányt.

A díszítés mit sem változott, talán csak annyiban, hogy ezúttal még több tárgy foglalt helyet az asztalon. Ujjaim között forgattam a rénszarvasos kockacukortartót, amiben az édességnek nyoma se volt. Már csak arra eszméltem fel, hogy Calum leül elém, és odatolja hozzám az italomat, amit én érdeklődve szemléltem.

- Most miattad elszalasztottam egy randit – sóhajtott a srác, mire én csak kérdően néztem rá. Hajába túrva alig észrevehetően a pult felé sandított, ahol egy fekete hajú lány bámult minket égő tekintettel. Inkább visszafordultam, és vártam, hogy folytassa. – Azt hitte, hogy neki rendelem, és mikor felvilágosítottam, hogy neked, megsértődött.