Érzelmek Fogságában (C.H.)

14. Fejezet - Idegen határok

Savannah Richardson

Egyre gyorsabban robogtunk karácsony napjához, már alig volt két hét az ünnepig. Az utcákon egyre több ember lézengett a boltokba sietve, hogy minél hamarabb beszerezzék még a hiányzó dolgokat az ajándéklistáról.

A munkahelyem recepciós pultja mögül figyeltem a kint zajló életet. A hatalmas üvegablakok látni engedték a rohanó embereket és hallani lehetett az egymásra dudáló autókat. Sóhajtva temettem az arcomat a kezeimbe, majd riadtan néztem fel, amikor a mellettem lévő vezetékes telefon megszólalt. Azonnal elvettem a készüléket, amibe egy számomra igen jól ismert hang szólt bele.

- Azt hiszem meg fogok halni, ha nem láthatlak – éreztem, hogy mosolyog a vonal túlsó végén lévő Calum, mire én is hasonlóan tettem. A fiú nagyot sóhajtott, majd újra megszólalt. – Pocsékul vagyok, egy tál gyógyító leves jól jönne most.

Összeráncolt homlokkal hallgattam a fiút, és miután bontotta a vonalat a konyha felé vettem az irányt, hogy eleget tegyek a kérésének.

Hamarosan egy tál gőzölgő levessel haladtam fel a lépcsőn. A meleg étel egy fémtálcán volt, de még így is éreztem a forróságot. A levegőben elillanó gőzfelhő érte az arcomat, így hamarosan kipirultam. Mielőtt megsülhettem volna, végre odaértem Calumék lakosztályához, aminek az ajtaján illedelmesen kopogtam kettőt.

- Végre, hogy itt vagy. Calum eszméletlenül nyűgös – nyitott ajtót Luke, és azonnal félreállt, hogy beférjek mellette.

Már tudtam a járást, így magabiztosan lépkedtem az egyetlen szoba felé, amiben már jártam. A levegő elképesztően fülledt volt. A szobában el voltak húzva a sötétellők, és az egyetlen fényforrásnak csak az anyagon halványan átderengő nap bizonyult. Az egyik ágyon Calum feküdt takarókba bebugyolálva, és valami csokit evett, de amikor meghallotta, hogy közeledem, letette az édességet a mellette lévő éjjeliszekrényre.

- Mi történt veled? – telepedtem le az ágy másik végébe, közben a kezemben lévő tálcát a fiú csokija mellé tettem. Kezemmel kisimítottam a fehér paplanon keletkezett gyűrődéseket, aztán Calum láztól kipirult arcára vezettem a tekintetemet.

- Ledöntött a láz – sóhajtott fel, és kisimított egy izzadságtól nedves tincset, ami a homlokára tapadt. Szeme alatt halvány karikák éktelenkedtek és a kreol bőre, mintha sápadtabb lett volna, vagy csak a bizonytalan fényben tűnt csak annak. Barna szemei fáradtan csillogtak, ebből fakadóan következtettem le, hogy nem aludhatott sokat az éjszaka.

- Pocsékul nézel ki – mosolyogtam rá keserűen, mire ő csak megforgatta a szemeit. Tekintetünk találkozott, és a sötétség ellenére is ki tudtam venni a vonásait, de mire már túl kínos lehetett volna a pillanat, megszakítottam a kontaktust.

A szobában reked elhasznált levegő nyomasztóan hatott, így csak szótlanul felálltam, majd az ablakokhoz sétálva, szétrántottam a sötétellőket, ezért a szoba fényárba borult. A mögöttem lévő fiú morogva adott hangot nemtetszésének, de én csak kinyitottam az ablakokat, ezzel friss levegőt csempészve az áporodott helyiségbe.

- Meghibbantál? Ha nem esett volna le, meg vagyok fázva – morgott az orra alatt Calum, és valószínűleg nem igazán volt a tervei között, hogy meghallom, de kifejezetten jó hallással rendelkeztem. Lassan felé fordultam, és elnevettem magamat, hiszen Calum egy párnába fúrt fejjel motyogott, mire én csak fejemet rázva lépkedtem felé, és újra elhelyezkedtem az ágyán, de ezennel már kicsit közelebb. Kissé előrehajolva lehámoztam a fiúról a puha anyagot, ő pedig kíváncsian kezdett el fürkészni.

- Tudod, régen a történelem tanárom azt mondta, hogy a friss levegőtől nem tudsz megfázni, csakis a légtérben keringő bacilusoktól – kezdtem el mesélni diákéveimről, melyek olyannyira megmaradtak a fejemben, hogy fel tudtam idézni őket. Az emlékek hatására grimaszba torzult az arcom, és elgondolkodva szólaltam meg. – Bár, én soha nem hittem neki.

Hirtelen észbe kaptam, hogy nagy valószínűséggel az éjjeli szekrényen pihenő leves már régen elhűlt, így már nem állt fenn az a veszély, hogy végigégeti a fiú torkát a forró előétel. Nyújtózkodva vettem a kezembe a tálat, majd odanyújtottam a fiú felé, aki hálásan biccentve köszönte meg figyelmességemet.

- Tudod, Savannah, az első találkozásunk után nem hittem volna, hogy pont te fogsz ápolni, amikor kritikusan beteg vagyok – húzta el a száját Calum, közben elemelte a fém kanalat a szájától. Csak rosszallóan néztem rá, aztán közelebb hajoltam.

- Szeretem játszani a csinos doktor nénit – kuncogtam fel, mire az előttem lévő fiú kajánul elmosolyodott. Lehetetlenek voltunk. Egyik percben veszekedtünk, a másikban fesztelenül tudtuk eltölteni egymás mellett az időnket.

A találkozásunk nem éppen rózsásan indult, de végül megbékéltünk, még ha néha össze is kaptunk. A szívem mélyén be kellet,hogy valljam, hiányoztak a fiú csípős beszólásai vagy a veszekedéseink, amikor egymás vérét szívtuk és csak úgy pattogtak közöttünk az indulatok szikrái.

- Már csak egy gyógyító puszi hiányzik, hogy teljesüljön minden egyes féltve őrzött vágyam – sóhajtott fel Calum és a hangjában mintha felfedeztem volna némi szarkazmust.

- Még mit nem, Hood! Nem akarok én is beteg lenni – fontam karba a kezeimet, de kreol bőrű fiú nem hárított. Szürke szemeimet megforgatva fogtam a kezeim közé az arcát, majd egy hatalmas cuppanós puszit nyomtam arca jobb felére, mire egy morgás szökött fel a torkán.

- Sajnálom, de nem akarok ágynak esni miattad – távolodtam el tőle, de ő csak nagy nehezen felkönyökölt, és mire kettőt pislogtam ajkait rátapasztotta az enyéimre. Csak egy pillanat volt az egész, még talán annyi sem, de bennem száz és ezer fajta érzést indított el. A szám észveszejtően bizsergett és arcomba vér tódult. Calum tette meglepett. Jóllehet, hogy ő csak egy egyszerű puszinak vélte, de engem nagyon is meglepett.

Nálam a csók egyfajta intimitás volt, és nagyon kevésszer engedtem magamhoz közzel a másik nem oszlopos tagjait. Talán Calum volt az egyetlen fiú, akire csak kicsit néztem ellenségesen, ezért is engedtem meg neki olyan dolgokat, amik gyakran a magánszférámba tartoztak.

Csak néztem a srácra, aki valamiféle fura mosollyal a szája sarkában nézett engem, majd lassan elnevette magát. Sértődötten hozzávágtam egy párnát, amit azonnal hárított.

- Utállak, Hood! Most egy csomó bacilust átadtál – biggyesztettem le a számat. Próbáltam elfeledni az előbbi történéseket, de a szemem akaratlanul is, de Calum ajkaira téved. Szégyenkezve hajtottam le a fejemet, majd felálltam. – Én most megyek, mert vár a munka. Gyógyulj meg.

Ha lehetett villámgyorsan hagytam el a szobát, majd miután sikeresen elhagytam a lakosztályt, sóhajtva dőltem neki a mögöttem becsukódó faajtónak. Calum olyasfajta érzéseket indított el bennem a délután folyamán, amiket már régen nem éreztem. Melegség járta át az egész testemet, amikor eszembe jutott, ahogyan ajkai hozzásimultak egy pillanatra az enyéimhez. Mint, amikor átfagyott végtagjaidat belemeríted a gőzölgő fürdővízbe.

Átléptünk egy határt, ami már idegen volt számomra. De mégis annyira kellemes volt. Néha egy bűnös csók is helyesnek bizonyult. Viszont biztos voltam abba, hogy a vágy vezérelt minket abban a pillanatban. A vágy, mely még számtalanszor fel fog még bukkanni a jövőben.

---------

Sziasztok!

Mindenkinek szép hétfőt, és ennek örömére meg is érkeztem a következő fejezettel, amiben Calum ágynak eset, és persze Savannah volt olyan kedves, és segített rajta.

Calum tette következményeket volt maga után, de az még titok, hogy rosszakat vagy jókat-e.

Még el nem felejtem, a hét folyamán ki fogok tenni 2 díjat, és minél hamarabb jelentkezek nektek  következő fejezettel.

Puszi, Frida Beth Holloway